Vegyes vágott

Labda-csok
A kiscsapatok jól játszanak a focivébén. Ecuador simán verte a lengyeleket, Costa Rica, ha ki is kapott, de rúgott kettőt hazai pályán a németeknek, Argentína csak nehezen verte 2:1-re Elefántcsontpartot, Trinidad és Tobago nulla–nullás döntetlent játszott Svédországgal, Togo, míg tizenegy emberrel játszhatott, vezetett egy–nullára Dél-Korea ellen.
Tudom, hogy a végső elszámolásnál nem leszek ott. De Magyarországot bármelyik megruházná.
ANGOLOK EGY MAGYAR BÍRÓRÓL
Sűrű eső / Ritka füttyszó / Két barát / Az nem volt gól! / A te csapatod béna! / A magyar bíró / Nagybátyjának / A temetésén ott voltam / Figyeltem őt / Büntető / Sárga lap / Piros lap / Les / Ezért lesz az ember bíró / Vagy nem? / Ő meg ott sírt
AMIKOR KICSI VOLTAM
Nélküle sose játszottunk a deszkás temetőtér gyepén. Egyszerűen kihagyhatatlan volt. Bár bénább gyereket keresni lehetett volna, találni nem. Mégis, nélküle nem volt meccs.
Mert neki volt labdája.
A DICSEKVŐ GYEREK
Képzeld, papa, valószínűleg bekerülök az iskola focicsapatába!
Honnan tudod?
Hallottam, hogy a tornatanár azt mondta, nálam nagyobb hátrahúzó nincs az iskolában.
GYEREKSÍRÁS
Hogy néz ki a papád, kérdezi a rendőr a síró gyereket a meccsen.
Sörszagú, egy csikk van a szájában, és egy részeg kurvát ölelget.
JÁTÉKOSPRÉMIUM
Az NB III-as Erdőberkenye edzője a meccs végén behívja a kapust az irodába.
Nagyon meg vagyok veled elégedve. Eddig nagyszerűen védtél a szezonban. Az elnökség úgy döntött, hogy kapsz egy százezer forintos csekket.
Köszönöm, mester.
Ja és még valami, a mi drága szponzorunk azt mondta, ha a szezon végéig így védsz, alá is írja a csekket.
FELEJTSETEK EL MINDENT
Ugyanennél a csapatnál az alapozás után megszólal az edző:
Legények, az elmúlt hónapokban beszéltem nektek a passzokról, a cselezésről, a támadásról, a védekezésről.
A csapat tagjai bólogatnak.
Felejtsétek el az egészet, mondja az edző, mert mindenkit eladunk, akit a szemlesüttői Téglagyár SC megvesz!
MENNYORSZÁG–POKOL
Az ördög állandóan nyaggatja Szent Pétert, hogy hozzanak össze egy focimeccset a menny és a pokol között.
Szent Péter körülnéz a mennyországban, és meglepve látja, mennyi nemzetközi futballcsillaguk van.
Rendben van, mondja az ördögnek. Szívesen kiállunk, mert tele vagyunk sztárokkal.
Az lehet, mondja az ördög, és röhög. De nálunk odalenn van az összes bíró.
FŐ AGGÓDÓ
Az Egyházaskereplői FC munkatársat keres. Az állás neve „fő aggódó”, mondja az egyesület elnöke. A dolga lesz a szponzorok, a reklámbevételek, a csapat körüli huligánok és több más miatt is aggódni. Havi nettó ötszázért.
Értettem, mondja a jelentkező. Csak egyet nem értek, hogy tud egy ilyen kis csapat ennyit fizetni ilyen állásért?
Már kezdhet is aggódni, mondja az elnök. Először a saját fizetéséért.
NAGYPAPA, UNOKA
A nagypapa bemegy a céghez, és elkéri az unokáját délutánra, mert szerzett két jegyet a vb-döntőre.
Attól tartok, nem engedhetjük el, mondja az igazgató. Ugyanis már délben elment a maga temetésére.
ESŐ
Nem csak a nyárpelyhek szálldosnak ezen a vébén, jöhet még zuhé is. Mindenesetre ha a döntőben esik, a FIFA főnöksége megegyezett, hogy először a hosszabbítást játsszák le, hátha a meccsre eláll.
AZ IFJÚ TITÁN
Az edző egy fiatalember ajánlkozását hallgatja.
Aztán, mondd csak, mind a két lábaddal rúgsz?
