Szerednye várának nyolc évszázada

Zubánics László cikke a szerednyei várról az első évfolyamát záró Kárpátaljai Hírmondóban jelent meg. A mintegy négyezer lakosú település félúton található Ungvár és Munkács között. A falu, ahol valaha a híres szerednyei bor termett, apró, ám városias jellegű.
„Ha valaki fel szeretné keresni a romot, a községen áthaladva a malom mögött levő bal oldali úton, a patak partján lehet eljutni az épülethez, amelynek környéke a helybelieknek »köszönhetően« szemétlerakóvá változott. Pedig a várrom műemlék – erről tanúskodik az ukrán nyelvű tábla is…” – írja a szerző. Tegyük hozzá, Kárpátalja leromlottságát ismerve ez cseppet sem meglepő. Híres hely volt pedig valaha Szerednye. Várát – a legenda szerint – még a templomos lovagok építették az Árpádok korában. Az épületegyüttes eredetileg egy központi lakótorony (donjon) köré szerveződött. Falának vastagsága néhol a három métert is meghaladja. Hajdan két- – talán három- – szintes volt a torony, amelyből mára csak az első szint maradt meg – faragott köveit a környékbeliek széthordták. A templomosok lovagrendjének tragikus felszámolása után ingó és ingatlan vagyonuk jelentős hányada, így Szerednye vára is a rivális lovagok, a johanniták birtokába került. Ezután (rövid ideig) az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok birtokolták, majd – a szerzetesek elűzését követően – a Pálóczi família.
Később, mivel a Pálócziak ezen ágának nem született fiú örököse, rokonaik, a Dobók kezére jutott. Legismertebb ura az egri hős, a hányatott sorsú Dobó István volt, akit itt ért a halál 1572-ben. Holttestét a család ruszkai sírboltjában, szívét viszont – korabeli szokás szerint – Szerednyén temették el. A Dobók után a híres felvidéki család, a Homonnai Drugethek szerezték meg a nevezetes várat, amelynek leromlása a Rákóczi-szabadságharc bukását követően kezdődött el. A XIX. századra az épület már romos volt. „Így várja ma is az érdeklődőket, pedig kisebb munkával meg lehetne tisztítani a környéket, s akkor nem kellene szederbokrokon és a kihordott szemeten átküzdeniük magukat, ha látni szeretnék a középkori építészet remekét…” – zárja borongós cikkét Zubánics László. Tegyük hozzá, bár ezt a szerző nem említi: a nagy festő, Csontváry, ekkor még Kosztka Mihály Tivadar, gyerek- és diákkora fogékony éveit töltötte Szerednyén. Kisszebenből költöztek ide. A későbbi különc művész sokat barangolt a vár tövében, a környék erdeiben és mocsaraiban, s innen járt be az ungvári gimnáziumba.