Rózsa Norbertnek nincs uszodabérlete

Rózsa Norbert tíz évig úszott a világ élvonalában, öt évig a mellúszás királya volt. Széchy Tamás tanítványa tizenkilenc évesen világbajnok és világcsúcstartó lett, huszonkét évesen a római vb-n duplázott, 100 és 200 méteren is győzött, huszonnégy évesen pedig olimpiai bajnokságot nyert Atlantában. A világ egyik legeredményesebb mellúszója a tavalyi olimpia után visszavonult. Huszonkilenc évesen keresi a helyét a civil életben, jelenleg munkanélküli.

Egy-két éve nevetséges lett volna föltenni ilyen kérdést, mára azonban, feltételezem már akár aktuális is lehet: mikor úszott utoljára ?
– A tavalyi olimpián, Sydneyben. Azóta, ha nem is kerültem, de nem is kerestem az uszodát.
– Ilyen víziszonya lett?
– Huszonkét évig versenyszerűen úsztam. Rengeteget. Nem számoltam ki, de sok-sok ezer kilométert. Faltól falig, oda-vissza, de mindig egy cél felé. Ezek után érthető, hogy az elmúlt időszakban nem váltottam bérletet a Komjádi uszodába, ahol életem jelentős részét töltöttem. Talán majd később. Egyszer majd bizonyára hiányozni fog. Erre az érzésre várok…
– A monoton úszás után mozgalmas, veszélyes sportágra váltott, raliversenyző lett.
– Gyerekkorom óta rajongtam az autóért. Amikor tehettem, eljártam versenyekre. Aztán kipróbálhattam a ralit, és megtetszett. Rádli József mitfárere lettem, a H csoportban indulunk versenyeken. Sajnos, anyagi okok miatt az idén csak kétszer versenyezhettünk, egyszer műszaki hiba miatt kiestünk, másodszor viszont győztünk.
– Profi sportolóból amatőr lett, ráadásul a ralizás még pénzbe is kerül. Miből él, miből fizeti a benzint vagy otthon a villanyt?
– Nem akarok panaszkodni, de másfél éve nincs állandó jövedelmem. Lassan a tartalékokat is felélem.
– Utoljára Széchy Tamás hetvenedik születésnapján találkoztunk márciusban, amikor még nem tudta, mihez kezd. Azóta már döntött?
– Még nem. Elkezdtem ugyan néhány éve a közgázt Miskolcon, de az úszás miatt nem tudtam befejezni. Életem nagyobbik részét az uszodában töltöttem, s nem szeretnék a sportágtól végleg elszakadni.
– Tudomásom szerint Kecskeméten állásajánlatot kapott, amelyet azonban nem fogadott el.
– Mert egyelőre még nincsen edzői képesítésem. Jövőre szeretném elkezdeni a Testnevelési Egyetemet. A terveim között szerepel egy úszóiskola létrehozása. Erre viszont csak vidéken lehet lehetőségem, mert Budapesten már minden uszoda foglalt.
– Éppen olyan tanácstalan, mint fél évvel ezelőtt… Valószínűleg jól jönne olyan segítség, amely elindíthatná a civil életben.
– Jól jönne, de erre nem számíthatok, mert nálunk az élsportoló csak addig érdekes, addig kap támogatást, amíg érmeket hoz a világversenyekről. Persze, ezzel korábban is tisztában voltam, tudtam, ha befejezem az úszást, mindent a nulláról kell kezdenem. Megkönynyíthette volna a helyzetemet, ha a múlt héten megnyerem az ötös lottót. De nem nyertem meg…
– Sokat változott. Versenyzőként zárkózott volt, a nyáron viszont a televízióban kommentálta az úszó- világbajnokságot.
– Amikor versenyeztem, nem kedveltem a feltűnést, kerültem a nyilvánosságot, mert úgy gondoltam, ez eltereli a figyelmemet a céltól. Ráadásul néhány újságíró rosszindulattal közeledett felém, s ilyenkor bezárkóztam. Utólag úgy látom, hogy ugyanúgy, mint Nyugaton, nálunk is szüksége lenne az élsportolóknak menedzserre.
– Tizenhárom hónapja szállt ki a medencéből. Hogy érzi magát szárazon?
– Kicsit úgy, mint egy kétéltű, akinek meg kell tanulnia csak lélegeznie. Amikor úsztam, egy négy-öt órás edzés után azt hittem, ennél nem lehet nehezebb. Aztán kiderült, a vízben egyszerűbb az élet, mint a szárazon. Igaz, sok-sok munkával és Széchy Tamás irányításával a világ legjobbja lehettem, s a győzelem mindenért kárpótolt. Civilként azonban még nem találtam olyan célt, amiért érdemes küzdeni. De nem adtam fel, ötleteim már vannak.