Cseppben a tenger

Nem kell mindent értenem. Lévén a magyar futball a téma, talán jobb is, ha teli vagyok kételyekkel, mert ha az a valóság, ami a látszat, akkor sokkal mélyebben van a sportág, mint hiszem.
Két példa, két csepp a tengerből.
A Marcali csapatát elhagyta az edzője. Nagy László úgy tartotta becsületesnek, hogy veszi a kalapját, ha már az elnök, Molnár István is ezt tette. Ugyanis Molnár hívta őt Marcaliba, így szerinte az a legkevesebb, ha távozik, elvégre régi igazság, hogy az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt.
Ez eddig rendben van, mi több, a gesztus igazán lovagias. Az viszont már furcsa, hogy a kispad ismét Menczeles Iváné lett. Menczeles Nagy előtt edzője, Nagy alatt pedig szakmai igazgatója volt a csapatnak.
Most direktor és tréner egy személyben.
Minden tiszteletem Menczelesé, hiszen főszerepe van abban, hogy a marcali csapat a másodosztály meghatározó együttese lett, ha ő nincs, fölteszem, nem álmodozhattak volna (mert álmodoztak) a városban az NB I-ről. Azt viszont nem értem, hogy ha már menesztették – nyilván okkal –, miért maradhatott a télen, s ha edzőként nem volt rá szükség, miért térhetett vissza a kispadra – most? Aligha valószínű, hogy néhány hét alatt olyan személyiségjegyekkel gazdagodott (esetleg szegényedett), hogy alkalmasabb a feladatra, mint volt az őszi szezon zárásakor.
A marcali színjáték szereposztása azt sugallja, hogy a kivagyiságról szól a darab. Rendre a belső csaták (rész)eredményeivel léptek a szereplők a nyilvánosság elé, a finálé pedig azt sejteti, hogy a nagy célt végül is sikerült elérniük: az elnök távozott.
Az pedig, hogy közben egy méltán elismert edző, nevezett Nagy László egzisztenciájával játszadoztak, s azt is elérték, hogy ne az eredményei okán essen szó a marcali csapatról, az ugyan kit érdekel?
Ezt sugallják a külvilág elé tárt részletek, ha más a lényeg, akkor viszont egyszerűen érthetetlen a történet. A lehető legrosszabb a helyzet, mert egyértelműsíti, hogy a szakma szempontjai egy pillanatig se voltak befolyással a történtekre.
A másik példa a Dunaferré. A csapatot pontoktól fosztották meg, mert nem fizette ki a Marcaliból (éppen Marcaliból!) szerződtetett kapus vételárát. Érvük szerint azért nem tették, mert sokallták az összeget. Indokuk legalább annyira érthetetlen, mint néhány szakember véleménye, mely szerint minden körülmények között a pályán elért eredményeknek kell dönteniük a helyezésekről.
Kétségtelen, az az ideális, ha a futballisták döntenek az eredményről, ám az sem árt, ha a vezetők mindent megtesznek azért, hogy tényleg a gólokról szólhasson a mese. Mondjuk azzal, hogy a kért összeget a tárgyalások során vitatják, s nem utólag, meg azzal is, hogy szemük előtt lebeg a szabály, mely szerint fizetség híján jön a pontlevonás.
Ha valahol a ,,majd csak lesz valahogy!” elve irányítja a hétköznapokat, ott aligha beszélhetünk tudatos, előrelátó, körültekintő klubirányításról.
Hajlok rá, hogy mifelénk a minimum is emberfeletti energiát igényel.