Por
K O R K É P
K O R K É P
Inota az ötvenes évek szocialista legendája volt, ide telepítették a hazai alumíniumkohászati iparágat. A városban ma is ott díszeleg a vörös csillagos emléktábla a ház falán, ahol 1945-ben megalakult a kommunista párt. A bányászlakótelepek még állnak, ám
K O R K É P

Inota az ötvenes évek szocialista legendája volt, ide telepítették a hazai alumíniumkohászati iparágat. A városban ma is ott díszeleg a vörös csillagos emléktábla a ház falán, ahol 1945-ben megalakult a kommunista párt. A bányászlakótelepek még állnak, ám



A megnyitóünnepséggel tegnap hivatalosan is megkezdődött a XX. téli olimpia Torinóban, ahol lapzártánk után gyújtották meg a lángot. A játékokon ma mindjárt négy számban avatnak győzteseket, holnap ez a szám további nyolccal gyarapodik, a hét végén tehát

k ö n y v e s h á z


Demszky Gábor szerint a 4-es metró megépítésének késedelméért Orbán Viktor a felelős, a metróberuházás pedig az SZDSZ hatalomba juttatásával viszont folytatható. A főpolgármester azt nem emelte ki, hogy ebben a kormányzati ciklusban egy centiméter sem épü



Amerikából jöttem, mesterségem címere… Ha más nem, széles karimájú kalapja elárulja, hogy Oswald Werner az Atlanti-óceán túlsó partjáról érkezett Rimaszombatba, súlyos ezüst ékszereinek formái pedig azt sejtetik, hogy az indiánok művészetének nagy b

Csemegézett az Irakkal kapcsolatos hírszerzési jelentésekből a Bush-kormányzat, hogy megindokolhassa az Irak elleni háborúról már korábban meghozott döntését – állítja a központi hírszerzés (CIA) volt közel-keleti koordinátora a Foreign Affairs foly

A Petőfi híd pesti hídfője melletti egyik kis utcában van egy apró élelmiszerbolt. Január elején két megbeszélés közötti tízperces szünetben véletlenül oda tértem be, hogy vegyek valamit, amit az autóban gyorsan be lehet kapni. Az üvegpult mögött disznósa

k ö n y v e s h á z


Hajdú Lászlót vádolja a Fővárosi Főügyészség a móri Erste Bankban 2002. május 9-én elkövetett vérengzéssel. A vádmódosítás szerint hét embert lőtt agyon a pénzintézetben.

Kormányzati sikerként igyekeznek beállítani az autópálya-fejlesztéseket: a szocialisták kampánya szerint ebben a ciklusban 511 kilométer sztráda épült. A valóság az, hogy az átadásokra 2006 hátralévő részében kerül sor, és a 2002-es kormányváltáskor már 2

Ahelyett, hogy a kormány az embereket védené az áremelkedésektől, a monopolhelyzetű szolgáltatók oldalára áll – kifogásolja az eltitkolt januári gázáremelés kapcsán a Fidesz. Az MSZP azzal nyugtat, hogy a kompenzáció miatt a lakosságot nem érinti a

Egyre többször találkozunk olyan filmmel, amelynek rendezője eredeti szakmáját tekintve színész. Ilyen próbálkozás a Good Night and Good Luck (Jó éjszakát, és jó szerencsét!) című film, amely George Clooney második rendezői alkotása. Erősen felemásra sike

Konzultációra hívta a parlamenti pártok vezetőit Traian Basescu román államfő azután, hogy a bukaresti szenátus leszavazta a korrupcióellenes ügyosztály létrehozását (DNA) célzó kormányrendeletet. A felsőház döntését egyöntetűen elítélték a civil szféra k




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.