- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Túl magas a piaci áram ára?
Az MVM áramárverésének felfüggesztését kéri a gazdasági minisztertől az Ipari Energiafogyasztók Fóruma. A nagy áram- és gázfogyasztókat tömörítő szervezet szerint a cég szabad kapacitásából felajánlott 150 megawatt kevés, a hiány pedig felveri az árat. Az
Kis Nagy-Magyarország az Alpokalján
Akadnak, akik az egész életüket meddő álmodozással töltik, míg mások folyamatosan megvalósítják álmaikat. Ez utóbbiak táborát erősíti Novák Tamás vállalkozó is, aki nem kevesebbet vett a fejébe, mint hogy épít egy, a magyarság őstörténetét és kultúráját b

Túl magas a piaci áram ára?
Az MVM áramárverésének felfüggesztését kéri a gazdasági minisztertől az Ipari Energiafogyasztók Fóruma. A nagy áram- és gázfogyasztókat tömörítő szervezet szerint a cég szabad kapacitásából felajánlott 150 megawatt kevés, a hiány pedig felveri az árat. Az

Kis Nagy-Magyarország az Alpokalján
Akadnak, akik az egész életüket meddő álmodozással töltik, míg mások folyamatosan megvalósítják álmaikat. Ez utóbbiak táborát erősíti Novák Tamás vállalkozó is, aki nem kevesebbet vett a fejébe, mint hogy épít egy, a magyarság őstörténetét és kultúráját b

Helyreigazítás

Népi kezdeményezés Szegeden

Napi sajtószemle

Növekvő államadósság
Júniusban tovább nőtt az államadósság. A Pénzügyminisztérium legújabb adatai szerint a költségvetés forint- és devizaadóssága az idén 758 milliárd forinttal gyarapodott, az első fél évben pedig 542 milliárd forintot kellett kifizetni az adósság kamataira.

Zavaros helyzetet teremtettek
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF nem talál kivetnivalót az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai döntésében, amellyel a Fidesz–KDNP népszavazási kérdései mellett az azokkal megegyező témájú, de ellentétes tartalmú kérdéseket is hitelesítette. A Fid

Népszerű demokraták

Bővítették a Nemzeti alaptantervet

Fiókban a nyilvános jegyzőkönyv

Röviden

Sajtóhír Kóka János lemondásáról
Kész tényként közölte tegnap este az Index internetes hírportál a hírt: távozik a kormányból Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A lapzártáig hivatalos forrásból nem megerősített értesülés szerint az SZDSZ elnöke legkésőbb december 31-ig lemond

Szakma a kosárban

Szakmai ajánlás ostrom idejére

Stoiber marad az erős ember
Bajorország parlamentje a nyári szünetet megelőző utolsó ülésén azzal a szándékkal jött össze, hogy ünnepélyes búcsúgálát rendez Edmund Stoiber tiszteletére. A tartomány miniszterelnöke és egyben a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke az ősz során várhat

Túl gyorsan landolt a brazil utasszállító

Újabb botrány az egri kórház körül?
Megint az egri Markhot Ferenc Kórház–Rendelőintézet körüli viharoktól hangos a hevesi közélet. A megyei közgyűlésben ellenzékben lévő polgári oldal élesen bírálja a szocialistákat, akik a Fidesz szerint az ott élők érdekei ellenében közbeszerzés útj

Energiaválság fenyeget

Olvasóinktól

Fontos híreink
Magyar karácsonyi vásár Európa legszebbjei között

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Választási csalásra készül Magyar Péter pártja + videó
A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Orbán Viktor találkozott az eltűnt fiúval + videó
A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

