
Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.
A Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője, Kőbányai János írt egy hosszú, elemző cikket arról, hogy szerinte miért nem szabad a “judapestező”, antiszemita Bíró László, Jobbikos jelölt mögé beállni a vasárnapi szerencsi időközi országgyűlési választáson.
Ilyen áron – mármint Bíró támogatása árán – nem kell a kétharmad megszüntetése! – írja véleménycikkében. Még akkor sem, ha ősidőktől fogva tudjuk, a politika nem erkölcsi olimpia, de mégis kellene, hogy legyen egy határ, amelynek az áttörése nyilvánosan beszennyezné az “elkövetőket”. Kőbányai tehát nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ha Bíró vállalhatatlan, akkor a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik, a Momentum, a Lehet Más a Politika és a Párbeszéd is vállalhatatlanok, mert mégis ragaszkodnak hozzá.
Jól megírta, aztán hóna alá csapta és bekopogott az ellenzéki kulturális erőtér egyik zászlóshajójának kapitányhoz, a HVG szerkesztőségébe, de láss csodát, mert első eset, de irományát azzal utasították vissza, hogy nem kérik, már foglalkoztak ezzel a témával. Hasonlóan szokatlan fogadtatásban volt része az Élet és Irodalom fellegvárában, ahol még azt is hozzátették, különben sem mond semmi újat a szerencsi időközi választásról, akkor meg minek.
Ugyancsak elutasításra talált a Válasz-Online és a Telex liberális vezérkaránál is, de az igazán lesújtó ítéletet az antiszemitizmus elleni küzdelméről is híres Népszavánál olvasták a fejére: „A dolgozatot egyöntetűen rossznak tartjuk, terjengős, tele van ellentmondásokkal [...] Nincs szándékunkban közölni.”
Ilyen se történt még soha! És most sem történt volna – teszem hozzá én –, ha Bíró Lászlót, aki antiszemita, törtető, agresszív stb. – a Fidesz és nem Gyurcsányék támogatnák. Akkor bizony már jó eséllyel a tengerentúli liberális sajtó is arról cikkezne, hogy a nacionalista, korrupt, unióellenes Fidesz egy vállalhatatlan antiszemitát indít a szerencsi választáson. Skandallum!
Most azonban skandallum helyett kuss van! Az ellenzéki kulturális erőtér és az ő sajtója összezárt, mondván: Csend legyen! Bíró a mi antiszemitánk! Tőle várják ugyanis a balliberális összeborulás szerencséjét Szerencsen. Az a politikai csoportosulás, amely annyira hataloméhes, annyira vak és kisszerű, hogy talán még egy auschwitzi lágerőrt is elindított volna, ha tőle remélhetne egy kétharmadot érő kiadós vasárnapi sóletet.
Gyurcsányék a politikai és az emberi minőség megítélésének vizsgáján, ha létezik ilyen egyáltalán, már réges-régen megbuktak. Egy barátomat juttatják eszembe, aki egy italos estén felhívott Krisztina körúti lakásába még az 1980-as évek elején. Nem voltunk már szomjasak, amikor azt mondta G. András, akivel akkor a Magyar Hírlapnál voltunk fiatal gyakornokok: „Enni kellene valamit, az felszívja az alkoholt, de csak lókolbász van itthon, mert én zsidó vagyok.” Idáig ezt miért nem mondtad, kérdeztem tőle, miközben jókorát haraptam a lókolbászból, pedig effélét addig nem is ettem.
Azért nem mondtam, mert zsidózni csak akkor érdemes, ha haszonnal jár – mondta kesernyés vigyorral.
Gyurcsányéknak most nem érdemes! Marad a lókolbász, meg a kétharmad.
...
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.
Ismét besült a csodafegyver.
Ilyen, amikor valóra válik az összeesküvés-elmélet.
Jobban tette volna, ha csöndben marad.
Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Celeb, apa, botrányhős: ki volt valójában a 3 éve elhunyt Berki Krisztián? – Galéria
Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
Gulácsi nagy bejelentést tett; kitört a botrány a Bundesligában
Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát + videó
A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból
Vastapssal fogadták a visszatérő magyar válogatott focistát – videó
Marozsán Fábián nagy bravúrja után Djokovics-verő tinédzser ellen játszik
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
A bukás rövid története: Gyurcsány Ferenc ezt a pofont már nem heverte ki
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.
Ismét besült a csodafegyver.
Ilyen, amikor valóra válik az összeesküvés-elmélet.
Jobban tette volna, ha csöndben marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.