Jelentem, a Fidesz szombaton megrendítő erejű csapást mért a baloldalra. Magyar Péter óvodásokat is megszégyenítő módon hisztizik a hétvégi Fidesz-kongresszus óta és szánalmas, megmosolyogtató módon minden apró kis dologba próbál rémületében belekapaszkodni. Azonban ez már a sajátjainak is vérciki, egy pojáca utolsó kétségbeesett vergődését láthatjuk.

További Poszt-trauma híreink
A Fidesz hatalmas erőt mutatott és ez mattolta, lebénította a teljes baloldalt. Ezért csak primitív, igénytelen piszkoskodásra maradt erejük, mert komoly, releváns válaszuk nincs egyetlen társadalmi kérdésre sem. Magyar Péter durcizása és gyermeteg posztjai az őt vakon követőket is elbizonytalanította.
Fekete-Győr András, a Momentum bukott elnöke aljas módon a Facebook-oldalán ugrott Tóth Gabi énekesnő torkának, pusztán azért, mert hazánk egyik legjobb hangú énekesnője fellépet a Fidesz kongresszusán:
„A Fidesz-kongresszuson megejtett produkciódat látva-hallva azonban számtalan nézőben-hallgatóban fogalmazódott meg a gondolat, aminek aztán rengetegen hangot is adtak: mintha a hitelességeddel együtt a szakmai tudásod is ment volna a levesbe. Az emberek visszajelzései szerint, amit szombaton a színpadra tettél, az nem éneklés volt, hanem egy kínos és kétségbeesett erőlködés a levegőért.”
További Poszt-trauma híreink
Azt mindig tudtuk, hogy Fekete-Győr finoman szólva nem a legélesebb kés a baloldal fiókjában, ezt bizonyította is számtalanszor, elég csak a szégyenteljes Partizán-interjújára vagy éppen az internetes mémmé alakult elektromos rollerének lezuhanyozására gondolunk.
Most azonban még bátrabb volt a bárgyú tekintetű expolitikus. Magyar Péter kisstílű posztjait is alulmúló módon szakmailag (!) kritizálta a Fidesz kongresszusát parádésan elindító Tóth Gabit.
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Fekete-Győr természetesen, mint ahogy a politikához, úgy a zenéhez sem ért. De mivel azt gondolta anno, hogy a politikához ért, ezért elment politukusnak, így könnyen elképzelhető, hogy elindul majd a Megasztárban is, ahol pont úgy fog felkenődni a falra, mint ahogy, Kocsis Máté szavaival élve, Magyar Péter és az egész Tisza Párt az áprilisi választáson.
Borítókép: Tóth Gabi (Forrás: Tények)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!

Pornóbuli a Tisza partján (Pártján)
Szabó Tímea feljelenti Lázár Jánost, amiért közszemlére tette Kiara Bloomd pikáns kis fotóit.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Futótűzként terjed a neten Kunhalmi Ágnes legújabb aranyköpése
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.

Juszt László piszkoskodni akart Orbánnal, de visszaütött az aljasság
Bevetetették Laci bácsit is.

Az öt legjobb Agelina Jolie-film – Észvesztő + videó
Oscart hozott a megrázó dráma az identitáskeresésről és a szabadság áráról.

Nagy Attila Tibor lerántotta a leplet Magyar Péterék hazugságáról
A politikai elemző megint kihúzta a gyufát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!

Pornóbuli a Tisza partján (Pártján)
Szabó Tímea feljelenti Lázár Jánost, amiért közszemlére tette Kiara Bloomd pikáns kis fotóit.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!