- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Napi sajtószemle
Tombol az erőszak New Orleansban

Napi sajtószemle

Tombol az erőszak New Orleansban

Gyurcsány Ferenc szupersztár
Valóságos népmesei hős ő, kész csoda, hogy eddig nem dolgozták fel hollywoodi szuperprodukcióban küzdelmektől terhes életét, amelynek során szegénységből küzdötte fel magát mindvégig tisztességes eszközökkel a miniszterelnöki székbe. „Lezser, közvet

A Szövetség Tarlós öt feltételéről dönt
Tarlós István abban az esetben vállalja a főpolgármester-jelöltséget, ha a Fidesz többek között támogatja a négyes metró megépítését, új panelprogramot alkot, ha a kormányoldal és az ellenzék is adhat főpolgármester-helyetteseket, s nem kell belépnie a Sz

Védenék a közszolgákat

Javaslatok a Fidesztől

Röviden

Egy kis kamatemelés

Röviden

Emelkedett a BUX
Nem túl határozott emelkedést produkált a hét első napján a Budapesti Értéktőzsde részvényeit jegyző index, a BUX. A magyar tőkepiaci indikátor alacsony, 18,7 milliárd forintos forgalom mellett 301,79 pontos emelkedéssel zárt. Az indexet főként a Mol erőt

Viharok tomboltak Erdélyben
Erdély tucatnyi településére zúdultak a napokban hatalmas felhőszakadások, amelyek következtében hidakat, közutakat is megrongáltak a medrükből kilépett folyók és patakok. Az ítéletidőben egy embert eltűntnek nyilvánítottak Máramarosban.

Egy felelősség nélküli szociálliberális kormány
Alkotmányos hagyományainknak megfelelően felelős magyar kormányt szoktunk emlegetni, ám mintha a régi-új koalíció számára egyre inkább nyűg lenne ez a megtisztelő jelző. Bármily meglepő, de úgy tűnik, leginkább az ellenzékkel szeretnének osztozni a kormán

Röviden

Bővül a katalán autonómia
A hétmillió lakosú Katalónia Spanyolország legfejlettebb országrésze, ahol vasárnap több mint két évig tartó bonyolult és ellentmondásoktól sem mentes folyamat végére tettek pontot. Ennek során a tartomány sikeresen bővítette autonómiáját. A nagyarányú ta

Kiigazítás, megszorítás, fosztogatás…

Tálibvadászat indult Afganisztánban
A hatalomból 2001 végén elűzött tálibok újbóli megerősödésétől tartva soha nem látott intenzitású tisztogató akcióba kezdtek a múlt héten az amerikai és velük szövetséges helyi erők Afganisztán déli részén. A megszállók nem kockáztatnak, s inkább a „

Nincs gyanúsítottja a fűzfői robbanásnak

Árufuvarozó vasutat vesz a vagyonkezelő

Vallomást tett a meglőtt bankrabló

Fontos híreink
PM Orban: Deeds, Not Words

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését

Orbán Viktor elárulta a kormányülés lényegét + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Emberölés kísérletével gyanúsítják a nyírlugosi orvvadászt + videó
Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Semmiképpen ne adjunk karácsonykor ilyen ajándékot a gyereknek
Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

Lakatos Márk-botrány: letartóztatta a bíróság a Hollandiában elfogott gyanúsítottat
A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

A Gyurcsány-korszak egyik legnagyobb korrupciógyanús ügyében érintett Magyar Péter egészségügyi tanácsadója
Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.
Külföldi híreink

Húszezer kötettel bővülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtára
Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Orbán Viktor: Sokan akarnak háborút + videó
Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Megfigyelő-repülőgépek szállnak fel – Washington készen áll
Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott
A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Erre nem számított senki, tízmilliárd eurót így is hozott az agrárexport
Ennek a negyede a pozitív szaldó.

Budapesten dőlhet el Ukrajna sorsa – a szakértő elmondta mikor
A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

