- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
MI A MAGYAR?
Alternatív megoldások

MI A MAGYAR?

Alternatív megoldások

Bámulatos királylépés

Kérjen elnézést a kormányfő!

Amerika aggódik a sanghajiak miatt
A megfigyelői státusban jelen lévő Irán állt elsősorban a középpontban a fennállásának ötödik évfordulóját ünneplő Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcsértekezletének második napján is. Miközben Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök pozitív jelzéseket k

Legrosszabbul a kis országok járhatnak
A nizzai szerződés szellemében nem működhet hosszú távon hatékonyan az unió, amely meggyengülhet, ha nem születik meg időben az alkotmányos szerződés. A közösség jövőjét nagyban meghatározza a francia–német tengely, az alapdokumentum esetleges bukás

A templomépítő
K ö n y v e s h á z

Az MSZP már az őszre készül
A szocialisták bíznak benne, hogy a Fidesz bénultságát is kihasználva megnyerhetik az önkormányzati választásokat is, a párt megkezdte a felkészülést.

Botrány az írószövetségben
Ma már tudjuk, hogy ami 1955 végén felkorbácsolta az indulatokat, az 1956-os forradalom előjátékainak egyike volt. Azok az írók, akik annak idején felemelték szavukat az Irodalmi Újság elkobzása ellen – Benjámin László, Kónya Lajos, Tamási Lajos, Ze

Öngyilkos merénylet egy síita mecsetben

A puccstól az államcsínyig

Bokros Lajos: A fűnyíróelv nem megoldás

Vegyes vágott

Az ország, ahol sumákolnak

Egy tragédia margójára

Az emberi méltóság és a szólás szabadsága
Milyen mértékben kritizálhatók a bírák és más hatósági személyek – a polgári jog szerint hol húzható meg a szabad véleménynyilvánítás határa? Egyebek között ezt szeretné megtudni a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke. Lomnici Zoltán a héten az Alkotmányb

Szaftos ügy

Két évet adtak az alkotmányozásra

Csodavárók

Fontos híreink
Ausztráliába látogat az izraeli elnök a terrortámadás után

Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government

Orbán Viktor már a karácsonyra készül + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Január 1-jétől fontos változások lépnek életbe – kövesse nálunk élőben! + videó
A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Orbán Viktor: Minden kívánság így teljesüljön!
Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Elhunyt Szluka Márton, a Mediaworks szerkesztője
Búcsúzunk kollégánktól.

Bölöni László szerint a franciák nagyra értékelik Orbán Viktort, és csodálják a magyar kormány családpolitikáját
A
Külföldi híreink

Brüsszel nem áll le a pénzosztással
Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Jelentés mutat rá: Brüsszel szélsőséges iszlamistákat pénzel
Itt vannak a részletek.

Komoly figyelmeztetés Amerikától: Európa a vesztébe rohan
A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem lassított az ezüst árfolyama, az arany is száguld
A 2026-ra várt árfolyamot is túlszárnyalta már az ezüst ára.

Három nemzetközi jelentőségű magyar zeneszerző kottakéziratai váltak online hozzáférhetővé
Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Otthon start: bevállalós fiatalok, nagyobb mozgástér
Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

