A videón egy férfi látható, akit a járda szélén egy csőhöz bilincseltek. A felvétel szerint a helyszínen rendőrök voltak, és – a poszt állítása szerint – a sorozó katonák érkezésére vártak.
A felvételen látható, hogy több járókelő is megállt a helyszínen a történtek miatt. Egy nő megpróbált közbelépni.
Ukrajnában a toborzók sokszor váratlanul jelennek meg: munkahelyeken, a tömegközlekedési eszközökön, piacokon vagy akár az utcán is. A közösségi médiában rendszeresen terjednek olyan felvételek, amelyek a civilek és a toborzók közötti jeleneteket mutatják. A videók szerint a területi toborzóközpontok (TCK) munkatársai gyakran így keresik a behívható férfiakat.
Korábban – egy közösségi médiában megjelent bejegyzés szerint – Dnyipróban is történt hasonló eset. A videón egy furgon látható, amely mellett több katonai ruhát viselő férfi egy civilt próbál a járműbe tuszkolni. A férfi ellenáll, igyekszik kiszabadulni, miközben a körülötte állók visszatartják.
Egy másik felvételen az látható, hogy a toborzók buszokkal érkeznek egy lakóövezetbe, majd az udvarokról viszik el a férfiakat. Az érintettek láthatóan megtörten, beletörődve követik a felszólításokat, és ellenállás nélkül szállnak fel a buszokra. A videóhoz fűzött megjegyzés szerint a hatóságok célzottan gyűjtik össze a hadköteles korú férfiakat a lakóövezetekben.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!