– Ha megnézem a Tisza 21 pontját, a huszonegy pontból tizenkettőt tipikus baloldalinak látok. Az egykulcsos adórendszer egy nagy marhaság, azzal nem is értek egyet, az igaz. Az Fidesz-örökség, és szerintem a legrosszabb örökség. Igen, az például egy alapvető baloldali követelés, hogy tessék progresszív adórendszert bevezetni – fogalmazott korábban Magyar Péterék embere, Kéri László a HVG műsorában.
Mint már lapunk beszámolt róla, Magyar Péter politikai feltűnése óta sorra jelennek meg mögötte a régi levitézlett baloldali holdudvar tagjai. Ennek egyik szemléletes példája Kéri László, aki a kezdetektől a Tisza-projekt mellett bábáskodik. Kéri László felesége az a Petschnig Mária Zita, aki a nyugdíjak elvételétől kezdve az adóemelésekig mindenféle megszorítást szorgalmaz. Petschnig is rendszeres vendége és programírója a Tiszának.
Magyar Péter végig tagadta, hogy ezeknek az embereknek közük lenne a Tiszához, erre Radnai Márk lebuktatta.
Radnai Márk ugyanis azt írta egy fotó alá, amin Kéri László és Magyar Péter látható: „Laci bácsi az első tiszás!”
A Tisza háttérembere nemrég ráadásul relativizálta a migrációs veszélyt, szerinte az csak „agyrém”, hogy meg kell védeni az országot a migránsoktól.
Ezt az agyrémet, hogy ezzel még mindig tudják hülyíteni az országot, hogy megvédik a migránsoktól
– fogalmazott.
Az ukránpárti háttérember máskor azt is mondta, biztos benne, hogy a tiszások Ukrajna EU-tagságát választanák:
Én azt javasoltam, nem az én ötletem volt, de már sokat finomítottam, hogy miután ez a Fidesz-táborban az egyik legkrízisebb dolog, legyen három kérdés: egyetért-e, hogy Ukrajna két éven belül (az a biztos nem), 10 éven belül meg egyáltalán nem. És én biztos voltam benne, hogy a Tisza Párt a középsőt választaná, a tíz évet
– jelezte az elemző.
Korábban arról is írtunk, hogy Kéri László Neander-völgyiekhez hasonlította a fideszeseket, és azt mondta: úgy kell bánni velük, mint a pestisesekkel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!