Átütő siker a DPK háborúellenes gyűlése, mindenhol megteltek az arénák + videó

Az utóbbi hetekben öt városba látogatott el a digitális polgári körök országjárása. A DPK háborúellenes gyűlései mindegyik helyszínen hatalmas érdeklődés mellett zajlottak, ami jól mutatja, hogy a békepárti álláspont mögött rengetegen sorakoznak fel. A rendezvények csúcspontja Orbán Viktor szereplése volt, a miniszterelnök részletes kül- és belpolitikai helyzetértékelést adott minden alkalommal.

2025. 12. 22. 5:25
DPK gyűlés Szeged Orbán Viktor

Havran  Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton rendezték a digitális polgári körök országjárásának idei utolsó háborúellenes gyűlését Szegeden. A zsúfolásig megtelt Pick Arénában felszólalt Áder János volt köztársasági elnök, majd Lázár János építési és közlekedési miniszter Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott Lázárinfót. A kormányfő a szeptemberi DPK-gyűlés, valamint az októberi Békemenet sikere után hirdette meg az országjárást, hogy ezzel személyesen is összekapcsolják a hazájukért tenni akaró polgárokat.

DPK gyűlés Szeged Orbán Viktor
Zsúfolásig megtelt a szegedi Pick Aréna (Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

A szervezők közleménye szerint a digitális polgári körök szeptemberi első országos találkozójának a sikere arra sarkallta az egyes számú DPK alapítóit, hogy útjára indítsák a DPK országjárását. A háborúellenes nagygyűlések célja, hogy közös erővel lépjünk fel a háború ellen. A szegedi eseményt megelőzően négy háborúellenes gyűlést tartottak a DPK tagjai:

  • november 15-én Győrben,
  • november 29-én Nyíregyházán,
  • december 6-án Kecskeméten,
  • december 13-án pedig Mohácson találkoztak a résztvevők.

A DPK-országjárás mind az öt rendezvénye teltházas volt, ami jól mutatja, hogy a békepárti álláspont mögött rengetegen sorakoznak fel.

A hatalmas siker láttán könnyen elképzelhető, hogy tavasszal a választási kampány során újabb háborúellenes országjárásra indulnak a digitális polgári körök tagjai.

 

Orbán Viktor érvei a Fidesz mellett a DPK gyűlésen

A DPK-gyűléseken Orbán Viktor részletes kül- és belpolitikai helyzetértékelést adott. Így volt ez Szegeden is, ahol a Lázárinfón a résztvevők szabadon kérdezhették a kormányfőt. Arra kérdésre, hogy miért érdemes 2026-ban, 16 év kormányzás után a Fideszre szavazni, azt mondta:

Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns. Ha nincs Fidesz, nincs parti.

Kijelentette azt is, hogy a Fidesz–KDNP egy olyan közösség, amely mindig olyan vezetőket tud előhozni, az élre állítani, amilyenre a magyaroknak, az országnak, a hazának szüksége van.

Ez a mi legnagyobb erőnk

– tette hozzá a miniszterelnök.

Én arra vállalkoztam, hogy megváltoztatjuk a magyarok sorsát, azt a sorsot, amit mások szántak nekünk az első világháború után. Nekünk azt a sorsot szánták, hogy kicsik legyünk és szegények, és én azt akarom, hogy a magyarok nagyok legyenek és gazdagok, és ezzel még nem végeztem

– jelentette ki Orbán Viktor.

 

Nem fér bele a kormánypártok világképébe Bokros Lajos

A mohácsi gyűlésen felszólalt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, míg Orbán Viktorral Andor Éva, a Tv2 műsorvezetője készített interjút. A miniszterelnök a beszélgetés során a Tisza Párt környékén feltűnt Bokros Lajosról elmondta:

Mi nem férünk bele Bokros Lajos világképébe, a mi világképünkbe pedig nem fér bele Bokros Lajos.

A kormányfő összegzése szerint az állampolgárok három dolgot akarnak a gazdaságtól: hogy legyen fedél a fejük fölött, hogy legyen munkalehetőség, ezen felül tisztességes öregkort.

Bokros Lajos ezt a hármat nem akarja, a pénzünket akarja, mert olcsó hitelt nem akar adni a fiataloknak, a munkaalapú gazdaságot marhaságnak tartja, a nyugdíjasok meg boldoguljanak, ahogy tudnak

– jegyezte meg Orbán Viktor.