Hülye volnék, főnök. Nem akarok én fenékre esni.
GYORS CSATÁR
Még hogy gyors-e az új gólvágóm? A többieknek kétszer olyan gyorsan kell futniuk, hogy beérjék.
AGYÁGYÚ
Mi lett a meccs végeredménye?
Nulla–nulla.
És félidőben?
DRUKKER
Nem érdekel a végeredmény, ameddig a csapatom győz.
SÖR
Két csapat vezetője megegyezik, hogy annyi korsó sört fizetnek a legjobbikból játékosaiknak, amennyi gól születik. A focimeccs végeredménye: 117:93.
A kilencvenforintos lány
Az egész J.-vel esett meg, öreg cimborámmal. Záróra előtt betámolygott a törzshelyére egy tizenhatforma libi, akiről nem lehetett tudni, hogy az alkoholtól van-e így fölpuffadva az arca, vagy megverték, de az biztos, hogy be volt lőve. A szemét alig lehetett látni. Rögtön kiszúrta J.-t.
Adj kilencven forintot egy deci borra!
Mivel őszinte voltál, adok, mondta J.
Zárórakor a kajszi a nyomába eredt J.-nek.
Egyedül élsz, kérdezte a cica.
Nem, hazudta J.
És anyu befogad engem?
Majd meglátod.
Fölértek a kéglibe.
Tudod te, ki vagyok én?, kérdezte J. odafönn.
Egy senki, mondta a bögre. Hol az ágy, amin megdugsz?
Rajta ülsz, mondta J., és belepréselte a linát a matracba.
A maca utána anyagot követelt.
Szerencséd van, mondta J., aki azelőtt szabó is volt. Van egy kis nadráganyagom, azt megvarrhatnád.
Te bunkó állat!
Na, ez már sok volt. J. kipenderítette a szirént.
Kapd be, üvöltötte az vissza a liftajtó elől.
Te már bekaptad, mondta J., és bezárta az ajtót.
Levél a Csillagból (5.)
Talán emlékeztek, honjaim, a világ első újságregényében (Kölcsön Idő) megőrzött sorozatomra, az Egy gyilkos szeme címűre.
Bene László gyilkos urat nem írom hát le újra. Sokáig gondolkoztam, reflektáljak-e egyáltalán megtisztelő levelére. Mivel túl hosszú, túl bibliás és – mondjuk ki – hiú.
Azzal kezdi, hogy ő is a Bibliából idéz, csak nem a gyilkosok ellen, hanem védelmében. A Mózes II. 2:12-t idézi, és ezzel bizonyítani véli, hogy Mózes gyilkos volt, mielőtt próféta lett volna. Mivel a bibliai Lázár, majd egy valóságos is szóba kerül, kicsit neheztelve írja:
Ön Lázár Ervin író úrról szólt, aki haragszik rám, hogy rossz hírét keltettem a pusztán felnőtt gyerekeknek. Valójában Istennel társalkodni könnyebb a pusztában… És ha az író úr Szekszárdon járt gimnáziumba, jómagam is a Garay János Gimnáziumban érettségiztem. Lehet, hogy egy kollégiumban is laktunk?, teszi föl a kérdést B. L. (Ervint most nem tudom elérni.)
Nem annyira szavakkal, inkább villámokkal beszélek, állapítja meg bibliai stílusban. Megfedd, hogy a szegedi babona szerint megtapogattam ugyan a téglámat a börtönkönyvtárban, s bár ő átellenben lakott, nem látogattam meg az interjú előtt. Röviden: nem engedték, és nem is mondták meg, pontosan hol őrzik. Az igazságügyi miniszter, az persze bemehetett a zárkába, hogy Árpád-házi királyzászlót és magyar trikolórt, Rózsa Sándor-portrét láthasson. Ja, meg a vérszerződést is. Otthonosan berendezkedett, mondta ifjabb Bárándy. S így tovább! (Ez B. L. kedvenc kifejezése.) Valóban, felelte B. L. Itthon vagyok. Ez az én világom. És ez is világ!
Több regényemből is idéz, ami megtisztelő, de kibújik a szög a zsákból: „… a szegycsontomig érhet”, írtam önről. Ön tudja a saját magasságát: 169 cm. Akkor az államig érhet, így jó?
Leírja, hogy fogásznője, akit elküldtek az állományból, milyen kedves volt, és nevem említésére csillogott a szeme, merthogy valóban egy osztályba jártunk.
