Rémisztő erő
A májusi, balatonőszödi MSZP-frakcióülés újabb botrányos részletei kerültek nyilvánosságra tegnap. Gyurcsány Ferenc nyitóbeszédében hallgatásra kérte a frakciótagokat a megszorításokról, Filló Pál szocialista képviselő pedig hozzászólásában patkányokhoz h
Ismét láthatók Edvard Munch két éve ellopott, majd augusztus végén megtalált Sikoly és Madonna című képei a festőről elnevezett oslói múzeumban. A golyóálló üveggel védett műalkotásokat vasárnapig láthatja a közönség, utána restaurátorokhoz kerülnek.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tegnapi ülésén felvetődött, hogy a Hír TV – a Magyar Televízió Szabadság téri székházánál a múlt hétfőn és kedden történtekről beszámoló anyagaival – „a demonstrációk törvényes kereteiről me
Nem hatékony, lassú, körülményes – állapította meg az ÁSZ most kiadott jelentésében a Nemzeti fejlesztési terv első változatáról, ami még Baráth Etele vezetésével készült. Brüsszelben közben nyilvánosságra hozták: a rendelkezésünkre álló összegek ké
Szili Katalin házelnök szerint nem alkalmas tárgyalásra az Új Magyarországért Egyesület petíciója, amelyben neves jobb- és baloldali közéleti személyiségek alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és ideiglenes kormány felállítását kérték. A szervezet nevéb
Miközben a romániai politikusok történelmi pillanatként, az átmeneti időszak lezárásaként láttatják Románia 2007. január elsejére kitűzött európai uniós csatlakozását, a bukaresti sajtó szerint az országnak az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennie
Nem vesz részt tiltakozó demonstráción a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), amely a őszödi Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése előtt, júliusban a többi szakszervezettel együtt az utcára vonult. Az elnök rokonságában MSZP-s politikusok vannak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háborús pusztításnak és a szenvedésnek mielőbb véget kell vetni.
A rendszerváltás óta a nyugati társadalmakban egyre éleződik a politikai feszültség, ami nálunk termékeny talajra hull.
Zsigó Róbert: Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló rendelet tervezete.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.