- Úszás -
Úgy érzem, hogy a mai nappal megtört a Klocskova-átok. Be akartam bizonyítani, hogy le tudom győzni őt – mondta Risztov Éva szombaton, miután a nyári berlini 0,14 mp különbségű „veresége” után ezúttal 400 gyorson fantasztikus hajrával magabiztosan legyőzte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ukrán riválisát Riesában.
Klocskova vasárnap visszavágott: 400 vegyesen „rajt–cél” győzelmet aratott. Elsőségét Risztov ezúttal nem tudta veszélyeztetni; Éva fő ellenfele a szlovén Kejzar volt, akit az utolsó négy hosszon végül sikerült maga mögé utasítania. Reményi Diána hatodik lett.
Számunkra a nap meglepetését Bodor Richárd szerezte, aki 200 mellen az 1-es pályán szinte észrevétlenül szerezte meg a bronzérmet. Sikerült érmet szereznie az olimpiai, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok Kovács Ágnesnek is. Az Egyesült Államokban tanuló versenyző a 200 mellen elért ötödik helye után 100 méteren harmadik lett.
Magyarország az előzetes várakozást felülmúlóan szerepelt az Eb-n, sportolóink három arany-, két ezüst- és három bronzérmet szereztek Riesában.
A legnagyobb siker mégsem ez, hanem a 2006-os Eb-pályázaton aratott győzelem. A jelentések szerint a LEN Bureau-nak nevezett vezetőtestületéből mind a tíz jelen lévő tag Budapestre szavazott Eindhovennel szemben, pedig a grémiumnak holland tagja is van. A fővárosban állami garanciavállalással, hatmilliárd forintért új uszoda épül a következő években. Az Eb-t Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke szerint kétmillió euróból tető alá lehetne hozni.
*
Gyárfás szerint a Eb-pályázat sikere hatalmas összefogás eredménye, s ebben az együttes munkában a magyar sportdiplomatáktól kezdve a politikusokon, az üzletembereken és a közszolgálati televízión át az egykori és jelenlegi magyar sportolókig mindenki részt vett.
Érdekesség, hogy Gyárfás még a döntés előtt kijelentette: lemond, ha nem Budapest lesz a befutó. Ennek a hátterében az áll, hogy saját hatáskörben úgy határozott: csak nyolcszázezer eurót ajánl a LEN-nek a kereskedelmi és marketingjogok ötven százalékáért, szemben azzal a másfél millióval, amit a magyar szervezőbizottság tagjai javasoltak.
A sportvezető így indokolt: „A nyári berlini Eb-n kétmillió euró volt a marketingbevétel. A LEN mostantól ötven százalékát tartja meg a jogoknak, a többit eladja. Szombat reggel mindkét pályázónak zárt borítékban meg kellett tennie ajánlatát az ötven százalékra. Még Jánosi sportminiszterrel is beszéltem előtte, ő is áldását adta volna a másfél milliós ajánlatra. A szervezőbizottság rám bízta a döntést. Megpróbáltam puhatolózni az eindhoveniek szándékáról is, és megtudtam, hogy alternatív javaslatot tesznek a LEN-nek. Ekkor döntöttem nyolcszázezer euró mellett, mert a megérzésem azt súgta, ennyit szabad csak. Előtte a reggelinél bejelentettem a többieknek: ha nem jön be, és emiatt veszítjük el a hatmilliárd forintos uszodát, lemondok.”
A sportvezető azt szeretné, ha 2006-ra olyan uszoda épülne fel Budapesten (a Kőér utcában vagy a Latorca utcában), amely 2009-ben a vb megrendezésére is alkalmas lenne. A MÚSZ elnöke nem titkolta: a LEN kedvező döntése után máris távolabbra tekint – a következő cél már egy „vizes” vb a hazai úszó- és vízilabdasport számára.
Győztesek, magyarok. Nők, 50 m gyors: 1. Sheppard (brit) 24,20. 50 m hát: 1. Buschschulte (német) 27,62. 100 m mell: 1. Poewe (német) 1:06,67, … 3. Kovács Ágnes 1:07,97. 100 m pillangó: 1. Moravcova (szlovák) 56,82. 100 m vegyes: 1. Moravcova (szlovák) 1:00,21. 200 m gyors: 1. Popcsanka (fehérorosz) 1:55,91. 200 m hát: 1. Price (brit) 2:05,19. 400 m gyors: 1. Risztov Éva 4:01,95 – országos csúcs. 400 m vegyes: 1. Klocskova (ukrán) 4:29,81, 2. Risztov Éva 4:33,09, … 6. Reményi 4:44,00. 4´50 m vegyesváltó: 1. Svédország 1:48,42. Férfiak, 50 m mell: 1. Lisogor (ukrán) 26,94. 50 m pillangó: 1. Hard (finn) 23,47. 100 m gyors: 1. Vismara (olasz) 47,33. 100 m hát: 1. Rupprath (német) 51,51, … 7. Horváth Péter 53,39, országos csúcs. 100 m vegyes: 1. Mankoc (szlovén) 53,05. 200 m pillangó: 1. Parry (brit) 1:52,91, … 5. Kerékjártó Tamás 1:55,65, … 8. Gáspár Zsolt 1:57,85. 200 m mell: 1. Rummolo (olasz) 2:07,70, … 3. Bodor Richárd 2:10,62. 200 m gyors: 1. Brembilla (olasz) 1:45,39. 1500 m gyors: 1. Priljukov (orosz) 14:35,06 – Európa-csúcs. 4´50 m gyorsváltó: 1. Hollandia 1:26,41.
Nyúlszívű tábornok: Ruszin-Szendi Romulusz Magyar Péter erőszakos testőre mögé bújt a kérdések elől + videó
