A Herminátor megpróbáltatásai

Az ausztriai St. Antonban hétfőn elkezdődött alpesisí-világbajnokság tegnapi, férfi szuperóriás-műlesikló futamának legnagyobb vesztese kétségkívül a hazaiak bálványa, Hermann Maier. A Herminátorként emlegetett 28 esztendős fenomén köztudottan verhetetlen – amennyiben nem hibázik. Most hibázott, így csak bronzérmes lett. Maier nemcsak nagy bajnok, hanem nagy egyéniség is. A kőművesből lett síoktatóval, a későbbi olimpiai és világbajnok, összetett Világkupa-győztes „különccel” még vasárnap jelent meg interjú.Önt nemrégiben a legismertebb osztrákká választották...– Egy pillanat! Mielőtt tovább mondaná... Nem a legismertebbé, a legjelentősebbé! Én már eddig is a legismertebb osztrák voltam.– Bocsánat. Akkor még egyszer: önt a News című magazin a legjelentősebb osztrák személyiséggé választotta. A kancellárt is megelőzte. Büszke erre?– Hogyne. Kiélezett csata volt ez a politikusokkal szemben. Ezért is érzem komoly elismerésnek, hiszen a választások során sakkban tudtam tartani őket.– Úgy tűnik, önnek minden sikerül. A közelmúltban harmadik nekifutásra a hírhedt hahnenkammi lesiklást is megnyerte. Milyen célja maradt még az emlékezetes kitzbüheli siker után?– Meg kell mondanom, Ausztria szent hegyén győzni egészen különleges élmény volt. Nagy kő esett le a szívemről, most már felszabadultabbnak érzem magam.– Nem gondolja, hogy ez nem a legmegfelelőbb időpont a lazításra? Holnap kezdődik a világbajnokság a hazájában, és a honfitársai legalább olyan teljesítményt várnak öntől, mint két éve Coloradóban, ahol két aranyat nyert.– Tudja, micsoda nyomás alatt voltam az előző években? Ezt nem lehet megszokni. És az értékét nézve az összetett Világkupa ha lehet, még előbbrevaló, mint a világbajnokság. Bár természetesen St. Anton is különleges kihívás számomra. A célom az, hogy három aranyérmet szerezzek.– Az efféle kijelentéseket vetélytársai arrogánsnak, sőt egyenesen provokatívnak tartják...– Hogyan?– Ön a jelek szerint örömét leli egy kis ármánykodásban. Ezzel azt akarom mondani, szívesen nyúl a pszichikai hadviselés eszközéhez.– Mindenki erre törekszik: megpróbálja kicsalogatni a fedezékből az ellenfelet.– Ön azonban ellenállónak tűnik az effajta kísérletekkel szemben.– Mi az, hogy ellenálló? Mégiscsak majdnem eltiltottak egy versenyre a közelmúltban. Csak azért, mert túl hosszú ideig voltam kinn a pályán. Nem ért ugyan meglepetésként, hogy hatalmi harcok céltáblája lettem, de a sport szempontjából disznóság volt, amit tettek. Ezért voltam nagyon csalódott.– Milyen következtetést vont le ebből?– Jó, hogy mindig történik valami új, mert így nem telnek unalmasan a napok.– Sohasem mutat gyengeséget? Van pszichológusa, mint a legtöbb társának?– Nem, eddig nem volt szükségem rá, egyedül is boldogultam.– Ennek ellenére ön az, aki mindig új edzésmódszerekkel kísérletezik. Legutóbb éppen egy szerzetessel dolgozott együtt, aki kínai légzéstechnikára tanította.– Legújabban pedig egy didgeridoo nevű hangszeren tanulok játszani.– Pedig ez az ausztrál fúvóshangszer nehezen kezelhető.– Mókás, de azonnal ráéreztem a használatára. Engem is meglepett. Most azonban már tudom, miért. Nem szabad nagyon akarni, mert akkor begörcsöl az ember, és biztosan elrontja a dolgot. A sport ugyanígy működik: sokszor hagyni kell, hogy menjen minden a maga útján.– Hol szerezte a hangszert?– A barátnőmtől kaptam. Tudta, hogy régóta vágyom rá, így decemberben megvette a születésnapomra.– Az új kapcsolata még friss. Megbízik a barátnőjében?– Mit akar mondani ezzel?– Ön világsztár, sok pénzt keres. Hogyan lehet biztos benne, hogy a lehetséges barátnői Maiert, az embert vagy Maiert, a sztárt szeretik?– Kérdezze meg inkább Boris Beckert! Ő már talán ismeri a választ erre a kérdésre.– Ön nem?– Valóban kíváncsi az őszinte válaszomra?– Igen.– Ilyen lényeges kérdésben az ember nem tudja hosszú ideig eltitkolni az igazságot. Ha nyitva tartod a szemed, észreveszed, ha valaki a bolondját járatja veled.– Mennyire van magánélete?– Egyre inkább. Azt hiszem azért, mert ez a kapcsolat éppen akkor alakult ki, amikor már nagy volt körülöttem a zűrzavar. Tudtam ugyanis, mi vár ránk.– A barátnője többnyire elkíséri a versenyekre. Más sportolók viszont nem szeretik, ha a partnerük az ilyen feszültéggel teli időszakokban mellettük van.– Felnőtt ember vagyok, aki tisztában van a dolgokkal, szembe tud nézni velük. Vannak azonban általam „a bokorban kuksolóknak” nevezett emberek.– Ezt hogyan érti?– Azokra gondolok, akik csak nézik, mit csinálnak a többiek. Én nem ilyen vagyok. Már gyerekkoromban is mindent én próbáltam ki először, megmutattam a többieknek, hogyan kell ezt csinálni. Valamivel később versenyzőként is ugyanezt tettem.– A múlt nyáron a barátnőjével motorkerékpáros túrát tettek a sivatagban. Kalandos út lehetett...– Valóban, hiszen nem volt megfelelő a felszerelésünk. Érdekes, amikor az embernek a sivatagban délután kettőtől már nincs mit innia, ehhez jön még egy defekt, és a következő, aki arra jár, éjjel 11-kor talál rá. Így utólag azt mondhatom, szinte könnyelműség volt az az utazás.– De ön szereti a kalandokat...– Hát igen, az asszony maradjon a tűzhelynél, én pedig majd gyűjtögetek és vadászom – mondja nevetve.– Akkor legközelebb nem viszi magával a barátnőjét?– Persze, hogy nem. De nem macholelkületből, hanem mert a nők az ilyen megpróbáltatásokat testileg elég nehezen bírják.– És Jutta Kleinschmidt? Mégiscsak megnyerte a Párizs–Dakar-ralit. Méghozzá a legjobb férfiversenyzők előtt.– Őt magammal vinném. De az túl jó lenne... Akkor mégsem.(A Welt am Sonntag nyomán)