Mutálódott a madárkór vírusa
Megváltozott a madárinfluenzát okozó H5N1-es vírus Törökországban – állapították meg amerikai kutatók. Közben újabb áldozatot szedett a betegség, ezúttal egy 29 éves indonéz nő halt bele a fertőzésbe.
Megváltozott a madárinfluenzát okozó H5N1-es vírus Törökországban – állapították meg amerikai kutatók. Közben újabb áldozatot szedett a betegség, ezúttal egy 29 éves indonéz nő halt bele a fertőzésbe.
Megváltozott a madárinfluenzát okozó H5N1-es vírus Törökországban – állapították meg amerikai kutatók. Közben újabb áldozatot szedett a betegség, ezúttal egy 29 éves indonéz nő halt bele a fertőzésbe.





Kátyúkampány helyett az utak tervszerű felújítására van szükség – hangzott el tegnap a Fidesz tájékoztatóján. Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök által ígért zöld telefonszám még nem működik, Budapesten pedig fél napot kell várni az intézkedé

Válasz a Fidesznek Nagyon komolyan fogunk venni a jövőben minden további nyilatkozatot, amely sérti a Financial Times tisztességét – írta a Fidesznek küldött válaszlevelében Hugh Carnegy. A brit lap vezető szerkesztője visszautasította,

Vádaskodásoktól sem mentesen zajlott tegnap az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülése, ahol a kormánypártok sikeresnek tartották a Budapest Airport (BA) Rt. privatizációját, míg az ellenzék több ponton is támadta a tranzakciót és azt, hogy a bevét


A második magyar hadsereg parancsnokát a háború után háborús bűntettért halálra ítélték és kivégezték, felettesét, a Horthy-hadsereg vezérkari főnökét ugyancsak háborús bűntettért életfogytig tartó fegyházzal sújtották. A Legfelsőbb Bíróság (LB) büntetőko


Kínában két újabb halálos áldozata van a madárinfluenzának. Trinidad és Tobagóban néhány nap alatt több ezer baromfi hullott el, Törökországban már járványszerű a háziszárnyasok között terjedő kór. Romániában kórtermeket rendeztek be az esetleg megfertőző



Minimális, 0,29 százalékos emelkedéssel zárta a kereskedést a Budapesti Értéktőzsde, a vezető részvények árfolyama változatos képet mutatott, a napokban agyondicsért Humet ára tegnap is csökkent. A javuló papírok közül érdemes kiemelni a Fotex-, a Magyar


Miközben a világ titkos CIA-börtönök után kutat, az egyetlen hivatalosan is felvállalt fogolytábor újabb lakói számoltak be kínzásokról. A guantánamói foglyok ügyét olyan katonai törvényszék tárgyalja, amelynek legitimitását még az amerikai legfelsőbb bír

Kiutasítottak Belgiumból tizenhét, az építőiparban engedély nélkül dolgozó magyar munkást. A feketén foglalkoztatottakat az ottani hatóságok repülőgéppel szállíttatják haza.

Nem nevezhető eredményesnek az amerikai „demokráciaterjesztés” Irakban azon hírek alapján sem, amelyekről két, Abu Graibban fogva tartott szíriai kereskedő számolt be lapunknak. Megállapítható: amíg sokakat ártatlanul börtönöznek be, az iraki





A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.