Német edzők egymás ellen a kispadon

Sorozatunkban bemutatjuk a világbajnokság nyolc csoportjának résztvevőit. Azokat a válogatottakat, amelyek jogot szereztek arra, hogy Japánban és Dél-Koreában vendégeskedjenek. Az E csoportban a háromszoros világbajnok – 1954, 1974, 1990 – Németországnak az ír, a kameruni és a szaúd-arábiai válogatott ellen kellene biztosítani a továbbjutást.

-LABDARÚGÁS-
Németország aggódik, félti a csapatát, félti Rudi Völler szövetségi kapitányt attól a szégyentől, amely még soha sem fordult elő a válogatottal. Attól, hogy netán nem jutnak túl a futballisták a világbajnoki csoportmérkőzéseken. Tény, hogy hihetetlen balszerencse-sorozat kísérte a csapat felkészülését. Kis túlzással azt írhatjuk, hogy a kapus Oliver Kahnon, a Bayern München hálóőrén kívül nem volt olyan poszt, amellyel ne lett volna kisebb-nagyobb gond.
A német csapat tehát nem a legjobb előjelekkel készül, bár amit elmondtunk a brazil válogatott kapcsán, az vonatkozik rájuk is: egyik napról a másikra – sőt, egy mérkőzésen belül is – képesek a csodára. Arra, hogy bárkit meglepjenek. A vb-selejtezőkből csak a rájátszás során jutottak tovább, s nem is könynyen. Ukrajna ellen az első meccs után nem volt irigylésre méltó a helyzetük (1-1), hogy aztán a visszavágón már hozzák a kötelezőt (4-1). A Völler-csapat tehát „csak” egy a négy közül az E csoportban, s távolról sem biztos továbbjutónak tűnő.
Erre a pozícióra méltán pályázik Írország, de elsősorban Kamerun válogatottja. Az utóbbi együttesnek német szövetségi kapitánya van, Winfried Schäfer személyében. Ez sem javítja a németek mutatóját, hiszen a szakember kívülről tudja szülőhazája futballját, annak a legkisebb rezdüléseit is. Persze, az afrikai futball reprezentánsainak nem is kell különösebb protekció, mert önmaguk is képesek nagy tettekre. Arra például, hogy emlékezetes mérkőzésen nyerjék el 2000-ben az olimpiai aranyérmet Sydneyben; arra, hogy zsinórban, egymás után háromszor (1998, 2000, 2002) győzedelmeskedjenek az Afrikai Nemzetek Kupáján.
Az írek másodszor vesznek részt vb-n. Legemlékezetesebb sikerüket 1990-ben érték el, amikor a negyeddöntőig jutottak. Ezzel most is kiegyeznének, hiszen az imént emlegetett két, náluk – legalábbis papírforma szerint – esélyesebb csapat közül az egyiket meg kellene előzniük. Az írek szívét, hihetetlen akarását és nemzeti öntudatudatát, no meg a futballtudásukat ismerve, nem elképzelhetetlen, hogy keresztülhúzzák a másik kettő számítását. Nem szabad elfelejteni, hogy a selejtezők során elbúcsúztatták Hollandia válogatottját úgy, hogy négy pontot szereztek ellenük. A már Ázsiában tartózkodó válogatottjuk háza táján azonban nem kívánt és nem várt esemény játszódott le az utóbbi napokban. Roy Keane-t, a MU futballistáját hazaküldte McCarthy kapitány, aki játékosként vett részt az említett 1990-es vb-n. Ettől függetlenül tudni kell – s látni is fogjuk –, hogy valamennyi ír futballista két szívvel fut majd ki a pályára. Az egyik a sajátja, a másik pedig az ír néptől kapott.