Röviden
Tyúkokkal fekszünk, kakasokkal kelünk – így jellemzik életüket a negyvennégy lakást érintő debreceni fényesudvari háztűz már viszszaköltözött lakói, ugyanis az épületben két hónapja nincs áram. Ők a szerencsések, hiszen számos család most is a menek
Tyúkokkal fekszünk, kakasokkal kelünk – így jellemzik életüket a negyvennégy lakást érintő debreceni fényesudvari háztűz már viszszaköltözött lakói, ugyanis az épületben két hónapja nincs áram. Ők a szerencsések, hiszen számos család most is a menek
Újabb gyanúsítottja van az NBH-s kurátorokkal teli Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz kötődő csempészési ügynek. A Fővárosi Főügyészség magánjogi osztálya vizsgálja a szervezet működését, ellenben a Nemzetbiztonsági Hivatal nem tartotta fontosnak, hogy be
Több mint hárommilliósra duzzadt a Fidesz szavazótábora, míg a szocialistákra csak 1,8 millió ember voksolna egy választáson. Különösen nagy a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága a választani tudó biztos szavazók körében. Az MSZP-szimpatizánsok tábor
Kompromisszumot ajánlott az SZDSZ a szocialistáknak a több-biztosítós rendszer bevezetéséről szóló koalíciós vitában. Az MSZP szerint azonban az új ajánlat sem elfogadható.
Előre megfontolt szándékkal kezdett ámokfutásba hétfőn Cso Szjung Huj a Virginiai Műszaki Egyetem területén. Ezt bizonyítják azok a levelek, fényképek és videofelvételek, amelyeket a fiatal gyilkos a két vérengzés között adott postára az NBC tévétársaságn
Legalább egy tucat eltitkolt bányaszerencsétlenségről szerzett tudomást a munka biztonságára felügyelő állami hatóság Kínában. Szakértők szerint ezzel magyarázható, hogy a hivatalos adatok négyszeresére tehető a halálos áldozatok valódi száma. A tulajdono
Egészségügyiminiszter-jelöltként először beszélt terveiről Horváth Ágnes. Egy tegnapi szakmai konferencián megerősítette, hogy elkötelezett a több-biztosítós rendszer bevezetése mellett, ám a felszólalók többsége – köztük szakértők és szocialista po
Kampányzáró gyűléseket tartanak Franciaországban az elnökjelöltek. A vasárnap esedékes választás előtt továbbra is Nicolas Sarkozy, a kormányzó UMP jelöltje vezet 29 százalékkal a közvélemény-kutatóknál, tőle négy százalékkal marad el fő ellenfele, a szoc
Az adóteher növekedése csökkenti a versenyképességet, az elvonások mérséklésére azonban az állami büdzsé helyzete nem ad lehetőséget – egyelőre ilyen, áttörőnek semmiképpen sem nevezhető megállapításokra jutott a gazdasági versenyképességi kerekaszt
Két kérdésben is megváltoztatná korábbi elutasító álláspontját a kormány. Gyurcsány Ferenc és Veres János tegnapi bejelentései szerint a túlköltekezést megakadályozó ellenőrző szerv létrehozatalát – a korábbi ellenkezés után – most már támogat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.