Vaszi Tünde hétméteres terve

Ma este a budapesti atlétabálon adják át Az év atlétája díjat. A nőknél a távolugró Vaszi Tünde megvédte elsőségét, a férfiaknál Zsivótzky Attila lett a legjobb, míg az edzőknél a szombathelyi Németh Pál. A magyar atlétikában rendhagyó, hogy egy versenyző világversenyen érje el csúcsformáját. Vaszi Tünde a ritka kivételek közé tartozik, az augusztusi edmontoni világbajnokságon távolugrásban Vanyek Zsuzsa 18 éves országos rekordját megjavítva lett negyedik.

-ATLÉTIKA-
Hogyan sikerült a csúcsformáját az idény legfontosabb versenyére időzíteni?
– Ez nálam nem az első eset – emlékeztet Vaszi Tünde –, a budapesti Európa-bajnokságon 682 centiméteres egyéni rekorddal negyedik lettem, ám a megengedettnél nagyobb volt a hátszél. A tavalyi olimpián, a selejtezőben az évi legjobb eredményemet, 670 centimétert értem el. Szerencsére ebben az esztendőben betegség és sérülés nem akadályozta a felkészülésemet, ez is kellett ahhoz, hogy a világbajnokságon a harmadik sorozatban megjavíthassam Vanyek Zsuzsa 681 centiméteres rekordját.
– Pályafutása eddigi legjobb eredményét az idén érte el. Mennyire játszott benne szerepet, hogy edzőt váltott, visszatért régi mesteréhez, Bagyula Istvánhoz?
– Pistával már korábban is eredményesen dolgoztunk együtt, de magánéletbeli gondok miatt szakítottunk. Jól ismerjük egymást, ezért a visszatérésem zavartalan volt. Bagyula nem csupán kitűnő szakember, hanem jó pedagógus is, ezért nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is jól felkészített az idényre, ami az eredményeimen is meglátszott.
– A világbajnokságon nem látszott elkeseredettnek, amikor két centiméterrel lemaradt a dobogóról. Három hónappal az esemény után is elégedett a negyedik helyezéssel?
– Nem, már nem, bosszant, hogy nem sikerült érmet szereznem, mert nálunk csak azt értékelik. Persze, másképpen is hangzik az, hogy világbajnoki bronzérmes, mint az, hogy világbajnoki negyedik…
– Milyen anyagi és erkölcsi elismerést kapott?
– Erről nem szívesen beszélek, mert… Három hete volt a jutalmazás, amely az atlétáknak csalódással járt. Tőlünk elvárják, hogy a hazai, mostoha körülmények között készülve felvegyük a versenyt a világ legjobbjaival. Mindezért viszont sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülést nem kapunk. Az elmúlt hónapokban a közvélemény többet tudhatott meg egy hazai doppingügyről, mint a világbajnokságon eredményesen szerepelt atlétákról.
– Nem illik más zsebében turkálni, de most már érdekelne, hogy mennyi jutalmat kapott.
– Nem titok. Bruttó kétszázezer forintot.
– Gondolom, más sportágban is ennyi jár egy világbajnoki negyedik helyezésért.
– Éppen ez a gond. Az atlétika ugyanis különbözik a többi egyéni sportágtól. Nálunk egy-egy világversenyen több mint kétszáz ország versenyzői szerepelnek, hatalmas a konkurencia, amit az eredmények értékelésénél figyelembe kellene venni.
– Ha már az anyagiakról szó esett, hazánkban hogyan lehet megélni az atlétikából?
– Nehezen, ezért is olyan szűk a hazai élmezőny. Az atlétika csak azoknak a felnőtt versenyzőknek nem ráfizetés, akik a világ legjobbjai közé kerülnek. Ők indulhatnak külföldi versenyeken, amelyeken a helyezésük és a teljesítményük szerint pénzdíjat kapnak. A világsztárok harminc-negyvenezer dollár rajtpénzt vehetnek át, a többség viszont csak néhány ezret. Női távolugrásban például egy Grand Prix-viadalon elért harmadik helyezés körülbelül kétezerötszáz dollárt ér. Persze, ez még mindig jelentősen nagyobb összeg, mint a hazai világbajnoki jutalom.
– Huszonkilenc évesen a dobogó közelébe került. Az éremszerzéshez viszont még több kell, hétméteres forma.
– Ez a célom. Az idén átugrottam egy szintet, amely után minden centiért keményen meg kell küzdeni. A hét méter számomra nem elérhetetlen, de jó lenne olyan körülmények között edzeni, hogy csak az atlétikára kelljen összpontosítanom.