Boksztörténelmi legenda

Vannak emberek, akiknek nem szabadna soha megöregedniük. Papp Laci is ilyen. Neki azon egyszerű oknál fogva, mert szegény legényből lett mesebeli hős, aki kalandok (olimpiák) sorozata során diadalmaskodott a sárkány felett, jutalmul pedig elnyerte a királylány kezét, azaz – egy ország szeretetét. S ez a szeretet hetvenöt éves kora, betegsége dacára töretlen. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a mese mint forma a vágyvilág megformálása, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a mese lényegében a saját kalandja annak, aki átéli: aki költötte, aki elmondja, aki hallgatja, aki nézi, illetve most már egy kicsit múlt időben.Papp Laci nagy boksztörténelmi pillanatban született, de vele együtt a közönség is. Akkortájt a kultúrában és a sportban is harsányabbak voltak az életörömök. Nagyobbak voltak az indulatok, vadabbak, de talán őszintébbek is. A feltámadás időszaka jutott neki. A háború utáni első ökölvívóestről írta a sportlap: „Ki ez a Pap?” – így, egy p-vel. „Még nem láttuk.” A kemény, masszív Bicsák elleni mérkőzés volt a trónfosztás, a fordulópont, a „beárazás”. Majd a tegnap bajnoka után a tegnapelőtt bajnoka, a gyilkos ütésű és valószínűtlen állóképességű, népszerű „Csonti” Csontos jelentkezett, de ő is hiába. Aztán már mindenki hiába. A mese-csoda, a mese-fantasztikum nem ismert határokat. Különben is, a mesevilágban nincs rossz vég, nincs leküzdhetetlen akadály, nincs ledönthetetlen korlát. Igen, a mese olyan, mint az álom, és Papp Laci nemcsak a saját, hanem sokunk álmát váltotta valóra. A kemény öklű magyar, akinek a feje – mondták – olyan, mint a Kerek Ferkóé a Móricz-regényben. Volt Kurta és Görbe (utóbbi becenevet görbe lábairól kapta), de valójában csak „Papplaci” maradt, összeírva és -mondva a keresztnevét a családnevével.A titka? Papp nagy mezőnyben lett kiváló. Alkalmas volt arra, hogy titka legyen. Olyat tudott (bal lengő), amit neki kellett kitalálnia. Az ellenfelei is tisztában voltak ezzel a képességével, de sohasem tudták, mikor indítja el a balt. Papp Laci gyors volt és józan. Ütemérzéke, reflexe egyedülálló. Józanságát a lábán keresztül mérhettük le. Aki irányítani tudja a lépéseit, az szellemi képességeinek is birtokában van. (És nem csak a szorítóban.) Erős is volt. Ez mindennek az alapja. Mások is nagyszerű dolgokra voltak képesek; ellépők, nevettetők stb., de Pappnál nem létezett kettős fedezékbe vonulás. Profizmus? Erejének tudatában két választása volt. Beleszürkülni a hazai mezőnybe vagy a szakmai tudását kamatoztatni. Semmi mást nem csinált. Akkor is bokszolt, talán más felfogásban, de ugyanazzal a belső magatartással! Ami a pénzt illeti: ez farizeusi állapot; a jó sportolónak több pénzt kell adni amatőr korában is. Hogy milyen edző volt? Akár nyertek a versenyzői, akár kikaptak, egyvalami hiányzott belőlük: a fazon. Szakmailag sokat tudtak, el is hozták az aranyakat, de fazon nélkül bokszoltak. Egyiküknél se láttuk azt, ami csak az ő titkuk lett volna. Hogy Adler Zsigmond mit adott hozzá Papp Laci eredményeihez? Taktikát, ami óriási plusz. De amikor találkoztak, Laci már saját maga fogalmazott. Egész ökölvillogása – a profi villogásokkal együtt – nemzeti kincs! De sohasem fogjuk megtudni, hogy Papp Laci mit vállalt a csodáért, a mesebeli királyfi szerepéért. A bokszoló bizonyos fokig tehetséges (Széchenyi István: „Kinek az Isten tenyeret és talpat in superlativissimo gradu nem adott, az hiába idomítja magát), utána – jellem. De jellemet adni bárkinek is nagyon nehéz.A mese nem úgy válogat a valóságból, hogy letagadná a létezését. A mese számára is van kínszenvedés, eljöhet az öregség, csak nem azzal a pozitív, parancsoló, kérlelhetetlen arculatával fordul az ember felé, mint az ókori és primitív népek mítoszaiban. A mesében mindig a föltámadáshoz, a megfiatalodáshoz vezet az út, a mese hőse nem érhet rossz véget: itt marad velünk teljesen és véglegesen.Ezért mondhatjuk nyílt szívvel és örömmel, hogy Papp Lacit az Isten éltesse!