Én is azt írom a végére: Jó egészséget kívánva! Maradva, aki vagyok!
Jó hírünk a világban
Nemcsak itthon, odakünn is munkálkodnak emberek jó hírünk öregbítésén. A múltkor néztem egy idióta amcsi filmet, amelyben a magyar maffia főnőkét Gogoláknak hívták, a fiát Strabónak. A főnök úgy tud angolul, hogy az már a humor forrása, a banda többi tagja is gyengeelméjű. Szomorú ez. Valahogy nem tudunk se az irodalomban, se a filmen kibújni a „bunkó, náci ellenség” figurájából. A „hun” például azt jelenti, barbár, egy állat; mindkét világháborúban német katona. Attila, a hun vérgőzös agyú tömeggyilkost jegyez, Dzsingisz kán hozzá képest européer. A „hunkie” már majdnem kedves: közép-európai, képzetlen, pallérozatlan, tahó melóst jelent.
Na de vissza a jelenbe. Van egy bizonyos Ms. Rutterscmitt és a barátnője, aki nemzetünk nagyobb dicsőségére magyarnak vallja magát Kaliforniában, és a helyi magyar templomban ismerkedett meg a szintén magyar Mr. Vadosszal. Életbiztosítást köttetett az öreggel, aztán elütötte autóval, és áldozatát cserbenhagyva felvette a lét.
Egyszerű, nem? 2,2 milla dollárnál jártak már a barátnőjével, amikor valami hülyeségen megbuktak. Él magyar, áll Kalifornia még!
Egy régi dolgozatból
A múltkorjában dedikáltam a Vörösmarty téren (is), és azt hittem, hogy azért… Katasztrofális a helyzet a könyvpiacon. A kisebb kiadók kilencven százaléka még az idén a fűbe harap. Aztán jönnek a németek.
De nem. Nekem szemközt nem a dájcsok jöttek, hanem Furcsány Bérenc és bértollnoka. Szemközt dedikáltak. Minden ötödik dedikáló titkosrendőr volt, a kevésbé titkosak szépen körbefogták a terepet.
Én a színpadon olvastam föl, egyre több ember volt, és alig akartak leengedni a deszkákról. Végül azt mondtam:
Most itt bevégzem, hogy Gyurcsány úr nyugodtan dedikálhassa a róla (!) írott könyvet.
Egy öregasszony megátkozhatott, mert az apró fém lépcsőfokon lefelé menet megcsúsztam, és megütöttem a karomat és a kezemet tompítás közben.
Akkor jutott eszembe az a zárlat, amelyet Mexikóról írtam:
Mondok én valamit azoknak, akik minden igyekezetükkel a magyar középosztály elpusztításán fáradoznak. Magyarország, miként Mexikó is, a csodák földje. Élni akar a magyar. A hitehagyottak, a hamis újhitűek, a hitüket vesztettek, a vak hitbuzgók, a sanda hitvitázók ellenére is. Ebből az országból nem sikerül banán nélküli banánköztársaságot csinálni. Bár most úgy tűnik.
Habár történelmünk során annyiszor csalatkoztunk hitünkben, mi mégis bíztunk és reméltünk. Most, amikor az idő a kezünkre játszik, nem tolhatjuk el a kezét.
Átkozott legyen, aki megteszi.
Már a térdeplést is
A Los Angeles Timesban olvasom, hogy egy bizonyos Martin Tran atya (St. Mary by the Sea) súlyos engedetlenségnek tartja a dolgot. A hetedik század óta úrfölmutatáskor ezt teszik a katolikus hívők. Újabban a templomokban nem is helyeznek el térdeplőt. Mi ez a Da Vinci-kód című baromsághoz képest! Meddig tűrjük ezt még?
A Vatikán szerint – állítólag – a püspököknek kell dönteniük a kérdésben. Mi, hívők már döntöttünk, tudatom velük.
Danim (2.)
A fiam a gyönyörűséges Walesben dolgozik mostanában (számítógépguru), és meg akarja hosszabbítani a szerződését. Másfél óra repülővel, az nem távolság, írtam neki, bár az apai szív… Majd megismered az érzést. Internettelefonon ingyen beszélünk hosszan, és a villámposta is összeköt. Azt írja: „koltozunk, mert eladjak a hazat”. Most a házat vagy a hazát?
Mi tudjuk, hogy mindkettőt.