- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Emlékhely a kitelepítettekért
Elnapolva

Emlékhely a kitelepítettekért

Elnapolva

A szlovének jövőre euróval fizetnek
Az Európai Parlament képviselőinek igen nagy többsége támogatta, hogy Szlovénia – elsőként az új EU-tagok közül – már 2007 januárjától bevezesse az eurót. A strasbourgi testület tegnap 490-13-63 arányban szavazta meg az erre vonatkozó jelentés

Úgy hazudik, akár a vízfolyás

Mészárlás Srí Lankán

Zuhant a forint
Megérkezett a korrekció a BÉT-re, de a devizapiacon jelentős gyengülés jelentkezett a Standard and Poor’s hitelminősítő Magyarországra adott leminősítése következtében. A tőkepiacon aránylag magas, 37 milliárd forintos forgalom mellett kereskedtek a

Eladná a kormány az ÁAK-t

Röviden

Utószó egy sorozathoz

Megvan a vízszennyezés forrása?
Legalább egy családi ház tulajdonosa a Miskolcot ivóvízzel ellátó vízbázis közeli tóba engedi a szennyet a derítőjéből. A júniusi esőzésekkor ennek a tavacskának a vize jutott be a város ivóvízhálózatába, s betegített meg csaknem háromezer embert. A Misko

Cél a félmaraton

Röviden

Megszűnnek a korábbi kedvezmények

Drasztikus járulékemelés
Kétszeresére növő járulékteher, veszteséges vállalkozások megadóztatása, különadó gazdasági társaságok és magánszemélyek számára, kétharmadával emelkedő egyszerűsített vállalkozói adó (eva), megmaradó egészségügyi hozzájárulás – dióhéjban ennyivel &

Albán vendég

Jelentős többletteher hárul a családokra
Mintegy 2200 milliárd forintos többletterhet jelent a családok és a vállalkozások számára az előttünk álló másfél évben a szocialista–liberális megszorító csomag – állítja lapunk szakértője, aki felhívta figyelmünket arra, hogy a megtévesztő v

Kamatot emelt a svájci jegybank

Helyreigazítás

Újratemetés

Fontos híreink
Ausztráliába látogat az izraeli elnök a terrortámadás után

Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government

Orbán Viktor már a karácsonyra készül + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Január 1-jétől fontos változások lépnek életbe – kövesse nálunk élőben! + videó
A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Orbán Viktor: Minden kívánság így teljesüljön!
Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Elhunyt Szluka Márton, a Mediaworks szerkesztője
Búcsúzunk kollégánktól.

Bölöni László szerint a franciák nagyra értékelik Orbán Viktort, és csodálják a magyar kormány családpolitikáját
A
Külföldi híreink

Brüsszel nem áll le a pénzosztással
Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Jelentés mutat rá: Brüsszel szélsőséges iszlamistákat pénzel
Itt vannak a részletek.

Komoly figyelmeztetés Amerikától: Európa a vesztébe rohan
A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem lassított az ezüst árfolyama, az arany is száguld
A 2026-ra várt árfolyamot is túlszárnyalta már az ezüst ára.

Három nemzetközi jelentőségű magyar zeneszerző kottakéziratai váltak online hozzáférhetővé
Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Otthon start: bevállalós fiatalok, nagyobb mozgástér
Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

