Rendszerváltás még mindig várakozólistán

Vajon milyen esélye lehet a közfigyelemre egy olyan előadás-sorozatnak, amely a globalizáció helyi, illetve össztársadalmi kihívásaival foglalkozik, s megpróbálja körüljárni azokat az erővonalakat, amelyeknek mindannyian ki vagyunk szolgáltatva? Egyáltalán: valóban magunkra vagyunk-e hagyatva abban a történelmi mechanizmusban, amit jobb híján rendszerváltozásnak hívunk? Első megközelítésre bizonyára bizarr, merész vállalkozásnak tűnhet ilyen diskurzusra, közös elmélkedésre verbuválni hallgatóságot, még akkor is, ha neves közgazdászok, szociológusok, írók szolgáltatják a szellemi miliőt a beszélgetéshez. Az RS 9 Színház mindenesetre csak látszólag vágta kemény fába a fejszéjét. Igen népes publikum volt kíváncsi Bogár László közgazdász első beszélgetőestjére, amelyen Vass Csaba szociológussal vitázott a jelenkor társadalmi kihívásairól, s próbáltak közös nevezőre jutni a közönség segítségével a mindenkit foglalkoztató, ám legtöbbször tisztázatlanul maradó, mesterségesen politikai köntösbe bújtatott kérdésekben.
Bogár Lászlónak bevallott célkitűzése, hogy elvont téziseket lefordítson olyan nyelvezetre, amely az emberekhez közelebb hozza nemcsak a gazdasági és társadalmi fejlemények lényegét, hanem a megoldást is felvillantja. Vass Csabával, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával így a polémia nem is lehetett teljes, hiszen gondolataik inkább harmonikus, zenei többszólamúságnak tűnhettek. Globalitás és lokalitás, nemzetstratégia globális háttérrel volt a címe az előadásnak, ám nagyon is gyakorlati válaszok születtek arra, hogyan tudja a magyar nemzet – vagyis a lokalitás – egészségesen a humán tartalmakat, erőforrásokat gyarapítani a XXI. század Európájában. Abban sem volt vita az előadók és az aktív résztvevővé előlépett hallgatóság között, hogy meg kell találnunk a sajátos, egyedi magyar értékmezőket, hogy ne legyünk passzívan kiszolgáltatva a globalizációnak. Hiszen a globalitással szemben lehetünk elutasítóak, ám ez megkérdőjelezhetetlen tendencia, így a megfelelő nemzetstratégia megválasztása lehet biztosítéka az eredményes jövőnek. A mai médiasugallásokkal szemben azonban mindez nem jelenthet egyfajta nemzeti szintű szervilizmust, egyéniségünk feladását. Jelenthet viszont egy olyan hozzáállást, amely a modernizáció értékeit magasabb szinten, praktikus módon építi be a magyar nemzeti tudatba. Bogár László ironikusan utalt rá, hogy szavakban minden kormány ezeket a direktívákat követi, a megvalósításba viszont legtöbbször hiba csúszik, s a magukra maradt állampolgárok csak azt érzik: valami nem stimmel.
Mint ahogy a rendszerváltozásnak hívott elhúzódó átalakulás láttán is sokak egyre bátrabban, hangosan megfogalmazott érzése: valami vakvágányra futott. S hogy jóvátehetetlen károk ne keletkezzenek, azért mi, mindannyian felelősek vagyunk. Vass Csaba filozófiai szintre emelte közös dilemmáinkat. A professzor kifejtette, az ember evolúciója nem csupán biológiai, hanem szakrális, megszentelő folyamat is, s ez emelt ki bennünket a többi teremtmény közül. Vagyis: az emberi szentség, a szeretet nélkülözhetetlenül hozzátartozik a társadalom fejlődéséhez, s a súlyos problémák akkor keletkeznek, ha megbomlik az egyensúly és a kapitalizmus farkastörvényei válnak egyeduralkodóvá, az ember pedig puszta termelő, illetve harci eszközzé degradálódik. Emlékeztetett rá: Charles Darwin híres evolúcióelméletéhez az ihletet nem csupán a Galápagos-szigeteken szerezte, hanem hazatérve a kor bestsellerét, egy tőzsdei manipulációkról szóló kézikönyvet olvasva kristályosodott ki benne a „struggle for life”, a létért való küzdelem, s a természetes kiválasztódás törvénye.
A beszélgetőtársak szavaiból kiviláglott: a rendszerváltozás gyakorlata is a társadalom evolúciójának hamis, mondvacsinált törvényszerűségein alapult, nem véletlen, hogy nem az azóta eltelt időszakról, hanem tizenöt éve tartó, elhúzódó folyamatról beszélünk. Elindult valami változás másfél évtizede, ám Bogár László megfogalmazása szerint tisztázatlan, elmaszatolt strukturális változásoknak lehettünk tanúi, s szenvedő alanyai. A polgári kormányok államtitkára szerint a történések mai iránya aggodalmakat kelt, mert nem a többség érdekeit szolgálja. 1990 körül előtérbe kerültek a látványbeli elemek, a mélyben azonban nem zajlottak le azok a korrekciók a nagy rendszerekben, amelyek elengedhetetlenek lettek volna, s napjainkra akut gondokat, nagyfokú elégedetlenséget generálnak. Utalt azokra a jelenlegi tragikomikus miniszterelnöki megnyilvánulásokra is, amelyek a polgári oldalt vádolják a Kádár-rendszer örökségének felkarolásával. Bogár László csatlakozott Lóránt Károlynak ahhoz a találó és igaz, rezignált megállapításához, hogy a mostani, magát baloldalinak nevező kabinettel az a fő gond: a Kádár-rezsimből, amit megőrizhetett volna, azt kíméletlenül eldobta, amit viszont haladéktalanul föl kellett volna számolnia, ahhoz a mai napig foggal-körömmel ragaszkodik.