Baumgartner a Jordanban

2002. 08. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsolt harminc percig Jordan-pilóta volt… Jóllehet csak három bemutató körről volt szó, mégis a magyar autósport történetének jelentős eseményeként jegyzik majd föl, hogy Baumgartner Zsolt személyében 15 év után újra Formula–1-es autóba ülhetett egy magyar pilóta a Hungaroringen. A 22 éves versenyző Giancarlo Fisichella tartalék autójával, egy Jordan-Hondával tette meg az első métereket a száguldó cirkuszban. Ez a felvezető és a harmadik kör között egy teljes fordulót jelentett, amelyet 1:28,886 perc alatt tett meg a fiatal magyar.
– Ezeket a köröket Kesjár Csaba emlékének ajánlom, aki 15 éve elsőként vezethetett Formula–1-es együlésest magyar pilótaként. Természetesen boldog vagyok, hogy én lehetettem a második – mondta Baumgartner, aki reméli, hogy a versenyidény végén egy valódi teszten is részt vehet valamelyik csapatnál. Eddie Jordan csapatfőnök a kérdésünkre, miszerint a versenyidény végén tudna-e valódi tesztlehetőséget is biztosítani a pilótának, udvariasan ennyit válaszolt: „Megpróbáljuk…”
– Könnyedén indult az autó, örültem annak, hogy nem fulladt le a motor. Simán ment minden – összegezte a tapasztalatait a Formula–3000-ben szereplő Baumgartner. – A kanyarokban teljesen másként éreztem magam, mint a Formula–3000-esben. A Jordan fékje sokkal jobban fog, az autó rendkívül erős. Érdekes érzés, amikor a gyorsításoknál bekapcsol a kipörgésgátló. Az egyetlen gondom az volt, hogy kezdetben még elfelejtettem visszaváltani, mert olyan gyors volt a tempó és annyi mindenre kellett figyelnem, hogy néha kicsit lemaradtam.
A Jordan-Honda olyan szívélyes vendéglátó volt, hogy az autóról átmenetileg levette Fisichella nevét és a matrica helyére a magyar zászlót, valamint a „Zsolt Baumgartner” feliratot ragasztották a szerelők. Talán nincs is olyan messze az az idő, amikor valamelyik F–1-es rakétán állandó helyet kaphat ez a név…
Hogy így legyen, ahhoz Zsoltnak a Formula–3000-ben kell bizonyítania rátermettségét. E szakág szombati versenyén a magyar pilóta a nyolcadik helyet szerezte meg úgy, hogy a 14. helyről rajtolt. Noha nem sikerült megszereznie első pontjait, Baumgartner elégedetten nyilatkozott.
– Izgalmas verseny volt, örülök, hogy megmutathattam a közönségnek, milyen keményen tudok harcolni pozíciómért akkor, amikor többen is próbálnak megelőzni. Igyekeztem még előrébb jutni, de Friesacher szívósan védekezett, így nem eredhettem az első hat helyezett nyomába. Ha az időmérő edzésen sikerült volna bekerülnöm az első tízbe, akkor talán megszerezhettem volna a versenyen az idei első pontjaimat.
A szombati futamon a cseh Tomas Enge győzött az olasz Toccacello és a szintén olasz Pantano előtt. Baumgartner Zsolt 11,239 másodperccel lemaradva lett a nyolcadik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.