Röviden
Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt az ügyészég újabb vádat emelt Kulcsár Attila bróker ellen, az ügyben érintett a II. kerületi önkormányzat is. A Fideszt nem érte meglepetésként a hír, hiszen Horváth Csaba MSZP-s polgármester már
Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt az ügyészég újabb vádat emelt Kulcsár Attila bróker ellen, az ügyben érintett a II. kerületi önkormányzat is. A Fideszt nem érte meglepetésként a hír, hiszen Horváth Csaba MSZP-s polgármester már
Gyurcsány Ferenc kormányfő álláspontja szerint nincs politikai felelőse a vasárnapi tragédiának, mert a „százhúsz kilométeres óránkénti sebességgel tomboló szél nem politikai ügy” – derült ki a kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz csal
Repülőtéri taxi: perre készülő cég A legnagyobb fővárosi taxiscégeket tömörítő, ám a Budapest Airport (BA) Rt. pályázatán alulmaradt konzorcium egyik tagja, a 6x6 taxi vezetése perre készül – adta hírül az Index. A repülőtéri taxidroszto
Eddig húsz beteg bizonyult hepatitis A vírussal fertőzöttnek a Somogy megyei Istvándiban. Bár az elmúlt hetekben 220 embert oltottak be a faluban, folyamatosan újabb megbetegedéseket jelentenek. A májat támadó kór forrása egyelőre ismeretlen. Közben Szomb
Vádat emeltek az augusztus 10-én letartóztatott 24 terrorgyanús személy közül tizenegy ellen Nagy-Britanniában. Emellett kiderült, hogy a belügyminisztérium hivatalos adatai alapján – a kormány számításaival ellentétben – eddig 600 ezer személ
Mélyponton vannak a kormánypártok, miközben rég nem látott csúcsot ért el a Fidesz népszerűsége – derül ki a Medián közvélemény-kutatásából. Az MSZP-től elpártoló szavazók jó része eddig a bizonytalanok táborát erősítette, augusztusra azonban egyért
A szeptember elseje után kötött életbiztosítások egy részére vonatkozik majd a hamarosan életbe lépő kamatadó. Az, hogy a kötvényekből származó összegek után meg kell-e téríteni a húszszázalékos terhet, függ a biztosítás típusától, a futamidőtől, valamint
Nagykovácsi nagyközség önkormányzata továbbra is fenntartja tavaly novemberi rendeletét, bár az Alkotmánybíróság visszaható hatállyal megsemmisítette azt. Mint Bencsik Mónika polgármester elmondta: egyelőre nem utalják vissza az érintett ingatlanok tulajd
További megszorításokat, így például újabb gázáremelést és az ingatlanadó bevezetését vetíti előre a Gyurcsány Ferenc által ismertetett konvergenciaprogram, amely nyomán jövőre romlik az életszínvonal, és csökkennek a reálbérek. A Morgan Stanley nemzetköz
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Magyar Péter újra hazudik. Miután délelőtt letagadta, hogy lehallgatta a feleségét, délután a gyermekvédelmi szavazásról állított valótlanságokat.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt hallgat a botrányról.
A legaktuálisabb közélti témákkal készült a Rapid délutáni adásában Máté Patrik, a Magyar Nemzet újságírója és Szabó Gergő, a PestiSrácok.hu munkatársa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.