- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Túszdráma vagy színjáték?
Egyre több a kérdőjel az Irakban a múlt héten elrabolt három román újságíró körül – keleti szomszédunknál már a tévés beszélgetőműsorokban az immár hagyományosnak számító terrorcselekmény mellett azt is lehetségesnek tartják, hogy színjáték az egész
Válságban a vasút
Felmentette Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter tisztségéből a vasútügyekért is felelős helyettes államtitkárt, akinek helyét a MÁV Rt. árufuvarozási üzletágának eddigi kereskedelmi vezérigazgatója foglalja el. A miniszter tavaly tett ígérete sz

Túszdráma vagy színjáték?
Egyre több a kérdőjel az Irakban a múlt héten elrabolt három román újságíró körül – keleti szomszédunknál már a tévés beszélgetőműsorokban az immár hagyományosnak számító terrorcselekmény mellett azt is lehetségesnek tartják, hogy színjáték az egész

Válságban a vasút
Felmentette Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter tisztségéből a vasútügyekért is felelős helyettes államtitkárt, akinek helyét a MÁV Rt. árufuvarozási üzletágának eddigi kereskedelmi vezérigazgatója foglalja el. A miniszter tavaly tett ígérete sz

Brókerügy: politikusokat gyanúsíthatnak

Napi sajtószemle

Meddig késik az új csődtörvény?

Huszonhat év után újra feláll a konklávé

A zöldek folytatják az atompert

Közéleti részvétnyilvánítások

Májusban indul a maffiaper
Egyelőre nincs szüksége személyi védelemre annak a kecskeméti bírónak, aki a leszámolásra készülő volt olajos bűnszervezet tagjai ellen május 2-án kezdődő pert vezeti. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke azonban a harminc napra tervezett tárgyalássorozatr

Gyurcsány Ferenc taktikázik
Hivatalos tárgyalások indulnak az MSZP és az SZDSZ között az államfőjelölésről – jelentette be Hiller István a szocialisták elnökségi ülése után. Az eseményen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, aki korábban azt mondta: nem tiszte, hogy b

Sztár közeli élmény

Cinkosokra gyanakszik az FBI
Legalább húsz iskolatársa tudhatta, mit tervez az a tizenhét éves indián fiatalember, aki március 21-én kilenc embert agyonlőtt, majd önmagával is végzett Minnesotában. A nyomozó hatóságok gyanúja szerint három diák a terv kidolgozásában is részt vett, eg

Milliárdos támogatás
A főiskolák közül a legnagyobb, az ország összes felsőoktatási intézménye közül pedig a második legnagyobb európai uniós támogatást nyerte el infrastruktúra-fejlesztésre a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. Az iskola rektora Magda Sándor, az Országgyűlés m

Megnyugvás és gyász az Örök Városban
Derűs vagyok, legyetek azok ti is! Örülök, hogy mind itt vagytok velem – ezekkel a szavakkal búcsúzott az árnyékvilágtól II. János Pál, s a hívek a jelek szerint meg is fogadták a szentatya kérését. Szombat kora este még kifejezetten jó hangulat ura

Gyermekeket futtattak

Mélyről fakadó emberség

Japánból támadták Annusékat

Erdélyi magyarverés
Hatalmas tiltakozást váltott ki az erdélyi magyarság körében, hogy az elmúlt időszakban egyre több támadás ért kolozsváriakat nemzetiségük miatt. Egy hét leforgása alatt a városban kétszer is „lehazátlanoztak” magyarokat, az egyik esetben le i

Megmenekültek a magyarok
Földhöz csapódott egy ausztrál mentőhelikopter Szumátra nyugati partjainál szombaton, a fedélzeten kilencen meghaltak. Ezzel a géppel utazott volna a magyar segélyszolgálat egyik csapata, de lekésték a fölszállást. A térséget tegnap szokatlanul erős utóre

Fontos híreink
Putyin magasabb fokozatra állítja az orosz gazdaságot?

Nincs párbeszéd Havanna és Washington között

Jaroslaw Kaczynski: Az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
Külföldi híreink

Grönland a NATO-nak üzent
A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Kövér László: A józan észre alapozva teljesen újjá kell építenünk az európai politikát
Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Két rakéta, egy célpont: így lőtték le az ukrán F–16-ost + videó
A gép kiemelt célpontnak számított.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ütöttek a szerbek, aztán a spanyolok újabb pofont kaptak, pokoli hangulat Belgrádban
Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Szoboszlai Dominikot megbüntették, Kós Hubert lett az Év sportolója! + videó
A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.

Feltámadtak a goth rock kultikus fenegyerekei – egy gitárlegenda is segítette őket
A Megadeth útjára lépett a világhírű finn zenekar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

