Csaknem hatszáz kérdést tett fel Birkás Tivadar (Fidesz) tavaly decemberben a minisztériumoknak, a beszerzésekre elköltött közpénzek tételes elszámolását firtatva. Bár a tárcák egybehangzóan azt állították, hogy az adatok fent vannak az interneten, a hiva
Csaknem hatszáz kérdést tett fel Birkás Tivadar (Fidesz) tavaly decemberben a minisztériumoknak, a beszerzésekre elköltött közpénzek tételes elszámolását firtatva. Bár a tárcák egybehangzóan azt állították, hogy az adatok fent vannak az interneten, a hiva
Egyre távolabb kerül hazánk az euró bevezetésétől: noha 2002-ben még 2006 volt a céldátum, ma már mértékadó elemzők inkább az euró 2012-es bevezetését tartják reálisnak, mert úgy vélik: Magyarország csak jelentős késedelemmel tudja teljesíteni az euróövez
Nagy port kavart a szegedi közéletben az a lapunkban is ismertetett hír, hogy a szegedi tanárképző főiskola nyugalmazott főiskolai docense, a szegedi MDF alapító tagja éveken át jelentett a III/III-as Főcsoportfőnökségnek. Vannak, akik szerint ő maga is á
Úgy látszik, Jean-Pierre Jeunet-t rabul ejtette Amélie, alias Audrey Tautou. Új filmjében, a Hosszú jegyességben is ő kapta a főszerepet, amelyben az Amélie csodálatos életéből ismerős gegek háborús környezetben folytatódnak, egy nagy nyomozással, romanti
Először ül tárgyalóasztalhoz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a mai négypárti egyeztetésen. Az MSZP megállapodást szeretne elérni a hosszú távú fejlesztési irányokat illetően, a Fidesz várhatóan parlamenti kontrollt szorgal
Belgiumban elfogták M. Zoltánt, aki ellen nemzetközi körözést adtak ki Magyarországon, mert a gyanú szerint megölte a feleségét karácsonykor Debrecenben. A huszonhét éves férfit átadták a magyar hatóságoknak, kedden gyanúsítottként hallgatták ki.
Szavazók tízezrei nem adhatták le voksaikat a hét végi iraki választáson, mivel nem volt elegendő választócédula – állítja az ország elnöke, Gázi al- Dzsaver. Washington mindeközben új stratégián dolgozik, amelynek célja erőinek fokozatos kivonása I
A fővárost is érintő országos gazdatüntetés megszervezéséről döntött tegnap a Magosz rendkívüli kongresszusa. A rendezvényről távol maradt a földművelésügyi miniszter, pedig arra meghívást kapott.
A tisztségétől „önszántából” nem kíván megválni Atkári János budapesti főpolgármester-helyettes, holott lényegében nincs már jogköre, s mindkét koalíciós párt kihátrált mögüle. Mint mondta, nem szereti az iszapbirkózást. Megpróbál inkább élni
Bírósági utasításra DNS-tesztet végeznek a karácsony másnapján Délkelet-Ázsiában pusztító szökőár kis túlélőjén, egy csecsemőn Srí Lankán. A kicsi a csodával határos módon maradt életben, most pedig kilenc család pereskedik érte: ennyi asszony állítja, ho
Teljesen új stratégiával állt elő José Manuel Barroso, az Európai Bizottság 2009-ig hivatalban lévő elnöke, amikor tegnap Brüszszelben ismertette az unió új, lisszaboni célkitűzéseit. Ha a tervek valóra válnak, az unió gazdasága 2010-re három százalékkal
A magyar bankrendszer jövedelmezősége a gazdaságilag fejlett államokat tömörítő OECD szerint túlzottan magas. Hasonló véleményen van a magyar jegybank is, ugyanakkor pénzügyi felügyeletünk szerint ez a megállapítás sommás és leegyszerűsítő.
A gyógyszerpapírok jelentős erősödésének, illetve a BorsodChem ismételt előretörésének köszönhetően tegnap minimális emelkedéssel a pozitív oldalon zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe. A nemzetközi tőkepiacokon leginkább a kivárás és az óvatos keres
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A mozgás fontosságáról beszélt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára az átadóünnepségen.
Ha többnyire a vértanúkról van szó, akkor leginkább a római kor keresztényeire gondolunk, viszont az utóbbi évtizedekben sok dolog változott.
A címvédő katalánok stadionja továbbra sincs megfelelő állapotban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.