Beszélő viszonyban

A tisztségétől „önszántából” nem kíván megválni Atkári János budapesti főpolgármester-helyettes, holott lényegében nincs már jogköre, s mindkét koalíciós párt kihátrált mögüle. Mint mondta, nem szereti az iszapbirkózást. Megpróbál inkább élni a lehetőségeivel, s az adóügyekkel foglalkozva bármilyen fórumon elmondja véleményét az adóügyeket érintő lényegi kérdésekről.

– Amennyiben jogilag lehetőség lenne rá, az SZDSZ is, Demszky Gáborral az élen, kezdeményezné a leváltását. Továbbra sem kíván lemondani?
– Szó sincs róla, hogy lemondjak. Ezzel maradéktalanul lemondanék annak a képviseletéről, amelyet eddig is képviselni kívántam.
– Beszélő viszonyban van még az SZDSZ-frakció tagjaival?
– Beszélek velük, a frakcióüléseken részt veszek, a véleményemet megfogalmazom, adott esetben bárkivel szemben.
– Ugyanakkor a szabad demokraták azért nem tudják kinevezni Ikvai Szabó Imrét főpolgármester-helyettesnek, mert ön nem mond le tisztségéről.
– Ez nem azért van, mert én ott ülök még a székemben. A jog lehetővé teszi, hogy a 67 tagú közgyűlésben akár 66 főpolgármester-helyettes üljön. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a koalíciós társ akarata és érdekérvényesítő képességének függvénye.
– Összefüggésben állhat ez Molnár Gyula fővárosi kormánybiztossá való kinevezésével? Az MSZP-s politikussal tárgyalt korábban Demszky Gábor is.
– Már korábban megmondtam a főpolgármesternek, hogy nem lenne szabad bíznia Molnár Gyulában. Egyfelől a képességei okán, másfelől mert nem teljes körűen elfogadott személy a saját pártjában sem, tehát nem biztos, hogy rá tudja erőltetni az akaratát a városházi MSZP-frakcióra. Azóta két alkalommal is bebizonyosodott, hogy igazam van, az egyik ügy a forrásmegosztás korrekciója volt, a másik pedig Ikvai Szabó Imre kinevezése.
– Úgy érti, hogy mind a két ügyben előzőleg megegyezés született a főpolgármester és Molnár Gyula, tehát az MSZP között, s mégsem ennek megfelelően történtek a dolgok?
– Éppen ez az, hogy csak a főpolgármester és Molnár Gyula állapodott meg, ám ő az akaratát már nem tudta ráerőltetni az MSZP-frakcióra.
– Miért nem kíván megválni önszántából tisztségétől, amikor lényegében nincs már jogköre, s már mindkét koalíciós párt kihátrált ön mögül?
– Formálisan csak az adóügyek tartoznak hozzám. Ezenkívül azonban megpróbálok a lehető legtisztábban, legtárgyszerűbben élni a közvetettebb lehetőségeimmel, s bármilyen fórumon elmondani véleményem a lényegi kérdésekről. Az iszapbirkózást kihagyom. Elmondom a véleményem olyan esetben is, amikor figyelmeztetni kell, és akkor is, amikor szakmai tanáccsal tudok szolgálni bizonyos ügyekben.
– Demszky Gábor azt nyilatkozta, hogy az ön leváltására nincs jogi lehetőség, kikényszeríthetőség. Úgy tűnik, hogy az önnel szembeni bizalomvesztés a főpolgármester esetében is fennáll.
– Nem hiszem, hogy a bizalomvesztés helyes kifejezés lenne, hiszen akkor meg kellene nevezni azt az okot, ami a bizalomvesztéshez vezet. Az ismert körülmények között egyébként sem gondolom, hogy a köztem és Demszky Gábor közötti viszonyban a főpolgármester részéről volna felvethető bizalomvesztés. Abszolút nyilvánvaló, hogy a történtek mögött teljesen más motiváció húzódik.
– Talán egy politikai sakkjátszma?
– Egészen biztos, hogy egyfajta üzleti számításnak meghatározó szerepe volt.
– Nem magyarázható ez az SZDSZ népszerűségi mutatóinak csökkenésével is?
– Épeszű összefüggést nem látok, ezért inkább attól kellene ezt megkérdezni, aki eltávolításommal kapcsolatos lépéseket kezdeményezett. Sem előttem, sem pedig a frakció előtt semmiféle magyarázat nem hangzott el erre vonatkozólag.
– Emberileg és politikailag meg tudja érteni a főpolgármester döntését a hatáskörelvonásról?
– Ha lehet, mellőzném az „emberi” mozzanatok firtatását. Ismétlem, nem szeretnék sem iszapbirkózásba, sem egy valóságshow-ba belemenni. Maradjunk tehát a politikai megítélésnél. Bárkiről legyen is szó, én nem tudok még hallgatással sem támogatni olyan politikát, amely meggyengült pozíciót szakrális áldozatokkal igyekszik stabilizálni.
– Kiábrándult az SZDSZ politikájából, stílusából?
– Ezt miért kérdezi tőlem? Az SZDSZ felkérésére, az SZDSZ listáján választottak meg fővárosi képviselőnek, de nem vagyok és nem is voltam az SZDSZ tagja.
