Évfordulós derbi, kis hibával

Száz esztendővel ezelőtt, 1902-ben a honi labdarúgás hőskorában járt Budapesten az angol Oxford csapata, hogy három mérkőzésen okítsa akkori klubjainkat a játék kultúrájára. Néhány lelkes hagyományőrző kezdeményezésére a MAC-Népstadion együttese a centenárium kapcsán angliai visszavágóra utazott, amelyen az eredménynél is fontosabb volt a hagyományok ápolása.

Az útikönyvek szerint Oxfordban egy négyzetmérföldnyi területen 653 műemlék található, a várost az Isis és a Cherwell folyó között a szászok alapították a VIII. században, első egyetemét 1214-ben ismerte el a pápa, a XIII. században már négy kollégiumot létesítettek, majd a századok folyamán jött sorban a többi.
1902-ben az egyetem FA Kupát nyert futballcsapata Európába látogatott, és három mérkőzésen a pályakezdő magyar labdarúgókat is oktatta. Az Oxford UFC március 23-án 16-0-ra győzte le a Műegyetemi FC-t, 25-én a MAC ellen 11-0-ra nyert, végül 27-én a Ferencvárosi TC ellen szintén 16-0 lett az eredmény. Az angolok – a Sport-Világ korabeli tudósítása szerint – a rendkívül nagy számú közönség előtt főleg bámulatos „labdatechnikájukat” csillogtatták.
Noha a száz évvel ezelőtti mérkőzést mindkét ország krónikája nyilvántartja, az évfordulót – úgy tűnik – csak a MAC néhány játékosa kezelte naprakészen, ők a centenáriumon visszavágóra készültek. Hosszú és akadályoktól sem mentes szervezés és egyeztetés után útnak indulhatott a MAC-Népstadion BLSZ I-es csapata Angliába. A mérkőzést az angol és a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos klubcsapatok közötti nemzetközi mérkőzésnek tekintette.
Az angol egyetemi bajnokság élmezőnyéhez tartozó együttes (amely tulajdonképpen a 31 kollégium válogatottja) heti öt edzéssel készül a szerdánkénti bajnoki fordulókra. A mentalitásra jellemző, hogy jó néhány játékos nem titkolt vágya, hogy egyszer a profik között is bemutatkozhasson.
A magyarok még az utazás közben értesültek a megváltoztathatatlan, szomorú tényről, hogy Hidegkuti Nándor, minden idők egyik legnagyobb labdarúgója, nincs többé. Kérésükre a február 16-ai mérkőzés kezdetén egyperces gyászszünettel tisztelegtek a résztvevők az ,,Öreg” emléke előtt. A játéktéren és a lelátón őszinte, szomorú csend jelentette a búcsút, talán az első és egyetlen alkalomként a szigetországban. Ott, ahol oly nagyra becsülik ma is a magyarok 6:3-as diadalát és Hidegkuti csodálatos három gólját az évszázad mérkőzésén. Egy kint élő hazánkfia és egy tősgyökeres angol szurkoló magával hozta a The Times megemlékező, méltató írását, hogy ezzel is demonstrálja a labdarúgóvilág visszavonhatatlan veszteségét.
A mérkőzés igazolta a várakozásokat. Az Oxford klasszikus angol futballt játszott, míg a magyar csapat a fürge ékekben bízott, s a földön vezetett gyors akciókra alapozta taktikáját. Tizenegyesből sikerült is megszereznie a vezetést, de a félidő vége előtt egyenlítettek az egyetemisták, sőt a fordulást követően – igaz, leshelyzetből – a vezetést is megszerezték. Felkészültebb, jobb volt a hazai csapat, mégis a 80. percig nyílt volt a találkozó kimenetele. Az utolsó tíz percben aztán érvényre jutott a jobb erőnlét, s végül 5-1-re diadalmaskodott a hazai gárda.
Az Oxford UAFC klubtermében a bankett színhelyén, a belváros egyik szűk utcájának ódon kapuja mögött keskeny, meredek és kanyargós lépcső vezetett fel az emeletre. A narancssárga tapétás falak zsúfolásig teltek a régi tablókkal, érmekkel, plakettekkel, keretezett fotókkal, zászlókkal, kupákkal és trófeákkal. A kisebbik szobában csapolták a söröket. A klubterem süppedő fotelei, székek és asztalok alkották a berendezést, ahol a két csapat várta a vezetőket.
A társaság közösen emlékezett a labdarúgás úttörőire. Az egyetem rektora a száz évvel ezelőtti mérkőzések összeállításaival, rövid leírásával kedveskedett. Kálnoki Kis Sándor, a MAC-Népstadion elnöke ismertette az egyesület történetét, beszélt a jelenéről és jövőjéről, valamint átadta a klub jubileumi ezüst- plakettjeit a rektor úr, a szakosztály vezetője és a nyolcvanöt esztendős történetíró részére. Bronztrófeát kapott a vendéglátó, és ajándékot vehetett át minden játékosuk. Mintha meglepte volna az angolokat, hogy a magyar klub mennyire komolyan vette a jubileumi találkozót. Zavart telefonálgatások és elharapott félmondatok után meghívták a csapatot egy olasz étterembe, ahol baráti beszélgetés, őszinte csevegés következett.
Kiderült, hogy az egyetemi klubban a labdarúgáson túl az atlétika, az evezés, a gyeplabda, a cselgáncs, a tollaslabda és a kerékpár kedvelt sportág még. Csapatukról elárulták, hogy legidősebb játékosuk 23 éves (a magyar söprögető húsz évvel idősebb), a gárda valóban nemzetközi, mert az angolokon kívül szerepel benne ír, skót, török, amerikai és német játékos is.
Valamennyien valóban büszkék arra, hogy a labdarúgás őshazájában futballozhatnak. Úgy érzik, hogy olyan hagyomány folytatói, amelynek jóvoltából az ő nevüket is megőrzik az egyetemi évkönyvek.