Csőd a medenceparton

Még sokáig nem lehet majd napirendre térni a patraszi vízilabda Világliga-döntőn történtek felett, hiszen példátlan döntést hozott a Nemzetközi Úszószövetség végrehajtó bizottságának néhány tagja. Ismét bebizonyosodott, hogy rossz döntések esetén könnyebb másra mutogatni, mint saját hibáinkkal szembenézni.
Az az érzésem, az idei Világliga a tervekkel ellentétben nem a sportág népszerűsítését szolgálja, sokkal inkább felhívja a figyelmet a vízilabdázás szervezetlenségére, vezetőinek alkalmatlanságára. Mert nézzük meg szépen sorban, milyen képtelenségek sorozata vezetett a patraszi döntéshez.
Már az első lépés, a részt vevő csapatok kijelölése is nevetséges módon történt, hiszen nem a korábbi világversenyek eredményei alapján lehetett bekerülni a nyolc induló közé, hanem meghívás útján. Ki tudja, milyen megfontolásból, így kimaradt az Európa-bajnok Jugoszlávia, viszont a roppant szerény képességű Brazília nevezhetett. Ha a földrészek szerinti elosztás elve vezérelte volna a vezetőket, akkor is sántítana az érvelés, ugyanis Ausztrália vagy Kuba sokkal komolyabb játékerőt képvisel.
Ennél is furcsább azonban, hogy a négyes döntőnek helyet adó Görögország automatikusan szerepelhetett a fináléban, így ebben a csoportban gyakorlatilag a nem sok vizet zavaró Brazília mellett Olaszország és Spanyolország egymás között döntötte el, melyik sportági nagyhatalom utazhat Patraszba. A másik ágon ellenben négy jól felkészült csapat küzdött, hiszen a magyar, az orosz, a horvát és az amerikai együttes összehasonlíthatatlanul komolyabb kvartettet alkotott.
A vezetői ostobaság betetőzése volt csupán a patraszi döntés. Nem kívánok érvelni amellett, hogy Kemény Dénes csapata nagyon is komoly mérkőzésen nyert hosszabbítás után az orosz válogatott ellen, sokkal jelentősebbnek tartom, hogy ha a bundavád egyáltalán felmerülhetett, akkor annak maguk a lebonyolítási rendszer kiagyalói az első számú felelősei. Micsoda képtelenség, hogy egy csapat az utolsó percekben arra van kényszerítve, nehogy gólt lőjön, mert 12-11-es győzelemmel rosszabbul jár, mint ha hosszabbításban nyer egy góllal.
A sporttörténelemben nem nevezhető példátlannak, hogy ha egy eredmény mindkét csapatnak kedvező, akkor az be is következik. Arra azonban soha nem volt még példa, hogy ezért – vélelmezett gyanú alapján – a sportolókat sújtsák. Komolyabb szervezetek ilyenkor inkább magukba néznek, s jobb szabályokat alkotnak, hogy se magukat, se sportágukat ne járassák le!