Lapszemle

Liberális Város címmel újságot hajítottak be hozzám minap. Nem kellett volna. Hátulról kezdem a lapismertetést: maga Demszky Gábor mosolyog ránk négy hasábon. A szöveg önmagáért beszél: Budapest a mi városunk, nem hagyjuk legyőzni! – mondja ezt az a Demszky, aki nem is Budapesten lakik, javarészt Isztriában fürdőzik, kívülről hirdeti az igét.
Én viszont itt lakom, de akkor hol az én Budapestem? Demszky magát egyébként szerényen úgy aposztrofálja, hogy ő Európa legszebb fővárosának főpolgármestere. Látta-e már optikus az isztriai embert? Demszky szavait egyébként olyan jeles egyéniségek „hitelesítik”, mint Gálvölgyi János, Rajk László és Haraszty István Édeske (cuki falat lehet), ők a garancia. Istenem, ne hagyj el! A címoldal arra buzdít, hogy szavazzunk kétszer Demszkyre. Ő a megoldás. A tuti katasztrófa.
A tizenhat oldalas kalendáriumban mindvégig Demszky-portrékkal találkozik az ember. Rákosi Mátyásnak nem volt ekkora sajtója. Most, hogy idáig jutottam a cikkírásban, meggondoltam, mégis elteszem a kivételes olvasmányt, legyen ez mementó gyermekeimnek, unokáimnak. 2006-ban itt állt Magyarország. Megemlítem még, hogy a lap harmadik oldalán Kuncze Gáborral nevetgél önfeledten a főpolgármester, talán abban a hitben, hogy így több lesz a választási esélye.
Szóval megtartom a klasszikus kiadványt, lássák unokáim is, hová jutottunk 2006 őszére. Vissza a kőkorszakba.