Közelebb az ég, s messzebb is

Nem arról hajnalodik, ahonnan hajnallott, / Magam sorsa felől szomorú hírt hallok – énekli Kerekes Boglárka a Mikoron szolgának telik esztendeje című székely dokumentumfilmes családregény második része elején, melyet Moharos Attila rendezésében kedden este sugárzott az m2.
Székelyföldi tájat látunk, errefelé közelebb az ég az emberhez, mint máshol. Errefelé előbb könnyít a lelkén, előbb mondja bele a kamerába a vétkező, ki ellen mit tett.
Az ezredforduló táján járunk. A kilencgyermekes parajdi család két fia, Csaba és Levente jó korán, tizenévesen szolgának áll be egy-egy gazdához. Csaba Firtosváralján cselédeskedik, Levente előbb János bácsinál Atyhán, s aztán már – jobb, biztosabb pénzért – a bátyjával együtt egy helyen. Azért kell így élniük, mert a szülők biztos munka híján nem tudják őket eltartani. Az apa iszik, veri a családtagokat, a testvéreket el is viszik árvaházba. Az anya meg elköltözik tőle.
A fiúk fölkutatják a húgaikat, öccseiket: Farkaslakáról azt írja nekik a hivatal, hogy mivel négy-öt éve nem kereste őket senki, négyüket örökbe adták külföldre, egy leánykát, Csillát meg ott valahol az országban, de két testvérüket, Lászlót és Ágnest meglátogathatják az újlaki árvaházban. Nápolyit, cukorkát vesz a két fiú, annyiba kerül, mint a havi bérük tíz százaléka, egy itteni gyerek csak húzná a száját az ilyen szegényes ajándékra, s mennek testvérnézőbe, sírni, örülni, aztán megint csak sírni. S megint reménykedni, hogy egyszer még együtt lehet a család. Egyszer még kivakaróznak ebből a nyomorúságból, ház lesz, állatok lesznek, közös asztal, közös ünnep.
Az alkotók a dokumentumfilmes hagyományokat követve nem ítélkeznek sem az apa fölött, sem pedig János bácsi fölött, aki a bért nem úgy adta ki, ahogy ígérte, a hangsúlyt inkább a fiúk lelki tisztaságára, szorgalmára, erős akaratára helyezik. Levente kisfiú volt még, amikor először ajánlkozott János bácsinak, s a maga sem túl módos gazda azzal győzte meg a bátyját, vegyék magukhoz a fiút, hogy Levente „olyan szépen imádkozik, hogy érdemes tartani”.
A gyönyörűséges és megrendítő erdélyi képek alatt, melyeken foltozott, düledező házakat, soványka teheneket, lovakat látunk, meg a fiúkat, ahogy fejnek, legeltetnek, kaszálnak, imádkoznak, a Csík zenekar, az Ökrös együttes meg a Ghymes zenéje szól. Így áll össze a népmese és a ballada szerkezetét ötvöző hangvétel.
Olyan mese ez, amit a nézővel meséltet tovább a rendező. Mondjuk is magunk elé, Románia belép majd az EU-ba, János bácsi meg a többi gazda kap annyi támogatást, hogy rendesen tudjanak fizetni az ilyen fiúknak… S itt aztán elakad a szál, elszakasztja a rossz lelkiismeret, a rossz döntések emléke. Bizony, ebben a mesében, bármiképp végződjék is, az anyaország lakossága, vezetői, országgyűlési képviselői aligha a jóságos tündér szerepét kapják majd.
(Mikoron szolgának telik ideje. m2, augusztus 22., 22.35.)