„We Love Mór Outdoor” – Ezerjó boros kaland

Érdemes előre beírni ezen rendezvények közül legalább az egyiket a határidőnaplónkba.

Miklós Csabi terasza a kőbánya tövében

Mindezek után talán nem meglepő, hogy midőn tudomást szereztem a „We Love Mór Outdoor” nevű rendezvényről, be is írtam a naptáramba az eseményt, melynek különlegessége, hogy nem a pincék nyitnak ki és azok mélyén kóstoljuk a borokat, hanem a város mellett húzódó gyönyörű ültetvényekbe települnek ki a borászatok. Pincében kóstolni varázslatos élmény, de azért verőfényes napsütésben a szőlők közepén, talán még ennél is megejtőbb. Egyáltalában, látni százakat, ahogy igényes kristálypohárral a kézben vándorolnak a szőlők szegélyezte földúton standról standra, türelmesen állnak sorba borért, pizzáért, burgerért vagy pecsenyezsíros kenyérért önmagában lélekemelő élmény. 

A kezdésnél hamarabb érkeztem, így módom volt kicsit körülnézni a település központjában egy mini-gasztrotúra céljából. Elsőként az Énidő nevű kávézóba tértem be, melynek hangulatos a terasza, tetszetős a beltere, kedves a kiszolgálás, kínálnak lepényeket, továbbá sütiket és fagylaltokat a jónevű Hisztéria cukrászdából. A söröket a Heineken portfólióból válogatták, borokat a Paulus pince szállít nekik. Egy pohár sörrel és egy Irsai Olivérrel indítottam a napot.

A Brigád pincénél élőzene is volt

Második állomásom a Sweet Mór nevű cukrászda volt, itt egy pisztáciás-málnás sütit ettem, mely néhány fokkal meghaladta az átlagot, de nem érte el az új hullámos, minőségcentrikus, kreatív és kompromisszummentes desszertműhelyek szintjét. A kiszolgálás mosoly- és kedvességmentes, érdektelen, motiválatlan, az ifjú hölgy a borravalót sem köszöni meg. Nem lesz a törzshelyem. 

Harmadik volt a sorban a PPS bár, mely másfél évtized gasztro-turnéinak legabszurdabb, legszürreálisabb élményét nyújtotta. Beültem, a pult mögött senki, gondoltam várok, eltelt vagy öt perc, míg egy tulaj-forma úr megjelent egy alkalmazottal vagy ismerőssel, ez rövid ott-tartózkodásom alatt nem derült ki. Rákérdeztem, hogy ha jól látom, egy olyan bárban vagyok épp, ahol semmiféle alkoholos italt nem lehet kapni, például a pizzához illő sört vagy bort. Megtudtam, hogy egy „pizza bár”. Jeleztem, hogy a köznyelv és a szakma egyaránt mást ért bár alatt, s rendeltem volna ezzel együtt egy pizzát, de másképp alakult a helyzet, mivel a pult mögé bevonult tulaj igen éles hangnemben érdeklődött affelől, hogy valamiféle ellenőrzés van netán, mert látta, hogy körbefotózom a környéket. Igencsak érdekes, hogy manapság, amikor az okostelefonok korszakában mindenki fotózik, valaki azon akad fenn, hogy egy turista fotókat készít. Jeleztem neki, hogy nem tetszik a hangnem, s annyit kérdeztem, hogy úgy véli netán, hogy kérdőre vonhat bármilyen ügyben? Mire annyit felelt, hogy „viszontlátásra”. Ellenséges környezetben nem esik jól a falat, nyilván jó eséllyel ki lehetett volna kényszeríteni jogi hivatkozással és/vagy a fogyasztóvédelem emlegetésével, hogy pizzához jussak, de ehhez semmi kedvem nem volt. Meg aztán miért hagyjam a pénzem egy ilyen neveletlen, paranoiás, láthatóan nem vendéglátónak született embernél? Azzal zártam le a nem túl hosszú kommunikációnkat, hogy nem az én bajom, ha így viselkedik, s ne csodálkozzon, ha majd olvashat az esetről a médiában. 

 

A legrosszabb élmény után következett a legjobb, a rendezvény helyszíne felé igyekezve egy hirtelen ötlettől vezérelve betértem a nyitva tartó Villa Mille pincészetbe. Abszolút pünkösdi bortúra feelinget adott, hogy ugyanazzal a csapattal futottam össze, melynek tagjai az első állomásnál, Miklós Csabi Ezerjó utcai pincéjénél kóstoltak éppen, mikor megérkeztem Mórra s megittam Csabinál az első pohár bort, egy Kőhalmi Ezerjót. 

