Megszorítás a boltokban
Évente duplázódik az online vásárlások alkalmával elköltött pénz összege Magyarországon. Idén is tovább növekszik a forgalom. A világháló iránti bizalom növekedésével szaporodnak az interneten a kereskedelmi csalások is.
Jelentős mértékű, összesen 6,8 milliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a két piacvezető biztosítóra, a márkakereskedők szövetségére és három biztosítási alkuszra, mivel az utóbbi években egyeztették a szervizóradíjak mértékét. Az
Feltehetőleg nem csak a törökbálinti M.E.G.A. Trade cégcsoport foglalkozott rossz minőségű termékek fogyaszthatósági idejének a meghamisításával Pest megyében. Közben tegnap a hatósági állatorvosok a Bosnyák téri piacon több láda húst foglaltak le, és Tör
Úgy voltunk vele, hogy ha már egyszer gondoltak ránk, örülünk és elfogadjuk a segítséget – e szavakkal vette át egy kecskeméti nagycsaládos férfi a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) karácsonyi ajándékcsomagját.
Előzetes letartóztatásba helyezték Kunbaja polgármesterét, feleségét és két másik gyanúsítottat, akiket a Németországból érkezett háromezer bálányi kommunális szemét behozatalával vádolnak. A Bács-Kiskun megyében lerakott hulladék miatt egyelőre két céget
Az Erdődi házaspár tizenkilenc tragikus sorsú gyermeket nevel sajátjaként, köztük azt a tizenhárom éves lányt, aki egyéves korában vér szerinti szüleinél lúgos folyadékot ivott, amely szétmarta a nyelőcsövét. Az Ágoston Sándor Alapítvány számláján riportu
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.