A magyar irodalom legnagyobb ételszakértője, Krúdy Gyula is úgy tartotta, hogy a szalontüdőt csak vendéglőben szabad fogyasztani. A gábli története című írásában kifejezetten nem ajánlja egyetlen háziasszonynak sem, hogy versenyre akarjon kelni a vendéglői pájslival, a savanyú tüdővel, mert biztos kudarc éri.
„A pájsli azok közé az ételek közé tartozik, amelyeket nem tudnak máshol csinálni, mint vendéglőben” – szögezte le mindenki Szindbádja. „A töltött paprika, a palacsinta, a töltött gomba csak otthon jó, de engedjék meg a pájslinak, hogy élvezhetősége kedvéért megmaradjon a vendéglőben. Korhelykedések után jó, mégpedig apróbbra vágottan a hosszú laskánál, bő lében, igen citromosan, piros pecsenyezsírral leöntve, esetleg gombóccal, mint a régi világban csinálták.”
Sajnos ezt a vendéglői hagyományt ma már kezdik elfelejteni, legalábbis a fővárosban – a kisebb kifőzdéken kívül – összesen három helyen lehetett pájslira találni, kettőben Pesten, egyben pedig Budán, a várnegyedben. Pedig a vendéglősöknek a járványhelyzet miatt és egyébként is lassan meg kellene találni az ösvényt újra a hazai közönséghez, egyszerűbb, olcsóbb és hagyományosabb, hazai ételekkel, ráadásul olyanokkal, amit nem főz meg otthon minden nap az ember.
Ezt ismerte fel egy kisvendéglő, amely újra magyar ételeket kezdett főzni, ráadásul a pesti bulinegyed közepén. A Feri’s Kitchen története pedig nem így indult, a zsidó konyha és az olasz különlegességek adták a fő profilt, vagyis inkább ezek egyedi kombinálása a mesterszakácsnak, Salai Ferencnek köszönhetően.
Feri bá’ szalontüdője egyébként fenomenális. Természetesen zsemlegombóccal szolgálta fel nekünk és pici tejföllel, amit meglocsolt némi pecsenyezsírral, ahogyan arról Krúdy is értekezik. Megkínált volna egy kis papramorgóval is, de természetesen inkább egy krigli sört öntöttünk az étel elfogyasztása után a gallérunk alá.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!