Vitáznak a burgonyáról Székelyföldön
Genetikailag módosított burgonyával kísérleteznek, sőt termesztenek is a kézdivásárhelyi burgonyakutató állomáson a Greenpeace szerint. A székelyföldiek visszautasítják a szervezet vádjait.
Genetikailag módosított burgonyával kísérleteznek, sőt termesztenek is a kézdivásárhelyi burgonyakutató állomáson a Greenpeace szerint. A székelyföldiek visszautasítják a szervezet vádjait.
Szakértőink szerint a kormány célja nem az, hogy a jövőben megépülő autópályákat magántőkéből finanszírozza, hanem hogy a költségvetési forrásból korábban már megépült autópályákat magántőke bevonásával „megvásároltassa” az Állami Autópálya Ke

Ahhoz, hogy a hazai élelmiszer megfelelő védelmet kapjon, és elősegíthessük a magyar gazdák nyereséges piacra jutását, radikális változásokra van szükség. A Lakiteleki Népfőiskolán immár nyolcadik alkalommal megrendezett mezőgazdasági fórum résztvevői ezé

Tíz napot töltött a tenger mélyén egy olasz pár. Ezzel megdöntötték az eddigi hatnapos rekordot. Stefano Barbaresit és Stefania Mensát folyamatosan orvosok hada figyelte, hogy kiderítsék: vajon mekkora terhelés éri a víz alatt élő embert.

Minden tudományos előadás mentes volt a politikai utalásoktól, mégis mintha rendre a politikai tartalom és felelősség köszönt volna vissza a napokban tartott urbanisztikai konferencián. A Városfejlesztés – versenyképesség. Társadalmi kohézió Magyar

Az SZDSZ elnöke elégedett a négy szabad demokrata vezetésű minisztérium munkájával, amelyekben szerinte jelentős reformokat hajtottak végre az utóbbi években. A Fidesz ellenben úgy látja, az SZDSZ-es miniszterek bukdácsolnak.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.