Egy tragédia margójára

A Móra család tagjai közül a legtöbbet Móra Ferenc íróról, könyvtár- és múzeumigazgatóról tud a hazai közvélemény, hiszen ő volt a família legtehetségesebb és legsikeresebb tagja, ráadásul politikai orientációjának bizonyos vonatkozásai halála után is segíthették ismertsége növekedését. Más utat járt be, mint István bátyja, akinek költői próbálkozásain föllelkesülve kezdett verseket írogatni, majd lépett később az írói pályára.
Móra István is többféle hivatással élte az életét. A Kiskunfélegyházán, egyszerű sorban nevelkedett gyermeket papnak szánták szülei, és el is küldték, hogy felvételizzen a kisszemináriumba. Az esztergomi út igen emlékezetes volt számára, ekkor ült először vonaton. De nem sokáig élvezhette a nagy kalandot, amely valószínűleg fordulatot hozott az életébe, mert a gőzösből kipattanó szikra a szemébe repült, és vérbe borultan érkezett a prímások városába. Talán ennek a balesetnek is szerepe volt abban, hogy nem vették fel, s így nem is lett pap. A kecskeméti piaristákhoz járt két esztendőt, lényegében ingyen tanulhatott mint szolgadiák, de ez nem tartott sokáig; hamarosan a kiskunfélegyházi tanítóképzőbe iratkozott. Igazi néptanító lett, előbb tanyasi iskolákban, majd a fővárosban. Feleséget is „szakmai körből” választott: a félegyházi tanítóképző hivatalsegédének leányát, Újfalusi Évát vette el. Első verse huszonkét esztendős korában jelent meg nyomtatásban. Élete három fontos területe lett a család, a pedagógia és az irodalom.
Első kötete 1894-ben jelent meg Budapesten Singer és Wolfner kiadásában, Huszágh Nándor zentai ügyvédnek ajánlva, aki a kiadás költségeit fedezte. Két versciklust tartalmaz a könyv, a Földszintet és a Krédót – az előbbi címét szedték a könyv borítójára is, így ismertebb neve a Földszint lett. Kiváló fogadtatást kapott a zentai néptanító irodalmi próbálkozása. Juhász Gyula és Benedek Elek egyaránt elismerték tehetségét, amely több kritika szerint úgy idézi Petőfit, hogy nem válik epigonjává. Persze a bírálók azt is tudták, hogy nem a magas költészet világa ez. Juhász Gyula szerint a Móra Istvánnak egyes kritikusai által ígért koszorú, Petőfi koszorúja csak ígéret maradt, de a tisztes helytállást általában mindenki elismerte munkáiban. Egy csapásra országosan ismert ember lett.
Ezekben a versekben Móra István világáról és életéről olvashatunk. A költemények többnyire felező tizenkettes és tizenhatos formában íródtak, választékos, szép nyelven, egyszerű hasonlatokkal, a kor uralkodó ízlésvilágának megfelelően. Ha sokan nem is hallottak Móra Istvánról, egyik költeményét valószínűleg többen ismerik: a „Lakodalom van a mi utcánkban” kezdetű verse Petőfi és Arany számos költeményéhez hasonlóan népdallá vált.
Sokszor merített ihletet saját családi életéből. A Karácsony estéjén című verset például fiúgyermekeinek írta: „Három kis fiam van, / három üde gyermek, / Hármas szép rózsája / Tüskés életemnek. // Gyertek ide hozzám / Pirosan, nevetve, / Ide a térdemre, / Ide az ölembe…” Egyszerű családi idill.
Gyermekei közül a zentai tanítóskodása idején, 1890-ben született László is apja kettős hivatását követte: az irodalom és a tanítás lett a kenyere. Első kötete 1925-ben jelent meg Álmok szekerén címmel, s ettől kezdve haláláig rendszeresen jelentkezett versköteteivel. Pályája ötvennégy esztendős korában váratlanul ért véget, és ennek a tragédiának a részleteiről nem sokat tudhat az irodalomszerető nagyközönség.
Móra László a pápai tanítóképzőben szerzett oklevelet, és 1910-től a fővárosban tanított. Az első világháborúban frontszolgálatra hívták, Piave mellett fogságba esett, és csak két év után, 1920-ban térhetett haza. Ifjúsági és gyermeklapok munkatársa volt, s mellette 1929-től iskolaigazgató. Nemcsak költeményeket, hanem meséket, tankönyveket is írt, szerkesztett; élete végéig dolgozott.
Halálának okáról a lexikonokban, monográfiákban nem sok adatot találhatunk. Az 1929-ben megjelent XX. század című verskötetét 1945-ben az ideiglenes nemzeti kormány 530-as számú rendeletében a „fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek” listájára vette, ezért fellelhető példányait megsemmisítették. A rendelet alapos végrehajtása következtében nehéz is ehhez a kötethez hozzájutni.
Hogy könyvének indexre tétele kapcsolatban lehetett-e élete szörnyű tragédiájával, nem tudom. Az azonban biztos, hogy Móra László halálára vonatkozóan eddig csak édesapja Földszint című kötete egyik példányának bejegyzéséből sikerült adatot szereznem. Ezt a könyvet a Móra család László hitoktatójának, Kaizer Ferdinándnak adta ajándékba. „Laczink kedves tisztelendő urának szeretettel. Bp., 900. febr. 9. Móráék” – áll az ajánlásban. A család tehát még Zentán élt, a fiúcska tízesztendős volt, amikor P. Nándornak átadták a kötetet. Az egykori tanár figyelemmel kísérhette Móra László pályájának későbbi alakulását is, és fontosnak tartotta bejegyezni a kötetbe hajdani növendéke életének tragikus végét. Az előlapon ezeket a száraz tömörségükben megrázó sorokat olvashatjuk: „Laczi mint iskola igazgató 1945-ben a kínzási félelemtől öngyilkos lett. P. Nándor.” A lexikonok szerint Móra László 1944. december 29-én halt meg. Vajon mi történhetett az ostrom napjaiban a költő néptanítóval, az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság főtitkárával, Móra Ferenc unokaöccsével? Miért és mivel fenyegették?