-LABDARÚGÁS-
Nem mondható, hogy eseménytelenül telnek-múlnak a hetek Újpesten. Kezdődött azzal, hogy a Szlovákiából szerződtetett Molnár László edzőnek nem voltak rendben a papírjai, így hivatalosan nem dirigálhatott, s folytatódott azzal, hogy hiába a jelentős erősítés, a csapat képtelen meggyőzően futballozni a bajnokságban. A dolgok hivatalos része azóta rendeződött, a papíron is edzőnek számító Szabó András lett a mester, ám, hogy a lényeg, azaz a futball még mindig hibádzik Újpesten, arról éppen Szabó mérkőzés után mondott szavai tanúskodnak. Az edző arról beszélt, hogy a kilencven perc bebizonyította: nem abban a rendszerben kellene futballoznia a csapatnak, mint amilyenben játszik (vajon, ki az edző?). Kis túlzással tehát rendszerváltásra van szükség Újpesten, ám történhet akármi, a lényegen nem változtat: jócskán a várakozások alatt teljesít a csapat.
„Nem tudok mit mondani, csak azt érzem, hogy vezetőként ki vagyok szolgáltatva a játékosoknak” – mondja Gyulay Zsolt. „Az a legnagyobb gondom, hogy tehetek akármit, az én munkámat is aszerint ítélik meg, hol áll a csapat a tabellán, hogyan játszik.
Az ügyvezető nem mondja, de – egykori világklasszisként, olimpiai bajnokként – nyilván látja, hogy Újpesten a legnagyobb gond az, hogy a pályán nem valódi sportemberek teljesítenek. Bizonyság erre, hogy mindenki azt szajkózza, a játékosok az edzésen mindent megtesznek a sikerért, a mérkőzések előtt meg után a fogadkozásokban sincs hiány, csak azok a fránya bajnokik ne lennének… Pedig a meccs a lényeg.
„Egyszerűen el vagyok keseredve, korábban az volt a kifogás, hogy nem igazolunk jó futballistákat, most olyan játékosok érkeztek, akik elismertek itthon, mégse visszük annyira, amennyire szeretnénk. Fogalmam sincs, mit csináljak, talán még életemben nem voltam ilyen nehéz helyzetben, egyszerűen tanácstalan vagyok. Nem látom a kiutat – kesereg az ügyvezető.
Nincs kétségem afelől, hogy a futballisták valóban sokat foglalkoznak a hivatásukkal, az is biztos, hogy akarják a sikert, hogy meg akarják mutatni, többre képesek, mint előző klubjukban. Hogy mégse jutnak egyről a kettőre, az azt sejteti, hogy olyanok ők – színházi hasonlattal élve –, mint a büfészínészek, akik a társalgóban nevetve elmondják, hogyan kellene formálniuk az alakításukat, sőt még a többieket is bátran kritizálják, aztán kimennek a színpadra és belesülnek abba az egy-két mondatba is, amelyre a rendező jóindulata feljogosította őket.
Vlaszák, Tamási, Juhár, Simek, Kunzo, Farkas Balázs, Rósa Henrik, Kovács Zoltán, Horváth Ferenc, Tokody, Szélesi – íme tizenegy név azok közül, akik a Zalaegerszeg ellen ott voltak a pályán. Azok, akik még figyelemmel kísérik a honi futball történéseit, mind tudják, ki kicsoda, olyan futballistákról van szó, akik már esztendők óta élvonalbeli, tehát profi játékosnak mondhatják magukat. Ha mégis hiányzik náluk a sikert érő megoldás, ha nem képesek arra, hogy a tudásuk legjavát elővezessék, akkor átértékelendő nem csupán az ő megítélésük, hanem a profizmus honi kritériumai is.
Ami pedig az ügyvezető igazgatót illeti, az a legenyhébb megfogalmazás, hogy nincs könnyű dolga. Gyulay Zsolt olyan sportágból érkezett, amelyben szintén léteznek ilyen meg olyan emberek egyaránt, de a munkát mindenki elvégzi, elvégezteti, a versenyeken pedig a maximumot hozza ki magából.
A kajak-kenuról beszéltem, mondhattam volna azt is, hogy a sportról.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