– Talán mégsem olyan idegen öntől ez a párt, hiszen több cikluson keresztül is SZDSZ-es főpolgármester-helyettes volt.
– Természetesen. Vannak olyan pártformációk, amelyeknek nem fogadtam volna el a felkérését. Azonban nem szeretnék pártpolitikai szereplőként megjelenni azáltal, hogy az SZDSZ-ről nyilatkozom. Valamit elmondhat a képről az, hogy nem kezdeményeztem ugyan, de támogattam a főpolgármestert, amikor az SZDSZ-elnöki tisztségért sorompóba lépett. Azt gondoltam, ezen az úton lehet majd úgy formálni a pártot, hogy valamelyest rokonszenvesebbé tetszi a magyar belpolitikai életet. Sajnos, végül kudarc volt minden tekintetben, de ennél többet nem szeretnék szólni erről a kérdésről.
– Sokan úgy ismerik önt, hogy egy nehéz, következetes egyéniség, aki mindig kitart elhatározásai mellett. Következetes pártnak tartja az SZDSZ-t?
– Nem hiszem, hogy a XXI. század küszöbén Magyarországon az általam mindenképpen támogatandó klasszikus liberális ideológiának hatalmas tábora lehetne. De azt gondolom, hogy 12-13 százalékos lehetne, amelynek nagy részét az SZDSZ elveszítette.
– Egyáltalán miben bízik még főpolgármester-helyettesként?
– A liberális „diófaültetés” igenelhető kezdeményei jó esetben is tizenöt-húsz év múlva fordulhatnak termőre. Abban bízom viszont, hogy valamelyest addig is hozzá tudok járulni a prudens fővárosi gazdálkodás továbbviteléhez. Hogy ennek feladása ne történjen meg. Azok az érvek, amiket eddig is elmondtam, nyilvánvalóan felértékelték a szerepemet, és nagyobb nyomatékkal esnek latba. Úgy veszem észre ugyanis, hogy megpróbálják ellenőrizni, vajon igazat beszélek-e. Ha mondjuk a főváros adósminősítését megváltoztatják, mert felelőtlen költségvetést fogadnak el a városházán, annak komoly következményei lesznek az ország adósminősítésére is, hiszen óriási többletkiadásokat igényel a magyar államkasszából. Úgy hiszem, gazdaságpolitikai érveim visszaigazolása már megtörtént, mint ahogy az ebből fakadó keserű kijózanodás jeleit is észlelem. A jelenlegi szerepemből is meg tudom tenni, és meg is teszem a város és ország érdekében az észrevételeimet.
– A politikai-gazdasági körökben az a szokás, ha valakit nagyon el akarnak távolítani egy magasabb pozícióból, felkínálnak neki egy nem túl látványosat, de jobban fizetőt.
– Tudnék erről is mesélni, de nem teszem.
– Hogyan vélekedik arról, hogy a kormány által ígért tömegközlekedési és útfelújítási támogatás (minden fővárosi egy forinthoz egy állami forint jár) a költségvetés már nem az eredeti terveknek megfelelően tartalmazza. Persze nem arról van szó, hogy a beígért pénz növekedett volna…
– Nagy problémák vannak, de ezek nem kizárólag új keletűek. 2002-ben a BKV adósságállománya 38 milliárd forint volt. Akkor a konszolidáció során az amúgy nagyvonalú állami adósságátvállalás egyszerű tüneti kezelés volt. Az igazi okot nem kezelték. A 2004-es állami költségvetésbe országosan kilencmilliárd forintos városi tömegközlekedési támogatást sikerült csak beépíttetni, a tavaszi Medgyessy–Demszky- találkozó eredményeképpen ezt idén megemelték 15 milliárdra. Megváltozott az elosztási elv is, a BKV már jóval nagyobb arányban részesül a normatívából, mint 2004-ben. Nagyon helyesen, EU-konform módon a teljesítményfinanszírozásból a veszteségfinanszírozás felé történt egy jelentős elmozdulás. Ettől még azonban a BKV bajban van, ugyanakkor a kormányzat legalább realizálta, hogy a fővárosi önkormányzat nem képes megmenteni a közlekedési társaságot. Magyarul, többé-kevésbé elismerte az állam, hogy az ő felelőssége is a BKV-nál kialakult pénzügyi helyzet. Az útfelújítás tekintetében 15 milliárdos országos keret áll rendelkezésre az idén, amit régiókra osztottak le. A közép-magyarországi térség 4,8 milliárd forintban részesül, amelyből 4,1 milliárdra számíthat Budapest egésze, vagyis a 24 fővárosi önkormányzat, viszont ez a keret 30 százalékkal túlléphető. Vagyis összességében 5,4-5,5 milliárdos tételről lehet beszélni. Ha valóban érvényesülne az egy forint plusz egy forint elv, akkor csak az útfelújításokra 6,5 milliárd forint jutna egyedül a fővárosi önkormányzatnak, hiszen egy 13 milliárd forintos csomagról döntött már ősszel a kezdeményezésemre a közgyűlés. És akkor még nem beszéltünk a felüljárók és a hidak felújításáról, amihez egyedül a fővárosi önkormányzat esetében további kétmilliárd forintnyi állami pénz hiányzik. Jelenleg többpárti erőfeszítések történnek azért, hogy ez a helyzet az eredeti szándékoknak megfelelően változzon meg.