Kettes sebességben, mosolyogva

Mikor Dallas játékvezető véget vetett a Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőnek, a vendégek örömtáncot jártak, köszöntötték az őket Budapestre elkísérő szurkolókat, csókokat hintettek, boldogan ölelgették egymást. A 2–0-s sikerrel ugyanis kivívták annak a lehetőségét, hogy pótselejtezőt játszhatnak majd novemberben. Mi meg, 1986 után immáron negyedszer, ismét azon kesereghetünk, hogy nem sikerült, meg feltehetjük az évek múlásával egyre inkább költőivé váló kérdést, hogy vajon miért nem, s hogy hol lehet a hiba, mit kellene másként tennünk.

- LABDARÚGÁS -

Ez utóbbira valójában pofonegyszerű a válasz, az ugyanis tanulmányozható volt a Népstadion gyepén. S nem csupán a kétszer negyvenöt perc során, hanem a bemelegítés ideje alatt is. Mert tanulmány volt már az is, hogy miként készültek az együttesek a találkozóra. Amott, a Stefánia felőli oldalon cicáztak és cikáztak a románok, emitt meg öregurasan passzolgattak és lötyögtek a mieink.
Hogy ennek nincsen sok köze az ezt követő – néhány percet, helyzetet és felvillantást leszámítva – minősíthetetlen futkározásunkhoz? Lehet, mert a „nagy dolgok” valóban nem ott és nem akkor dőltek el – ám, ahogy Sallai mondta az 1982-es világbajnokságon, az argentinoktól elszenvedett vereség után – hanem már a meccs előtt, a bemelegítéskor meg az öltöző folyosóján. Valami ilyesmi történhetett most is, szerdán este. Igaz, hogy a magyar válogatott, különös tekintettel a szombaton elszenvedett, ugyancsak megalázó vereségre meg a csapat körüli hercehurcára, nemhogy – divatos kifejezéssel élve – motivált nem volt, de semmilyen sem volt. Így aztán törvényszerű volt a bukás, a sokadik bukás azzal a román tizeneggyel szemben, amely ellen ezúttal sem volt egyetlen momentumunk sem.
S ha már az ellenfélnél tartunk… A román csapat, amelyik meggyőződésem szerint még a harmadik sebességre sem kapcsolt – nem volt ugyanis miért –, kiváló együttes. Még akkor is, ha a hazai focibölcsek meg az önmagukat hitegetők azt állították, hogy öreg csapat ez már, jóllaktak a sikerrel, most biztosan elébük kerülünk a csoportban. Hogy jóllaktak volna a sikerrel? Butaság! Romániában is tökéletesen tudja egy labdarúgó: hetente kell bebizonyítania, hogy az adott poszton ő a legjobb. S ha ez valóban ő, akkor ő kerül az élcsapathoz, ő kerül a válogatottba. Aki pedig ott játszik, az előbb-utóbb kiköt valamelyik nagy nyugati klubban. Az pedig, hogy ott van, már zsebbe vágó kérdés. Pénzkérdés. Ezzel pedig ritkán szoktak jóllakni.
Ott tartottam, hogy a románok kettes sebességben játszották végig a meccset. Kettesben bizony, s ebből fakadóan nem szorongatták görcsösen a volánt. Előzni senkit nem kellett, göröngyös útra senki nem kényszerítette őket. A második félidőben már kedélyesen mosolyogtak rajtunk, miközben a felfutó hátvédeik, akik előtt nyitott volt az út a magyar kapu felé, inkább fordultak egyet, s hazapaszszoltak az unatkozó kapusnak, Lobontnak. Hadd játszadozzon ő is, hadd érezze magáénak a pesti győzelmet. Megalázó volt átélni, szomorú volt látni… Mentségünk – ezt keressük lassacskán másfél évtizede… – az lehetett, hogy a délkeleti szomszédaink valóban kiváló, korszerű, gyors, erős és erőszakos csapatot küldtek a pályára. Olyat, amilyennel mi nem rendelkezünk.
Hogy miért nem írok bővebben a magyar válogatottról s annak a teljesítményéről? Azért nem, mert arról – legalábbis, ha szakmai alapon közelítünk a szerdai meccshez – nincs mit írni. Aki látta, az láthatta azt is, hogy tökéletesen új csapatot kell építeni, s azokkal kell véghezvinni azt a csodát, amelyet mifelénk bizony már elég régen láttak.
Az egyszerű, utánozható, a földgolyó sok-sok országában ismert és magas szinten művelt csoda neve: labdarúgás…
*
Mintegy ezer román szurkoló ünnepelte csütörtökre virradó éjjel Kolozsvár központjában a román labdarúgó-válogatott budapesti győzelmét. A diadalittas ünneplők élén Gheorghe Funar, a város szélsőségesen nacionalista polgármestere állt. Néhány százan felvonultak a magyar főkonzulátus elé, ahol elénekelték a román himnuszt és hosszasan skandálták a „Ki a magyarokkal az országból!” mondatot.
A csütörtöki lapok nagy teret szenteltek a budapesti magyar–román labdarúgó vb-selejtezőnek. A Gazeta Sporturilor című sportnapilap a román nemzeti színekre nyomtatott hatalmas betűkkel közölt Legyőztük a történelmet! cím alatt azt emelte ki, hogy a budapesti román győzelem ígéretes bemutatkozás volt Hagi számára a szövetségi kapitány tisztségében.
A sportújságok és a politikai napilapok is beszámoltak arról, hogy a budapesti szurkolók egy része „ezúttal sem hazudtolta meg önmagát”, amikor „tüntetőleg hátat fordítva asszisztálta végig a román himnuszt” és „Trianon-ellenes jelszavakat kiabált”. (MTI)
***
A 8. csoport állása
1. Olaszo. 7 5 2 – 15-3 17
2. Románia 7 5 – 2 9-6 15
3. Grúzia 7 3 – 4 11-11 9
4. Magyaro. 7 2 2 3 14-12 8
5. Litvánia 8 – 2 6 3-20 2
A csoport másik mérkőzésén: Grúzia–Litvánia 2-0.