Mint megtudtam, Zalából jöttek, kérdéseikből érezni lehetett, hogy nem kezdő borkóstolók. Miután továbbindultak, vendéglátóm, a nyolc éve Magyarországra költözött s azóta a magyar nyelvet igen jól elsajátító Bassignani Ettore megkérdezte, hogy van-e kedvem hordóból/tartályból is kóstolni néhány tételt. Sejthető módon nem mondtam nemet. 

Kóstoltunk a zalai csapattal egy Ezerjót és egy Chardonnayt, valamint egy Kékfrankosból, Zweigeltből, Blauburgerből, Cabernet Francból és Bíborkadarkából álló, Pannon cuvée névre hallgató házasítást. Utóbbi is figyelemre méltó volt, de fehérek nemcsak borvidéki, hanem Kárpát-medencei szinten is kimagasló tételeknek bizonyultak, tartalmas, komplex íz- és illatvilág, elegáns hordókezelés, komplexitás jellemezte őket. 

„Ötvözzük az olasz letisztultságot mészköves terroirunk karakterével. A szőlőben alacsony termésátlaggal dolgozunk, nem szántunk a sorközökben, az öreg tőkéket részesítjük előnyben, és a szüretet tökéletesen időzítjük.

A pincében egy egyszerű elvet követünk: minimális beavatkozás, maximális minőség. Ez sok türelmet és magyar tölgyhordót jelent.” – olvasható a honlapon. Hát ez a filozófia köszönt vissza belőlük, akárcsak a pincében kóstolt, még palackozás előtt álló, érlelődőfélben levő 2025-ös tételekből, a Chardonnay-Királyleányka, valamint az Ezerjó – Zenit házasításokból. Mint megtudtam, összesen fél hektáron dolgoznak a Kecske-hegyen, évjáratonként legfeljebb 3000 palackot hoznak forgalomba. Nem ebből élnek, nincs piaci kényszer, szerelemborászat ez a javából, a cél a lehető legtöbbet kihozni az adottságokból. Ami a jelek szerint sikerül is. Battonage technológiát alkalmaznak, azaz finomseprő-felkeverést. A sort egy 2025-ös mikro-tétellel, egy Zenit szalmaborral, valamint egy Ezerjóból készült, száraz szamorodnikat idéző Marsala-val zártuk. 

Optimizmussal s a móri borok iránti elragadtatottsággal indultam neki a több kilométeres sétának a rendezvény helyszíne felé. Az első pincénél, Geszleréknél vásároltam egy Ezerjó bérletet, mely minden pincénél egy deci Ezerjó elfogyasztására jogosított, illetve lehetőséget adott a kóstolás tényét a vendéglátó aláírásával igazolni. Ügyes fogás ez, akárcsak a „pacalútlevél”, az emberek szeretnek gyűjtögetni, élményt, aláírást, pecséteket, magam sem vagyok kivétel. 

Galambos terasz

Úgyhogy végigjártam az egyébként már ismert pincészetek standjait, kóstoltam technológiailag kifogástalan Ezerjót, Olaszrizlinget, Zenitet és Vértes Kincse házasítást Geszleréknél, egy korrektnek mondható Királyleánykát, valamint kevésbé sikerült Ezerjót és Generosát Galamboséknál, tercier aromák által dominált Ezerjót és Chardonnay az alap és a Grand sorozatban ifj. Kamocsay Ákosnál, két Ezerjót és egy Rajnai Rizlinget a Brigád pincénél, ahol már volt alkalmam a teljes szortimentet kóstolni sepsiszentgyörgyi barátaimmal másfél éve, a borok most sem okoztak csalódást. A Frey pince a tisztes fősodort képviseli továbbra is, náluk az Ezerjó mellett Királyleánykát kóstoltam. Csetvei Krisztinél egy natúr Ezerjóra esett a választásom, mely a stílus sajátos jegyeit hordozta. Tetszett, hogy minden pincénél volt valami harapnivaló is. 

Csetvei pince

A túrát Miklós Csabi kőbánya-teraszán fejeztem be, stílusosan ugyanazzal az Ezerjóval, amivel kezdtem. E tétel egyébként elnyerte a Móri borvidéki borversenyen a legjobb száraz Ezerjó címet. A pazar nedű szépen bekeretezte a napot, mely összélmény tekintetében felért a 2009-es első látogatással.

A rendezvény Facebook-oldaláról azt is megtudhatjuk, hogy további három hasonlót terveznek június 6-án, augusztus elsején és október 24-én. Mór mindössze 90 kilométer a nulla kilométerkőtől, érdemes előre beírni ezek közül legalább az egyiket a határidőnaplónkba. 

Fotók: a szerző felvételei