- Vízilabda -
Javítson ki, ha rosszul látom, de a válogatottnak szembeszökő erényévé vált, hogy Perth-ben az utolsó percekben hátrányból volt képes megfordítani az eredményt a legnagyobb ellenfelekkel szemben – vetettük fel Faragó Tamásnak.
– Ez azt jelzi, hogy a lányok bíznak magukban, és azt is, hogy az eredmények mögött ott a megfelelő mennyiségű munka, ott a rendszer. Már a felkészülés kezdetén alapvetőnek tekintettem, hogy a válogatott edzésére mindenki hozzon magával egy elvárható szakmai minimumot, gondolok itt például a megfelelő erőnlétre. Ha valaki ezt nem veszi komolyan, akkor minden további nélkül elküldhető, mert úgy gondolom, hogy felkészületlenül érkezni a válogatotthoz tiszteletlenség. Ezt mindenki tudja, a rendszer így tökéletesen működik.
– Határozott álláspont. Nincsenek belőle sértődések?
– Nem az a fontos, hogy a játékosok mindig érezzék az igazságosságot. Fantasztikus munkát végeztek, mindenki megszakadt azért, hogy az utazó keret tagja lehessen. Ebben a társaságban nagyon erős a motiváció, a rivalizálás révén saját magukat húzzák előre.
– A perth-i döntő után azt mondta: „A játékosok csinálják az edzőt.” Azért ez nyilván összetettebb kérdés.
– Valóban, de az, hogy a csapat ilyen jól működik, nagyrészt a női racionalitásból fakad. Úgy tapasztalom, hogy a nők a sportban igenis racionálisak. Soha nem vagyok erőszakos velük, csak elmondom, szerintem milyennek kell lennünk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. A férfiakkal szemben náluk az a különbség, hogy egy férfi egy másik férfival – jelen esetben az edzővel – akkor is rivalizál, és adott esetben nem csinálja meg a kért feladatot, ha a másiknak igaza van, és ezt mindketten tudják. Ez a természetünkből fakad.
– A Világkupa-győzelem után is elmondta, milyennek kell lenni, hogy továbbra is nyerni lehessen?
– Pontosan ez a fő kérdés. Ha három-négy góllal nem leszünk jobbak a mezőnynél, nem biztos, hogy kijutunk az olimpiára.Látszik, hogy a riválisaink milyen óriási energiákat mozgósítanak a sikerhez. Azért utalnék arra is, hogy a nemzetközi szövetségben minden ország egészen magas szinten képviselteti magát, mi, magyarok viszont nem, holott a sportág nagyhatalmai között vagyunk. Az amerikaiak elleni döntőben az egyik bíró kanadai volt. Ennek majdnem megittuk a levét.
– Ismert gondok. De most nyilván nem ez érdekli elsősorban. Gyanítom, hogy boldog karácsonya lesz.
– A gyerekekkel és a feleségemmel ugyan csak szentestére várjuk a karácsonyt, de az ünnep már mintha Ausztráliában elkezdődött volna.
VISSZAPILLANTÓ. A magyar válogatott eredményei a 13. női Világkupán. Csoportmérkőzések, A csoport: Magyarország–Egyesült Államok 5-5, Magyarország–Ausztrália 7-3, Magyarország–Kazahsztán 8-4. Az elődöntőbe jutásért: Magyarország–Olaszország 7-6. Az elődöntőben: Magyarország–Oroszország 8-6. A döntőben: Magyarország–Egyesült Államok 8-7. A csapat tagjai: Benkő Tímea, Drávucz Rita, Györe Anett, Horváth Patrícia, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Sós Ildikó, Stieber Mercédesz, Szremkó Krisztina, Tiba Zsuzsanna, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet, Zantleitner Krisztina.
A nők dicsérete
A magyar női vízilabda első Világkupa-elsőségét szerezte meg vasárnap a Faragó Tamás irányította válogatott. Az ausztráliai Perth-ben az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes együttes a világ élvonalába tartozó szinte összes riválisát legyőzte az aranyéremhez vezető úton. A szövetségi kapitány boldog, mégis amondó: ha három-négy góllal nem lesznek jobbak az ellenfeleknél, nem biztos, hogy kijutnak az athéni olimpiára.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!