Újratemetés

Horn Gyula, a közismert közgazdász, egyetemi díszdoktor, jelentős ideológus és fegyverforgató már több ízben is kifejtette, hogy a jobboldalon tűrhetetlen történelemhamisítás folyik, s a jobboldal a maga hatalomvágyó szempontjai szerint magyarázza a múlt eseményeit. Mivel az egykori miniszterelnök szavahihetőségéhez, demokratikus elkötelezettségéhez, tárgyilagosságához szemernyi kétség sem férhet, a jobboldalnak kötelessége önkritikusan elgondolkodnia a múlthoz, s ezáltal a jelenhez fűződő viszonyán, s kialakítania a helyes, politikailag korrekt álláspontját történelmi kérdésekben is. A tudásalapú társadalomban különösen fontos, hogy a jobboldal is modern, korszerű, versenyképes, gazdaságilag konvertálható történelemszemléletre tegyen szert, mert az a nemzeti összefogásnak, az árokbetemetésnek elemi feltétele. Ebben a munkában bizton számíthat a mindent (jobban) tudó baloldali szakembergárda önzetlen segítségére, tudományosan megalapozott útmutatásaira, a demokratikus néphatalom jóindulatú és nagylelkű támogatására.
Kiváló alkalom a múlttal való szembesülésre június 16-a, Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetésének napja. Erről a napról a megrendülésen túl felemelő és büszke emlékeket őriz a jobboldal, szinte saját feltámadása pillanatának érzi. A hajdani látványos külsőségek ellenére a legtöbb embernek Orbán Viktor beszéde jut eszébe, furcsa módon sokaknak egy olyan részlet, amelyik nem akkor, nem ott és nem tőle hangzott el (agyagba kell döngölni a kommunistákat). Orbán szavaira a jobboldal úgy emlékszik, mint fiatalos hevülettől áthatott, de mégis megfontolt, lendületes, bátor, szókimondó, tabudöntögető, lényegi változásokat követelő, ígérő és előkészítő szónoklatra, amelynek hatására a döntő többségben az a jóleső meggyőződés alakult ki, hogy valaki végre nagy nyilvánosság előtt kimondta mindazt, amit addig csak maguknak, esetleg a legszűkebb baráti körnek mertek megfogalmazni. A beszéd alkotórésze lett a rendszerváltozás, sőt, túlzás nélkül állíthatjuk, a magyarság történetének. Megrázta és fellelkesítette a társadalmat, hihetővé és átélhetővé tette a kommunizmus bukását. Így emlékszik a jobboldal, holott szigorúan tudományos, objektív baloldali értékelések már számtalanszor kimutatták, hogy az a beszéd nem volt sem túl bátor, sem túl hasznos, sem túl jelentős. Előre lezsíroztak mindent a hatalommal – állítják a független és tévedhetetlen társadalomtudósok. Különben is, a beszéd politikai realitásokat semmibe vevő, agresszív, szélsőséges hangvétele rengeteg jó szándékú, reformokra áhítozó polgárban rémületet keltett, s nem ráhangolta, inkább elriasztotta őket a demokratikus átalakulástól. Úgyhogy Orbán mindjárt az elején kis híján elbaltázta az egész rendszerváltást, a derék MSZMP-sek és KISZ-esek alig győzték helyreállítani az általa okozott károkat. Más politológustekintélyek elismerik a beszéd egy s más értékét, hozzátéve, hogy az alapvetően egy jóravaló baloldali megnyilvánulás volt (némi anarchista beütéssel), ám később a szónok köpönyeget váltott, letért a helyes útról, ezért erősen kétséges Orbán akkori tisztasága és őszintesége. A becsületes baloldal lehetőséget adott neki, „megfuttatta őt”, amivel gonosz módon, csúnyán visszaélt. Végeredményben a jobbosok, gondoljanak bármit, vegyék végre tudomásul, hogy nekik és Orbánnak semmiféle pozitív szerepük nem volt a rendszerváltozásban, mert azt a nemzet vezetésére egyedül hivatott politikai erő találta ki, tervezte meg, vezényelte le, kínlódta világra. Maga az újratemetés is a haladó baloldal hagyományos rituáléja volt, hiszen kivégezni ők is csak egyszer tudnak valakit, de eltemetni, a sírját elhelyezni akár tucatszor is, amely felemelő ceremónia mindig egy nagy, előre kikalkulált megújulás nyitánya. Nagy Imre újratemetése is szimbolikus jelzése volt annak, hogy népünk legjobbjai a permanens forradalmiság szellemében ismét nagy és mélyreható változásokat készítenek elő. A jobboldaliak örüljenek, hogy egy ilyen fontos eseményre statisztaként odaengedték őket, de nehogy azt higygyék, hogy bármilyen érdemük van a társadalom átalakításában, egyáltalán a demokráciában.
Közeleg a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója (azt is megelőzte egy újratemetés), és kézzelfogható a veszélye annak, hogy a jobboldal, a maga izgága stílusában, holmi áldozatokra, szellemi, erkölcsi örökségre hivatkozva megint elrontja ezt a szép, megható, tradicionálisan baloldali ünnepet. Félő, hogy a kormány a gazdasági reformokkal párhuzamosan nem tudja elég erőteljesen végigvinni a nélkülözhetetlen ideológiai reformokat, pedig a Gyurcsány–Hiller páros igazán mindent megtett eddig is, hogy eredeti tartalmakkal építse és gazdagítsa ’56-ról szóló történelmi tudatunkat. Mert az euró bevezetésére, az államháztartási hiány helyrebillentésére, a nemzetközi hitelek visszafizetésére alkalmatlan egy olyan ország, amelyiknek akadnak állampolgárai, akik nemzeti érzelműek (nacionalisták), elkötelezettjei a tiszta, manipulációtól mentes demokráciának, követelik az alapvető szabadságjogokat, tiszteletben tartják az egyetemes emberi értékeket, s eszményekben hisznek, nem az egy ország egy emberének egy programjában. Egyszerűen nem illenek bele a haladó szelleműek nyolcvanas évek végén kifundált terveibe.
Lehet, hogy a rendszerváltozás lezárásaként, az Új Magyarország nyitányaként Nagy Imrét újra kell temetni…?