- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Ügynök volt a bolgár elnök? Georgi Parvanov bolgár államfő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálatokkal – derült ki a politikai rendőrség archívumát vizsgáló szófiai bizottság tegnapi jelentéséből. A dokumentumok szerint a b
Háborúznak az outletek
Háromszázmillió forintos tartozást halmoztak fel a törökbálinti GL Outlet Center (GL) kereskedelmi központ bérlői, néhányan már át is pártoltak a versenytárshoz – értesült a Napi Gazdaság. A lap úgy tudja, a bérlők szerint 2005 novemberétől a GL nem

Röviden
Ügynök volt a bolgár elnök? Georgi Parvanov bolgár államfő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálatokkal – derült ki a politikai rendőrség archívumát vizsgáló szófiai bizottság tegnapi jelentéséből. A dokumentumok szerint a b

Háborúznak az outletek
Háromszázmillió forintos tartozást halmoztak fel a törökbálinti GL Outlet Center (GL) kereskedelmi központ bérlői, néhányan már át is pártoltak a versenytárshoz – értesült a Napi Gazdaság. A lap úgy tudja, a bérlők szerint 2005 novemberétől a GL nem

Új csúcs napközben
A második negyedévi gyorsjelentések hatására azonnal pozitív irányba fordultak az európai és a tengerentúli tőzsdék, ezzel kiküszöbölték a napok óta tartó pesszimista hangulatot. Miközben Frankfurt és Párizs is egy százalék körüli emelkedést könyvelt el,

Chiracot vizsgálják

Balliberális precedens

Több biztosító: sokasodó kérdőjelek

Várpalota: ügyészséghez fordulnak

Nemzetiszín álruhában

Jövő keddig tart a hőségriasztás
Keddig tolta ki a hőségriadó időtartamát Falus Ferenc országos tiszti főorvos, mivel a jövő héten is 30 Celsius-fok körüli lesz a napi átlaghőmérséklet. Az országban tegnap és szerdán is megdőlt a vidéki és a fővárosi napi melegrekord, de a 41,7 fokos abs

Bocsánatkérés helyett állásfoglalás

Ne legyen népszavazás az uniós szerződésről
Az Európai Unió kormányai és az uniós polgárok igen sok területen eltérően gondolkodnak, amit felmérések mellett az is bizonyít, hogy a franciák és a hollandok népszavazáson vetették el az uniós alkotmánytervezetet. Vajon mi az álláspontjuk minderről a br

Fidesz: Arcátlan luxus

Romlott a cseh bűnügyi statisztika

Kóka: Majdnem összeomlott a gazdaság

Lakóház dőlt össze Mumbaiban
Összedőlt egy hétszintes lakóépület India húszmilliós városában, Mumbaiban, legalább huszonöten a romok között lelték halálukat, harmincöt embert még keresnek.

Jövő keddig tart a hőségriasztás
Negyven Celsius-fok fölötti hőmérsékleteket mértek tegnap az ország több pontján is, enyhülés egyelőre nem várható – tudtuk meg a meteorológiai szolgálat munkatársától. Az UV sugárzás ismét elérte a nagyon erősnek számító 8-as értéket, az ózonszenny

Brit diplomatákat utasít ki Moszkva
A Litvinyenko-ügy kapcsán napról napra feszültebbé válik London és Moszkva diplomáciai kapcsolata. Miután a brit kormány nemrég bejelentette, hogy négy orosz diplomatát utasít ki a szigetországból, a válaszlépésre nem kellett sokat várni: Moszkva ugyancsa

Tom Lantos egyetlen tanúja Gati

Sólyom

Fontos híreink
Magyar karácsonyi vásár Európa legszebbjei között

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Választási csalásra készül Magyar Péter pártja + videó
A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Orbán Viktor találkozott az eltűnt fiúval + videó
A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

