Az Origo megkereste a BRFK-t, hogy kiderítse, megakadt-e a folyamat. Tudni kell, hogy egy ilyen ügy felderítése a valóságban jóval bonyolultabb és lassabb folyamat, mint ahogyan azt például az amerikai krimisorozatokban lehet látni. A rendőrség az alábbi választ adta:
Tájékoztatjuk, hogy a nyomozás szakértők bevonásával továbbra is folyamatban van.
A szakértőknek több hónap áll rendelkezésükre a szakvélemények elkészítésére. Mivel január óta már két hónap telt el, elképzelhető, hogy a nyomozók mostanra kapták kézhez az egyes dokumentumokat. Arra a kérdésre, mennyi idő áll a szakértők rendelkezésére, a rendőrség a következő jogszabályi rendelkezésre hivatkozott: „A szakvéleményre vonatkozó kérdésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 189. § (6) bekezdése értelmében a szakvélemény – ide nem értve a magánszakértői véleményt – előterjesztésének határideje a két hónapot nem haladhatja meg. Ez a határidő a szakértőnek a határidő lejárta előtt előterjesztett kérelmére egy alkalommal, legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható.”
Azt nem tudni, mely szakterületek szakértőit vonták be az eljárásba. Amint a szakvélemények a nyomozókhoz kerülnek, a vizsgálat érdemi része is tovább haladhat.
Szigligeti Ivettnek még várnia kell arra, hogy kiderüljön: valóban bűncselekmény történt-e a kedvesével, és ha igen, ki a felelős Dudás Miklós haláláért. Hogy mit mondott még az egykori sportoló menyasszonya, megtudhatja, ha ide kattint. Arról pedig, hogy mi történhetett a világbajnok kajakozóval, többet megtudhat, ha elolvassa az Origo januári interjúját, amit az ország egyik legjobb nyomozójával, Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredessel készített.
Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Amennyiben Ön akár
- szóbeli bántalmazás,
- lelki bántalmazás,
- fizikai bántalmazás,
- szexuális erőszak,
- csalás,
- online csalás áldozata,
joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!