 

Mindent eldöntő a 2026-os választás

A kecskeméti DPK-gyűlésen Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója mondott beszédet. Ezután egy nagy visszatérésnek lehetett tanúja a közönség, ugyanis Csiszár Jenő beszélgetett a kormányfővel, aki ennek kapcsán megjegyezte:

27 év után visszatér az Apukám világa.

Csiszár Jenő 1997-ig vezette az Apukám világa című, fiatalokkal foglalkozó betelefonálós rádióműsort a Juventus, majd a Petőfi rádióban. Az egykori rádiós jelenleg Milánóban él, ahol diplomáciai szolgálatot teljesít.

Csiszár Jenő és Orbán Viktor a kecskeméti DPK gyűlésen (Fotó: Polyák Attila)

A kecskeméti rendezvényen a miniszterelnök elmondta:

a háború nincs messze, politikailag is közel van. Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy. Erről döntés van, hivatalos álláspont, hogy 2030-ra készen kell állni erre. Hadigazdaságot építenek, készülnek.

A kormányfő kitért arra is, hogy a 2026-os választás lesz a felénk közelítő háború előtti utolsó választás, amilyen kormányunk lesz 2026-ban, annak a kormánynak kell majd megküzdenie Magyarországért, és kimenteni az országot egy nagy valószínűséggel felénk közeledő háborús veszélyből.

Amilyen kormányunk lesz 2026-ban, az lesz a sorsunk a háborúval kapcsolatban

– mutatott rá a kormányfő.

Hozzátette: ha Brüsszel-párti kormányunk lesz, belevisznek minket a háborúba, viszont ha nem Brüsszel-párti, hanem nemzeti kormányunk lesz, akkor lesz esélyünk, hogy kimaradjunk belőle.

 

Moszkvából Nyíregyházára

A digitális polgári körök országjárásának nyíregyházi állomásán először Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szólalt fel. Ezután Orbán Viktor Tarczy Gyulával, a Nyíregyházi Televízió és Nyíregyházi Napló főszerkesztőjével beszélgetett. A kormányfő beszámolt az egy nappal korábbi moszkvai útjának részleteiről. A miniszterelnök szerint az a jó ösvény, amin most haladnak: az ukránokat próbálják rávenni, hogy kössenek békét Magyarország és egész Euró­pa érdekében.

Nyíregyháza, 2025. november 29.
A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (a színpadon, j) a digitális polgári körök által szervezett háborúellenes gyűlésen Nyíregyházán 2025. november 29-én. Mellette Tarczy Gyula, a Nyíregyházi Televízió főszerkesztője, moderátor.
MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Nyíregyházán is rengetegen vettek részt a háborúellenes gyűlésen (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

Orbán Viktor azt is megjegyezte, ahogy az illegális migráció esetében, most is egyre többen lesznek, akik vele értenek egyet, és Magyarország meg fogja nyerni a háborúról szóló vitát. Arról is szólt, hogy

sikerült megvédeni a rezsicsökkentés intézményét és hogy milyen fejlesztések várnak az Ukrajnával határos vármegyére.

 

Magyarország hozzájárulhat a béketeremtéshez

A DPK országjárásának első állomásán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondott beszédet. Majd Váczi Gergő, a TV2 műsorvezetője beszélgetett Orbán Viktorral. Elmondta, hogy azért állnak ki a béke mellett, mert Európa a háború küszöbén áll.

Európa vezetői bele fognak kóvályogni, bele fognak tántorogni egy háborúba

– vélekedett.

Magyarország hozzájárulhat a béketeremtéshez, de az, hogy mi békét tudunk teremteni, az nem lehetséges. Fontos kérdés, hogy amennyiben az európaiakat nem tudjuk meggyőzni, ki tudunk-e maradni a háborúból

– jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő elmondta, a kérdéshez hozzátartozik, hogy egy ilyen helyzetben milyen vezetők vannak Magyarország élén, és elég szuverének-e ahhoz, hogy kimaradjanak a háborúból.

A kormány 2010 óta hozott döntései azt a célt is szolgálták, hogy kimaradjunk a háborúból

– emelte ki Orbán Viktor. 

Borítókép: Lázár János és Orbán Viktor a szegedi DPK gyűlésen (Fotó: Havran Zoltán)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.