- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Terjedőben a madárkór
Nehéz évek a turizmusban
Áremelések, csökkenő versenyképesség, a tönk szélére jutó vállalkozások. A turizmusban így mutatkozik meg az adó- és járulékemelések hatása – vélik szakemberek. Az áfa ötszázalékos emelése után többe kerül majd a szállás és az utazás, a vendéglátásb

Terjedőben a madárkór

Nehéz évek a turizmusban
Áremelések, csökkenő versenyképesség, a tönk szélére jutó vállalkozások. A turizmusban így mutatkozik meg az adó- és járulékemelések hatása – vélik szakemberek. Az áfa ötszázalékos emelése után többe kerül majd a szállás és az utazás, a vendéglátásb

Életveszélyben Toller László

Mohó kezek a korallzátonyon

Nyomoznak a miskolci vízfertőzés ügyében
Széles körű, minden részletre kiterjedő vizsgálatot indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a miskolci vízfertőzés okának felderítése ügyében, miután a múlt hét végén egy lakossági bejelentés alapján a megyei főügyészség nyomozást rend

Veres János meghazudtolta Kunczét
Még egy hónappal a választások előtt is tagadta a mára valósággá vált adóemelés szükségességét Veres János, ehhez képest tegnap a köztelevízióban a pénzügyminiszter azt állította, ő szeptember óta folyamatosan a hiány csökkentéséről és az egyensúly megter

Rács mögött az olasz herceg
Korrupció, bűnszövetkezetben elkövetett csalás, tiltott szerencsejáték és örömlányok futtatása miatt a hét végén letartóztatták Viktor Emánuel olasz herceget, az utolsó olasz király egyetlen fiát, tizenkét társával együtt. A Savoyai-ház leszármazottjának

Forgalombővülés a hazai hajózásban
A turisztikai célú folyami és sétahajózásban a külföldi utasok mellett egyre növekszik a magyar turisták száma és aránya. A Mahart PassNave Személyhajózási Kft. tervei között új járművek beszerzése nem szerepel, idén a meglévő flottát újítják fel.

Betiltanák a lengyel utódpártot

Az ismeretlen hívás
Egy bébiszitter, néhány gyermek, egy üres ház messze a civilizációtól, egy állandóan megcsörrenő telefon. Lehet, hogy kevésnek tűnik, de ennyiből is lehet egész estés játékfilmet csinálni, méghozzá feldolgozást, remake-t, olyat, aminek már az alapja is fe

New York Európában is diktálni akar

Művi meddővé tétel 26 éves kortól
Családtervezési célból 26 éves kortól tenné lehetővé a művi meddővé tételt az Egészségügyi Minisztérium – értesült lapunk több forrásból.

Bukaresti válság ügynökvád miatt
Megtörténhet, hogy a Calin Popescu-Tariceanu vezette román kabinet bukásához és előre hozott választásokhoz vezet a hatalmon lévő Konzervatív Párt (PC) vezetőjének állítólagos ügynökmúltja. A Dan Voiculescut ért vádak miatt a konzervatívok néhány napon be

Az orosz állam ellenőrizheti az AiRUniont

Szlovákiai patthelyzet

Kaptak egy kis haladékot a bálnák
Továbbra is tilos a kereskedelmi célú bálnavadászat: bár a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság ülésén nagyobb arányban szavaztak a tilalom feloldása mellett, mint ellene, az engedélyhez szükséges kétharmados többséget nem sikerült megszerezni.

Moszkvai morzsák II.

Ki kelti vajon az iskola rossz hírét?
Hónapok óta harcban áll a salgótarjáni Borbély Lajos Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója és a tanulókat képviselő diákönkormányzat. A szervezet elnöke elmondta, egyes pedagógusok ittasan tanítanak, az egyik portás többször trágár,

Konzorciumban az Udmurtnyeftért?

Fontos híreink
PM Orban: Deeds, Not Words

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését

Orbán Viktor elárulta a kormányülés lényegét + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Emberölés kísérletével gyanúsítják a nyírlugosi orvvadászt + videó
Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Semmiképpen ne adjunk karácsonykor ilyen ajándékot a gyereknek
Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

Lakatos Márk-botrány: letartóztatta a bíróság a Hollandiában elfogott gyanúsítottat
A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

A Gyurcsány-korszak egyik legnagyobb korrupciógyanús ügyében érintett Magyar Péter egészségügyi tanácsadója
Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.
Külföldi híreink

Húszezer kötettel bővülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtára
Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Orbán Viktor: Sokan akarnak háborút + videó
Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Megfigyelő-repülőgépek szállnak fel – Washington készen áll
Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott
A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Erre nem számított senki, tízmilliárd eurót így is hozott az agrárexport
Ennek a negyede a pozitív szaldó.

Budapesten dőlhet el Ukrajna sorsa – a szakértő elmondta mikor
A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

