Négyszázmilliónyi drog
A Budapest Analyses elemezte az 1998–2002 közötti Orbán-kormány és a 2002–2006 közötti szocialista–szabad demokrata koalíciós kormány költségvetési és gazdaságpolitikájának adatait, miután több európai sajtóorgánumban olyan cikkek jelent
Sportolóink természetesen már javában készülnek a 2008-as olimpiára, és immár a Pekinget úgyszintén megcélzó szurkolók is ezt tehetik. A Magyar Olimpiai Bizottság a Pegazus Sport Tours Kft.-vel karöltve tegnap beindította „Peking téged vár” el
Kulturális eseménnyé alakul a hét végi kampánycsend idejére a Kossuth téri tüntetés, de ha a rendőrök ennek ellenére megpróbálják feloszlatni a békés tömeget, a szervezők ellenállásra fognak buzdítani – közölték a demonstráció vezetői. Eközben orszá
A repülőtéri dolgozók Bajnai Gordonnak, a Nemzeti Fejlesztési Tanács vezetőjének és a hozzá kötődő üzleti körnek a mozgását sejtik a Budapest Airport Zrt. minibuszpályázata mögött. A volt Wallis-vezért tegnap lapzártánkig nem tudtuk elérni.
Giorgio Napolitano olasz államfő tegnapi budapesti látogatásakor egyértelműen elhatárolódott az 1956-ban képviselt álláspontjától, amelyben még egyetértett a szovjet beavatkozással, ugyanakkor nem kért bocsánatot.
Várhatóan távozik posztjáról az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója, Kiss József. Az Egészségügyi Minisztérium nem erősítette meg információnkat, azt közölte: „nem született ilyen kormányhatározat”. Úgy tudjuk: döntés még v
Példátlan esetre került sor az amerikai védelmi szférában az elmúlt hónapban: a szárazföldi erők vezérkari főnöke nem nyújtotta be költségvetési tervezetét, mivel úgy véli, hogy a rendelkezésre álló pénzből nem finanszírozhatók a haderőnem szerteágazó fel
Warvasovszky Tihamér, az MSZP országgyűlési képviselője trükközik: meghirdet egy kampányrendezvényt, majd ugyanazzal a lendülettel, jövőbe látó módon, már elkezdi szervezni annak lemondását is – jelentette ki Cser-Palkovics András, a Fidesz országgy
Súlyos morális válságba került Magyarország – jelentette ki lapunknak Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármesterjelöltje, aki szerint ez azt jelenti, hogy az embereknek nemcsak az országos, hanem a helyi közéletbe vetett bizalma is megrendülhe
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Rijádban tárgyalt.
A háborús pusztításnak és a szenvedésnek mielőbb véget kell vetni.
A rendszerváltás óta a nyugati társadalmakban egyre éleződik a politikai feszültség, ami nálunk termékeny talajra hull.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.