Elnapolva

Vass Lajos miniszteri biztosként való kinevezése az Operaház élére nem érte váratlanul a közvéleményt, s különösen azokat nem, akik nyomon követték az elmúlt hónapok példátlan botránysorozatát. Egyértelmű volt, hogy Hiller Istvánnak az egyik legsürgősebb teendője lesz az Operaház körül kialakult tarthatatlan és méltatlanul botrányos helyzet rendezése. Hosszú ideje az sem volt kérdés, hogy Hegyi Árpád Jutocsának a választások után nyilvánvalóan mennie kell, hiszen immár akkora a személye elleni ellenszenv – nemcsak a dalszínházon belül, hanem lényegében az egész zenei szakmában –, hogy pozíciójának megtartása jelentős imázsvesztést okozott volna az új kultuszminiszternek.
Tulajdonképpen már a történet legelején jelentkeztek a problémák: Hegyi Árpád Jutocsát és csapatát, a nevét az operától igencsak távol álló tevékenységével megalapozó Müller Péter Sziámival az élen már az első évadnyitó ülésen kifütyülték az őket kinevező Bozóki Andrással együtt. Már ekkor látszott, hogy ténykedésük bukásra ítéltetett, így az, hogy a főigazgató egyre kevésbé tárgyalta meg a döntéseit sorra távozó vezetőtársaival, s még a száz főt érintő leépítésről sem egyeztetett a szakszervezettel és a Közalkalmazotti Tanáccsal, csak olaj volt a tűzre. Legutolsó lépése az volt, hogy egy minden korábbinál drasztikusabb előadás- és létszám-leépítési tervet küldött a minisztériumnak saját szakállára, amit még az akkori fő-zeneigazgatóval, Kesselyák Gergellyel sem beszélt meg. Hegyi Árpád Jutocsa alatt az operaházi sajtó sem működött, egyre-másra cserélte a sajtósokat, rajtuk bosszulva meg azt, hogy nem megfelelő a kommunikáció közte és az újságírók között. Valójában ő maga jóformán elérhetetlennek tűnt, általában csak e-mail útján és több napos késéssel lehetett választ kapni a kérdésekre, ám azok nagy része is kitérő volt. A vége felé egyszer belefojtotta a szót egy újságíróba, és berekesztette a sajtótájékoztatót, mert nem tetszett neki a kérdés.
Hegyi Árpád Jutocsa vezetőtársai sorra hagyták el a süllyedő hajót, volt, aki önszántából, és volt, aki hatalmi szóra távozott. Elsőként Petrovics Emil fő-zeneigazgató mondott le, aztán Závecz Ferenc ügyvezető igazgató megbízatását vonta vissza a főigazgató, majd az egyre inkább lefokozott Kunos József is elhagyta az intézményt. Felállt posztjáról a Kossuth-díjas Kovács János első karmester a leépítések elleni tiltakozását kifejezvén, őt hamarosan Keveházi Gábor balettigazgató követte, aki ugyan nem távozott székéből, ám nyílt levélben szólította fel lemondásra a főigazgatót. Hegyi válasza nem maradt el: fegyelmit indított ellene. Kesselyák Gergely eleinte csak a döntés visszavonását kérte, később viszont ő is kihátrált vezetőtársa mögül. A dolgozók is tiltakoztak, és a sztrájk mellett döntöttek, amelyet az Operaház vezetése a bírósággal akart jogellenesnek nyilváníttatni. Eredménytelenül. Hegyi Árpád Jutocsa egyedül maradt stratégiai tanácsadójával, Müller Péter Sziámival, aki szintén jó néhány lépést hátrált, az utóbbi időben ugyanis már egyre kevésbé jelent meg a vezetőség ülésein. A most leváltott főigazgató nemrég újabb bejelentéssel állt a nyilvánosság elé: visszahívta ideiglenes főzeneigazgatónak Győriványi Ráth Györgyöt, akinek személye éppen az általa már 2001-ben elkezdett átalakítási kísérletek miatt sokaknak olaj volt a tűzre. Olyannyira, hogy tegnapi sajtóinformáció szerint a Közalkalmazotti Tanács Vass Lajos kinevezése után nem sokkal levelet küldött Hiller Istvánnak, Győriványi felmentését kérve.
Azt senki nem vonja kétségbe, hogy az Operaházban szükség van reformokra, csupán az a kérdés, ebből az évek alatt lecsökkentett összegből mit lehet kihozni. Vass Lajos kinevezése elnapolta ugyan a robbanást az Operaházban, de a baj okait nem szüntette meg.