- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Csabi bácsi lazán „letanítja” Ibolyát

Egyedül marad vádjaival Sgrena

Pokorni pereli az agrárminisztert
Pokorni Zoltán szerint az agrárminiszternek a bíróság előtt kell bizonyítania, hogy a Fidesz szervezte a gazdatüntetéseket, ugyanis Németh Imre ezt állította. Az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó üdvözölte az ellenzéki politikus lépését, mondván: a bír

Nem vétkes az orvos

Megbukott a brit terrorellenes törvény

Napi sajtószemle

Újabb terhelő vallomás Jacksonra

Bős: tárgyalás eredmény nélkül
Gyakorlatilag eredmény nélkül zárult a bősi megegyezési folyamat múlt csütörtöki, győri állomása. Magyarország három év után először hívta tárgyalóasztalhoz Szlovákiát. Székely László korábbi kormánybiztos szerint csak akkor kerülhet több víz a Szigetközb

Röviden

Lobbilevél a cementmű mellett
Imre Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője azzal vádolta meg Vác szocialista polgármesterét, hogy erőteljes lobbitevékenységet fejtett ki a helyi cementmű környezethatósági engedélyének megadása érdekében. A Duna–Dráva Cement Kft. ugyan

Rendszerváltás még mindig várakozólistán

Bombariadó az agrártárgyalások alatt
Tegnap bombariadó szakította félbe az agrártárgyalásokat. Robbanószerkezetet nem találtak az agrártárca épületében, így az egyeztetések folytatódtak. A gazdák időhúzásként értékelték az esetet, hasonlóan a többi provokációhoz. Körmenden a városi rendőrség

Négynapos lesz a hétvége

Likvidálták Aszlan Maszhadovot
Egy különleges akció során megölték Aszlan Maszhadov csecsen szeparatista vezetőt, jelentette be tegnap Ilja Sabalkin, az észak-kaukázusi orosz terrorellenes törzs szóvivője.

Lesz-e magyar szakács a Bocuse d’Oron?
A Magyar Gasztronómiai Egyesület tagjai láthatólag úgy vélik: ma már nem elég csupán rágódni a magyar konyhaművészet silány helyzetén, hanem elérkezett a cselekvés ideje is. Remélik, elképzeléseikre mások is ráharapnak.

Tegnap már tárgyaltak
Nagy Jánosnak egy dél-amerikai után egy közép-amerikai klaszszis kerülhet a (bal) horgára: az IBC profi bokszszervezet nagypehelysúlyú magyar világbajnoka, a négy nagy társaság közé tartozó WBO hivatalos vb-kihívója az argentin Julio Pablo Chacónt követőe

Ismételt választás Szegeden
A MIÉP panasza nyomán meg kell ismételni a szegedi 21-es önkormányzati választókörzetben vasárnap tartott időközi választást, döntött egyhangúlag a területi választási bizottság – jelentette be tegnap Kiss Barnabás, a testület elnöke. A területi vál

Kivonulás Bejrútból
Szíria megkezdte csapatai kivonását Libanonból. Mint azt a hét végén Basár el-Aszad szíriai elnök bejelentette, a Libanonban állomásozó egységek elindultak a keleti, Szíriával közös határ felé. A lépést azonban nem övezi teljes elégedettség, az Egyesült Á

Vakcinakísérletek Vietnamban
Csak a második teszt derítette ki hét vietnamiról, hogy madárinfluenzás. A betegség egy, a veszélyes kórban szenvedő páciensről gondoskodó vietnami ápolónővért is megfertőzött, elmélyítve a gyanút, hogy a vírust immár emberek is terjeszthetik.

Fontos híreink
Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó

Robbanások rázták meg Kijevet és Harkivot, Szumiban visszavonulásra kényszerültek az ukrán erők

Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így énekelte az egész csarnok a magyar himnuszt + videó
Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

Orbán Viktor: Megint jól nézünk ki + videó
A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Utakat kellett lezárni a hófúvás miatt
Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Mínusz húsz foknál is durvább hideg lesz, kiadták a narancssárga figyelmeztetést + videó
Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.
Külföldi híreink

Olaszországban is tüntetnek a gazdák a Mercosur ellen + videók
A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

Machado Trumpnak tett gesztusa akadályba ütközött
A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Bizonytalanság övezi az idei budapesti CPAC-et + videó
Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hiába Vinícius Júnior csodagólja, a Barcelona nyerte a spanyol Szuperkupát + videó
Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

Óriási füttykoncert az Old Traffordon, 44 éves negatív rekordot döntött meg a Manchester United
A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Ilyen volt az első hazai múzeumi silent disco + galéria
Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

