A templomépítő

K ö n y v e s h á z

Távol lévő leányával való „jóleső beszélgetést”, nem rideg naplót ír Sándy Gyula (Eperjes, 1868 – Budapest, 1953), a Műegyetem hajdani építészprofesszora, a Krisztina körúti postapalota és számos templom tervezője. Életpályáját foglalja össze 1950 és 1953 között írt leveleiben, amelyeket Amerikában élő lányának, Natáliának küldött el. Az asszociációk nyomán összeálló mozaikokból, nem időrendben szerveződő emlékezésfolyam azonban befejezetlen maradt. A megépült művek mintegy feléről nem olvashatunk, a mester életútjának leírása sem teljes, „de az írás címét, célját mégis teljesítette”.
A könyvben, amelyet a Magyar Építészeti Múzeum jelentetett meg forráskiadvány-sorozatában, Steindl Imre és Pecz Samu tanítványa tekint vissza műegyetemi éveire, első próbálkozásaira, életének legfontosabb állomásaira, ünnepeire és több nagy tehetséget felvonultató családjára. Egész életét az építészi hivatásnak szentelő ember járja be újra ifjúsága tájait. Finom humorral, olykor öniróniával előadott elbeszéléséből kirajzolódik a Monarchia késői szakaszának építésztársadalma. A korról alkotott képünket „a mindennapi élet számos mozaikdarabja árnyalja”, a kiváló építész munkáit fotók és tervrajzok mutatják be.
Az első két templomot még az oklevél megszerzése előtt, 1891-ben tervezte Sándy Gyula a Máramaros megyéből érkezett építő-vállalkozó, Voight Hermann megrendelésére – tíz forint honoráriumért (ez már akkor is nagyon kevés volt ekkora munkáért). Ami utána következett, az sorszerű véletlennek is tekinthető. Az építészszigorlaton három boríték közül azt húzta ki, amelyikben egy 500 hívőt befogadó templom tervezése a feladat. A többi már építészettörténet – és rendkívül élvezetes olvasmány. Lássuk, hogyan írta le önmagát: „Talán akad majd száz év múlva egy böngésző tudós, aki felkutatja, hogy volt egyszer a Műegyetem építész fakultásán egy »élhallgató«, aki Fölser Istvánnak 54 rekordszámú rajzlapot készített, ugyanő volt az egyetlen, aki Schnédár József 42 évi tanársága idején a középítéstanból 6-ost kapott, és aki tanulmányai közben ráért födélmodellt is készítve a V. K. M. épületszerkezeti pályázatán utazási ösztöndíjat elnyerni, jubileumi emléklapokat, táncrendeket készíteni, az amatőr fényképészeti kiállításon ezüstérmet nyerni, magyar remekírókból szavalni és Voight Hermann-nak harmadfél templomot tervezni. Ugyanő később 8 évig műegyetemi tanársegéd, 15 évig ipariskolai tanár, 25 évig műegyetemi tanár volt, akit 40 évi tanári működés után, 53 évi állami szolgálati évvel, egy számvevőségi papirossal kitüntetve küldték nyugalomba csak azért, mert egészségének és munkaerejének teljes birtokában állítólag az öregek kimerült életkorát, a 70. életévét elérte!”
Sándy Gyula hagyatékát – „több mint 1500 tervlap, oklevelek, emléktárgyak, érmek és könyvek” – unokája, Sándy Péter adta át a Magyar Építészeti Múzeumnak. Abban, hogy a hagyatékból megőrződött mindaz, ami túlélte a háború pusztításait, jelentős része volt az egész családnak, a másik unokának, Konok Tamás festőművésznek is.
(Sándy Gyula: Hogyan lettem és hogyan voltam én templomépítő, -tervező és művezető építész? Lapis Angularis VI. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből. Magyar Építészeti Múzeum, Budapest, 2005. Ármegjelölés nélkül)