A Ludovika Akadémia egykori növendékét, majd parancsnokát, Jány Gusztávot 1935-ben léptették elő tábornokká. A vezérezredes 1940 tavaszán lett az akkor létrehozott második magyar hadsereg parancsnoka. A keleti frontra 1942. május 13-án indult el katonáival, s a doni vereség után, 1943 közepén tért viszsza. Szombathelyi Ferenc vezérezredes 1941. szeptember 1-jétől 1944. március közepéig szolgált a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar főnökeként. A hadsereg első számú hivatásos tisztje, parancsnoka volt.
A Budapesti Népbíróság Jány Gusztávot 1947. október 4-én megfellebbezhetetlenül háborús bűnösnek mondta ki, és halálra ítélte. Szombathelyi Ferencet jogerősen – másodfokon – a Népbíróságok Országos Tanácsa 1946. május 22-én ítélte el, s ugyancsak háborús bűntett miatt életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta. (Szombathelyit később Jugoszlávia kikérte, ott halálra ítélték és kivégezték – a szerk.) A felelősségre vonás alapja az 1945. évi népbírósági törvény volt, amely visszaható hatállyal terjedt ki azokra, akik „nem törekedtek rá, hogy megakadályozzák, hogy Magyarország belesodródjon az 1939. évi háborúba”. A népbíróság a Jány-ügyben úgy látta: „Az nem vitás, hogy a háborúba való belesodródás tekintetében a vádlottnak semmi néven nevezendő cselekedete nem volt”, parancsaival mégis elkövette a bűntettet. A tábornok 1942 augusztusában egy hadparancsában például azt írta: „Az alakulatok az utolsó emberig harcolni kötelesek.” Egy másik parancs így szólt: „A Don vonalát minden körülmények közt tartsa, onnan visszavonulni nem lehet.”
Szombathelyi Ferenc a népbíróság szerint alapvetően azzal követte el a bűncselekményt, hogy a 2. hadsereg parancsnokát utasította: a végsőkig tartson ki.
A népbírósági ítéletek felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész kezdeményezésére végezte el. Mindkét határozatot hatályon kívül helyezte, és a főtiszteket bűncselekmény hiányában felmentette. Ez Jány esetében 1993. október 4-én történt meg, Szombathelyi ügyében pedig 1994. március 16-án. Az LB felmentő határozatai rögzítették: a háborúba lépésről a kormányzó határozott, s döntését a miniszterelnök az Országgyűlés elé terjesztette, az pedig jóváhagyta. Megállapították még: a büntetőjogi felelősség szempontjából jelentősége van annak, hogy a honvédség első számú elöljárója abban az időben a kormányzó mint legfőbb hadúr volt. A vezérkari főnök Szombathelyi Ferenc ezután következett a hierarchiában, a doni hadsereg parancsnoka pedig az ő alárendeltjeként szolgált. Amikor a vezérkari főnök azt a szolgálati parancsot adta Jánynak, hogy a Don vonalát az utolsó emberig tartani kell, a legfőbb hadúr parancsát továbbította. A kormányzó viszont Hitler 1942. december 24-i levelében foglalt kérés alapján hozta meg a döntését. A népbírósági határozatok logikája alapján Szombathelyi és Jány is csak akkor kerülhette volna el a népbíróságon az 1945-ös törvény alapján a felelősségre vonást, ha 1942–43-ban megtagadják a parancs továbbítását, teljesítését, és ezzel – a korabeli katonai büntető törvénykönyv és szolgálati szabályzat szerint – halállal büntethető bűncselekményt követnek el.
Az LB tehát úgy döntött, hogy a parancsok kiadása, továbbítása nem volt bűncselekmény. Jány ítélete – mindkét ügyre vonatkoztathatóan – ennek indokait a következőkben fejtette ki: „A népbíróság a háborúban álló Magyarország határon kívülre kiküldött tábornoka felett mondott ítéletet, tehát hivatásos katonára alkalmazta a jogszabályt. Jánynak azonban az volt a hivatása és a legmagasabb közjogi méltóság által meghatározott feladata, hogy a szövetséges Németország csapataival együtt és konkrétan azoknak alárendelten a Szovjetunió területén és annak hadserege ellen hadat viseljen, azaz a rá bízott katonákkal fegyveres harcban, ütközetben vegyen részt. Esküvel vállalt kötelessége volt a fronton a legjobb tudása szerint helytállni és ugyanezt az alárendeltjeitől is megkövetelni.”
A Horthy-korszak két tábornokának rehabilitálása óta eltelt idő igazolta: a Legfelsőbb Bíróságnak sikerült kikerülnie a csapdákat – mondta kérdésünkre Kónya István, a büntetőkollégium vezetője. Először is nem vállalkozott történelmi korszakok ideológiai szempontú értékelésére. Nagyon nehéz volt ezt megtennie, hiszen a népbíróság eleve pártok delegáltjaiból állt, döntéseinek hangvétele pedig korabeli propagandacikkek, publicisztikák hangvételére hasonlított. Voltaképp politikai szándékok által motivált koncepciós ítéleteket bírált felül az LB – tette hozzá Kónya –, de úgy, hogy szigorúan tartotta magát a szakmai követelményekhez. Így állapította meg azt, hogy a döntések a korabeli jogszabályok alapján sem állták meg a helyüket. Olyan mértékben voltak törvénysértők, hogy hatályon kívül helyezésük elkerülhetetlenné vált. Kónya István hangsúlyozta: a Legfelsőbb Bíróság tartózkodott attól, hogy állást foglaljon olyan kérdésekben, amelyek megítélése a történészek feladata. Így nem volt elemzésének tárgya a háború igazságos vagy igazságtalan volta, a hadmozdulatok katonai, szakmai szempontú értékelése. „Azt kellett megnéznünk, hogy az az ember, aki hajdan vádlottként állt a bíróság előtt, a korabeli törvények szerint elkövette-e a terhére rótt bűncselekményt vagy sem. Csak ez számított és semmi más” – mondta a kollégiumvezető.
origo.hu
Orbán Viktor: Apának lenni jó! De nagyapának a legjobb!
