Ponnelle Pipőkéje: mese és katarzis

Legendásnak mondják Jean-Pierre Ponnelle operafilmjét, a Hamupipőkét. Is. Sokat, persze, nem kockáztatnak vele: ebben a partitúra-diszlexiás, egocentrikus, üzenetküldős-időutazásos rendezői világban élt valaki, aki tehetségéből és a rábízott műből indult ki – és oda is tért meg. Aki Rossini mester 1816-ban ősbemutatott Borbélyát hallotta, nagyjából a következő évben kifőzött Hamupipőkét is ismeri. Recitativóirányait, modulációit, obligát viharzenéjét. Bár kétszáz éve nem léteztek komponáló szoftverek, de mintha a koloratúr-vígopera nevű sablonfájlra hangjegy-kombinatorikai programot eresztenének, és a végén virtuozitásgenerátorral felpörgetnék az egészet. Kész a kocsi, játszható az új mesesikerdarab!
Ide rendező kell tehát. Ponnelle nyolc éve futó scalabéli produkcióját viszi filmre ’81-ben. Vezércsellel kezd: a nyitány alatt elég unalmasan körbenézeget a milánói fehérarany foyerban, de a függöny már egy bécsi filmstúdióban csapódik szét. Díszlet, jelmez mind Ponnelle-é, ebben a háromdimenziós mesekönyvben öröm lehet playbackelni. A címszerepben Frederica von Stade, egy helyes mezzo, kissé nyávog ugyan, lent pedig dagaszt, ám szépen kolorál, ami e helyütt nem hátrány – és cseppet sem mellesleg jól hozza az elnyomott, letagadott cselédtestvér szontyoli figuráját. Nővérei hízékonyak, csúnyák, minden porcikájukban ellenszenvesek: egyszer nem bánnám, ha a – naná! – belső értékekre, szemcsillogásra utazó Ramiro herceg (Francisco Arariza) szépséges, csak kotta szerint undok mostohák közül ragadná ki a gyönyörűen daloló Hamupufikát…
Katarzis és mese egyszerre? Ponnelle máskor eléri ezt a ritka találkát, most inkább vérbő komédiát filmez, abból viszont elsőrangút. Abbado pálcája alatt meg a botrányos ad randevút a mestermunkának: Claudio Desderi levegőt fújdogál hang helyett, míg Paolo Montarsolo iskolázza a kiadványt megvásárló buffó basszusokat.
Legenda? Talán mégsem, de vidám, értékes százötven perc a képernyő előtt. És ez alapos ok arra, hogy újra elátkozzuk a párizsi Opera zenekari árkát, ahová Ponnelle és a garantált minőség beszédült.
(Rossini: Hamupipőke/Deutsche Grammophon DVD.)